Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-04 / 8510. szám
i r Szabaddemokraták A kilencvenes választásokon az SZDSZ jóval nagyobb terhet vett magára, mint amit el tudott cipelni. A legnagyobb ellenzéki párt lett. Zsákjába gyűjtötte azokat a szavazókat, akik mint legradikálisabb, legantikommunistább pártra szavaztak rá. De már ott kucorogtak azok az értelmiségiek, alkalmazottak, akik a pártban a szociálisan legérzékenyebb, a szegények és rászorultak érdekeit leginkább figyelembe vevő mozgalmat látták. Ebbe a zsákba igyekeztek befelé a modernizációt mindenáron megvalósítani kívánó szakértő technokraták és vállalkozók. Az önkormányzati választásokon elért siker pedig komoly gyakorlati gondokat hozott a pártnak. Vezetőik, apparátusuk, képviselőik nem voltak, nem lehettek képesek ennyi eltérő érdek markáns képviseletére. Nem tudták eldönteni, hogy a fejlett vidékek vállalkozóira, alkalmazottaira épülő liberális, modemizátor párt legyenek-e, amelyik bizonyos könyörtelenséggel néz a modernizációból kimaradókra, vagy éppenséggel vállalják-e a kormányzattal szemben a hátrányos helyzetűek védelmét. Maradt az ingadozás. A zsák kihasadt. Vezetőválság következett, a párt azonosságának válsága. A szabaddemokraták váltak az első áldozattá. Lélektanilag a szabaddemokraták a legingadozóbb párt: a győzelmi mámorból a legmélyebb apátiába esnek, és megfordítva. 1989 őszén attól rettegtek, hogy éppencsak bejutnak a parlamentbe, 1990 tavaszán, a választások idején abban hittek, hogy a győztes, legnagyobb párt lesznek. Majd legnagyobb ellenzéki pártként, messze a várakozásokon felül szerepelve, nem tudták megemészteni, hogy miért nem győztek. Az önkormányzati választások sikere, a taxisblokád megint a szabaduló fogoly örömével töltötte el őket. hogy azután 1991 tavaszán lehorgadjanak. Tölgyessy jön, majd rá egy évre megbukik, Pető jön... A korábbi ellenzéki vezetők — Kis János, Tamás Gáspár Miklós, Rajk László, Solt Ottilia, Kőszeg Ferenc, Haraszti Miklós — belefásultak, beletörtek a mindennapos belháboníkba, a reménytelenségbe. Tölgyessy elnémulása, a „kemény mag” kiszorulása, Kuncze Gábor megtalálása lecsendesítette a szabaddemokraták viszályait. Csak az a baj, hogy elveszítették érdekességüket, varázsukat, s talán hitüket is. Vezetőik pontosan tudják, hogy a kilencvenes években nem lehet többségi népszerű politikát csinálni. Ebben az évtizedben az átalakulás nehézségei miatt csak egy kisebbség gyarapodhat, a többség tartósan rosszul jár. E felismerés alapján 1990-ban inkább a radikális gyorsítás és modernizáció mellett álltak, amelynek azonban a modernizációs kisebbségen alapuló, központi és helyi reformdiktatúra a politikai megfelelője. Nem akarták, nem tudták elvállalni, de a választók se kértek | belőle. 1991-ben Kis János alapján, teore-1 tikusan egy korporativ megegyezéses, participációs rendszer irányában tértek ki, amelyhez azonban hiányoztak az intézményi kapcsolataik és eljárási módjaik. Amikor pedig 1992-ben a magyar demokraták áttértek egy olasz típusú klientúramodellre, a szabaddemokratákat ez megfertőzte az önkormányzatokban. A reformdiktatúrához erőtlenek, a kooperatív megállapodásos rendszerhez kevés az intézményes hátterük (nincsenek elég gyakorlati kooperatív kapcsolatban a szakszervezetekkel, a munkaadói szervezetekkel, szakmai érdekképviseletekkel), az oligarchizmushoz nem épültek be eléggé a központi gazdasági és közigazgatási hatalomba (kiszorították őket a nagyvállalatok, a kereskedelmi bankok világából). A szabaddemokraták szakmai felkészültségük, rokonszenvük alapján leginkább a közalkalmazottakra tudnak hatást gyakorolni. A pártvezetőség képes arra. hogy éles és határozott’harcot vívjon bizonyos közalkalmazottakat érintő törvényterveaetek, illetve a költségvetés felett. Csak az a baj, hogy a szabaddemokraták nem tudnak példamutató kormányzást felmutatni az általuk irányított önkormányzatokban, hogy a szavazó közalkalmazottakat meggyőzzék: ők országosan is jobban, megbízhatóbban, tisztábban csinálnák, mint a kormány. Másrészt, az általuk befolyásolt, alkalmazotti érdekképviseletek nem igazán erősek, önmagukon belül is megosztottak. A kétkezi dolgozók akár a vállalkozás előrejutására, akár a szociális reménységre, biztonságra vágynak, nem a szabaddemokratáknál találnak otthonra. Ami pedig a nyugdíjasokat illeti, ennek a szavazótábomak eladható arc, arcok kellenének, amivel bizony az SZDSZ nem nagyon rendelkezik. (Göncz Árpád lenne a leginkább vonzó, de neki már pártok feletti helyzetbe sikerült érkeznie.) Áz SZDSZ-nek nem sikerült elhitetnie a vállalkozók egyik csapatával sem, hogy a vállalkozók, vállalkozások pártja is lennének. (A vállalkozókra startol a legtöbb párt: az MDF, a Fidesz, a Köztársaság Párt, a Vállalkozók Pártja, az FKGP különböző csapatai, az MSZP egyik irányzata. