Iparosok Lapja, 1907 (1. évfolyam, 1-48. szám)
1907-02-03 / 3. szám
IPAROSOK LAPJA 3 A mulatság pont 8 órakor vette kezdetét ekkor foglalván el helyét Kinczler Frigyesné úrnő bálanya az emelvényen, körülvéve a szebbnél-szebb leányok és asszonyok koszorújától. A- terem zsuffolásig megtelt mulatni vágyó közönséggel, ami bizonyára a bálanya érdeme, aki nem kiméivé sem időt sem fáradságot, minden lehetőt elkövetett a mulatság sikere érdekében. De nem tagadhatjuk meg elismerésünket a rendező-bizottságtól sem, akik vállvetve dolgoztak azon, hogy táncz- vigalmuk erkölcsi sikere mentül fényesebb legyen. Egész laphasáb kellene a megjelentek névsorának leírásához, képviselve volt városunk előkelő iparosainak minden osztálya a mulatságon, s hogy olvasóinknak némileg fogalma legyen a megjelentek számáról, konstatáltuk, hogy az' első négyest 64 pár tánczolta. A mulatságnak csak reggeli 7 órakor volt vége, s a megjelentek oly kedves emlékkel távoztak a tánczmulatságról, hogy ily kellemes estében városunkban ritkán volt részük. A rendező-bizottság beküldötte hozzánk a mulatság bevételei és kiadásainak leszámolását, valamint a felülfize- tők névsorát is, melyet alábbiakban közlünk: Összes bevétel volt . . 267 K 26 f Kiadás . ....................133 K 52 f Tis zta maradvány: 133 K 74 f Felülfizetni szívesek voltak : Kinczler Frigyesné 30 K, Kinczel János, Grosz József bútorkereskedő?; Singer Lipót 10—10 K, Pauzman Ödön 6 K, id. Schnell József, Meszesi Ferencz, Bárth Béla 5—5 K, id. Griszháber Albert, Asztalqs Ferencz, Járay József, Kabelik Gyula 4—4 K, ifj. Schnell József 3 K, Róth Károly, Sarkadi N. Zsigmond, Rubletzki Ferencz mozdonyvezető, Bordás Imre, Sándor György, Hahn János, Török István, Mangold István, Csőkör Lajos, Kigyósi Lajos, Schnébli Károly, Mózer István, Szikszai János, Steiger János, Kalafoni Jenő, Klein Jenő 2—2 K, Balogh Sándor, Hencz Lajos, Illés Lajos, Frank Lajosné, Molnár Ignácz, Palotai János, Simkó Aladár, Csókás László, Papp László, N. N. 1—1 K, Sallay Lajos, Szervezett munkások 50—50 fillér. Fogadják a nemesszivü adakozók a rendező-bizottság hálás köszönetét. Végül kedves kötelességet óhajt teljesíteni a rendezőbizottság a midőn Havas testvéreknek a közmegelégedésre teljesített pontos és. kitűnő kiszolgálásukért és a terem dijtalan átengedéséért köszönetét nyilvánítja. Helybeli építő-iparosaink értekezlete. Az épitő-ipar terén az utóbbi időben a kőműves s ezzel szorosan összefüggő ipari sztrájkok elfajulása folytán építőiparosaink helyzete kétségessé vált, mert a munkások erős szervezetével szemben úgyszólván lehetetlenné vált minden kísérlet arra nézve, hogy a békés kiegyezés a munkaadók és a munkások között a munkások túlcsigázott követelései folytán sikerre vezessen. A folyó hó 19. és 20-án Budapesten megtartott országos épitő-iparos kongresszus belátván a helyzet tarthatatlanságát, a munkaadókat szövetkezésre hívta fel s egyben körlevelet intézett az ország összes építő és hasonló szakmabeli iparosaihoz, melyben felhívta őket — figyelmeztetve a fejük Ily férfiút óhajtunk látni mi az ipartestület élén. De megköveteljük a megválasztandó uj ipartestületi elnöktől azt is, hogy legyen hive az iparosok szövetségének, valamint az ipari hitelszövetkezetnek is, mert egyfelől az ezek támogatása iránti utasitás bennfoglaltatik az alapszabályokban, de másfelől mindkét intézmény csak az iparosok jólétének és anyagi felvirágoztatásának szolgál eszközéül. Nem bontunk senki mellett zászlót, válasszanak iparos polgártársaink tetszésük szerint, de azt kijelentjük, hogy figyelemmel fogjuk kisérni az ipartestület, velünk rokon