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy meg is találják a vállalkozóikat.) Az igazi kérdés az, hogy kik a szabaddemokraták tartós és biztos szavazói. Kik azok, akik akkor is az SZDSZ-re szavaznak, ha a párt vezetése rosszul működik, ha a nagy programok összecsuklanak. Az SZDSZ-nek van egy kicsiny, de biztos szavazóbázisa. Ez nem a liberális individualisták és nem is a szociális nagy szerveződésekben gondolkodók s élők pártja, hanem olyan laikus, nem gazdasági viselkedésükben, hanem életformájukban liberális, kisközösségi csoportoké, akiknek az emberi jogok, a másként élés és beszéd, a nagy szervezetektől való irtózás a természetes létformája. A dolog rokonszenves. Csakhogy a polgárosodásunk a rideg individualizálódás, illetve a keresztapás hálózat, valamint a nagy szervezetek közötti játékok egyvelegében megy végbe. Nem azért kicsinyedik le az SZDSZ szavazótábora, mert Magyarországon kevés a liberális, hanem azért, mert a kapitalizálódás individuális híveit nem elégíti ki a szabaddemokraták kritikai beállítottságú. ’68-as alternatív „emberarcú” kapitalizmusa. (Valamennyi SZDSZ-vezetőn érződik, hogy nagyon tudja szeretni a citoyent. csak az a burzsoá ne volna.) Úgy vélem, hogy az SZDSZ máris kiismerhetővé vált. Ma már a közönséges szavazó is tudja, hogy a szabaddemokraták nem egy szélsóradikális. individuális párt. nem vonzza magához a kisgazda-szimpatizánsokat. Végül fel kell vetni azt a kényes kérdést, hogy nem a nemzetközi tőke. illetve a sajtón belüli hatalom tartja-e benne, vagy növeli nagyobbra a parlamentben az SZDSZ-t. Annyi bizonyos, hogy az Egyesült Államokban vagy Európa egyes országaiban nem lelkesülnek a mai kormánykoalícióért. Úgy tapasztalom, hogy a tőke mégis teljesen pragmatikus. Pontosan, érzelmektől mentesen látják a szabaddemokraták fogyatékosságait. De bármiféle támogatásuk csak ama elegendő, hogy a szabaddemokraták megjelenjenek a választók előtt. Arra már nem, hogy ha ezeknek a választóknak nem tetszenek, akkor meg is válasszák őket. És nem igaz az. hogy bármiféle színfalak mögötti nyomásokkal, paktumokkal mesterségesen létre lehetne hozni a választások eredményét. Hiába egyeznek meg a pártok előre, a választó fügyülni fog ezekre a paktumokra, illetve csak akkor fogadja el őket, ha mond nekik valamit. De majd a sajtó révén mondani fog — vághatnak vissza. Elegendő manipulálniuk a sajtóban, és győznek. Az eddigiek nem erre mutatnak. Á sajtó egy része kétségkívül rokonszenvezett és rokonszenvezik a szabaddemokratákkal. De még a rokonszenvező újságírók se tudták „feljátszani" a pártot és a vezetőit. A szerkesztők akkor se tudnak egy miniszterelnök-képes vezetőt kreálni, ha megfeszülnek.. A köztársasági elnököt a sajtó csak megtalálta, de semmiképpen se a sajtó találta ki. És a mai miniszterelnök kifejezetten rossz sajtója ellenére miniszterelnök-képes maradt a választók szemében. A választó nem vehető meg, és csak nagyon rövid időre manipulálható. Sőt, az újságírói rokonszenv is meg-megfogyott a párt megingásai, belső válságai következtében. Valójában a szabaddemokraták esélyeit az esélytelenségük növelheti. Ha elhiszik, hogy nem kell a legnagyobb pártnak lenniük, és hogy nem fognak kiesni a parlamentből. Nem kell feltétlenül hatalomra kerülniük, de nem is kell mindenáron ellenzékben maradniuk. Nincs veszítenivalójuk. Fidesz Az elemzők már régen föltárták a fiatal demokraták magas népszerűségének okait: célratörés, határozottság, gyakorlatiasság jellemezte és jellemzi őket. A Fidesz gyermek-pártból ifjú reménységgé, majd mára hivatásos felnőttpárt lett. A Fidesz volt az első, amelyik a kormánykoalíció ideológiai konzervativizmusa mögött annak gyakorlati következményeit is észrevette, s határozottan szóvá tette. A parlamenti pártok