testület működését s mindenkor ott leszünk a nyilvánosság előtt, ha kell segitő társként, ha pedig szükség lesz reá, ostor gyanánt. Az asztalos-ifjak táncz- vigalma. A nagykárolyi asztalos-ifjak múlt hó 27-én tartották meg tánczvigalmukat a Központi kávéház összes termeiben. A rendezőség a mulatságot megelőzőleg egész éjjel dolgozott s valóságos tündérkertté varázsolta át a tánczte- remmé alakított étterem helyiséget, zöld gályákkal díszítve a villanycsiliá- rokat, tükröket, koszorút fonva nemzeti- szinü szallagokkal a bálanyai emelvény körül. Járnak, járnak a fenyvesek alatt és a magas, büszke sudár fák alatt a tiszta, friss levegőben büszkén, tisztán kezd kibontakozni szerelmük egész idillje. Furcsák ezek a fenyőfák! Csak a büszke, tiszta lelkek érzik magukat jól alattuk; az alázatosak és a bűnösök szinte félnek a büszke sudarak alatt, mert érzik, hogy azok semmikép sem illenek az ő kishitű, bűnös lelkükhöz. Ez a két ember még szerethette a fenyveserdőt. Szerelmük emlékei között egy se volt, ami miatt bűnt érezhették volna. Tiszta, szinte gyermekesen tiszta idill volt ez az egész. S milyen csodásán élénk világításban tűnt a szemük elé egész ifjúkori regényük képe. Mennyi minden történt azóta mind a kettőjükkel és mégis most a találkozás örömében életük minden prózáját elnyomja e kép verőfényes hangulata. — Emlékezik, mikor utoljára sétáltunk a Margitszigeten ? Leültünk azután az alá a nagy fa alá, amelyik alatt valaha Arany János szökött üldögélni. — Igen, a mama hátul jött Szom- bathy úrral. Minket afféle gyerekeknek néztek, akiket előre eresztettek. Hanem a padra már mellém ült Szombathy. Maga a másik oldalra ült. — Aranyról beszéltem s maga áhítattal hallgatott rám! Óh; akkor nagyon poétikus voltam. Magam is Írtam verseket. — Kijelentette, hogy költőnek lenni a legszebb hivatás a földön. Mire Szombathy ur megjegyezte, hogy gazdag embernek lenni még szebb és hogy a poéták életük végéig ábrándos gyermekek, akiknek fogalmuk sincs az élet igazi gyönyörűségeiről. — Kis hijja, hogy össze nem vesztünk e miatt. — Én csitítottám magát. I— Most is érzem azt a meleg kéz- szoritását, amelylyel leszorított, hogy fel ne ugorjak a pádról! Mennyi mindent. képzeltem én bele ebbe a kéz- szoritásba ! Szerelmet, hűséget, rajongást. Pedig csak hazugság volt benne. Néhány hónap múlva a felesége lett annak az embernek. Anélkül, hogy csak egy csókkal is kiengesztelt volna. — Csacsi! Mi jogon csókoltam volna én meg magát? — A szerelem jogán. — De akkor még nem szerettem igazán. Tud is a leány igazán szeretni. Csak azután szerettem meg, mikor asz- szony lettem. — És mégis elkergetett maga elől? Emlékezik négy év előtt — mondta szomorúan a férfi. — Éppen azért kergettem el, mert éreztem, hogy szeretem. Én meg akartam a lelkemben őrizni ezt a szerelmet, mint valami verőfényes tavaszi álmot. Szükségem volt reá. Sok sötét napomban volt ez az egyetlen vigasztalásom, hogy reáemlékeztem magára, akiről hittem, hogy a távolból nemes ideális szerelemmel gondol reám. 'Kellett nekem ez az emlék, hogy tűrni tudjam annak a férfinak a szeszélyeit, durvaságait, akihez feleségül mentem, mert gazdag volt. Lehet, hogy később megszerettem volna, ha másforma lett volna. De durva, brutális volt és úgyszólván napról-napra visszakergetett az én ideálomhoz. Valójában az ő magaviseleté tett engem szerelmessé magába. A leánykori ábrándokból ő csinált élő, valóságos szerelmet. Mikor tűrtem az ő durvaságait, eszembe jutott a maga gyöngéd, poétikus lelkü- lete, szelid beszéde, lemondó szerelme, kedves gyávasága — félénksége s az a tisztelet* melylyel irántam viseltetett.
