Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-04 / 8510. szám
i közül a Fidesz a legkevésbé ideologikus és mozgalmár párt, 1990-ben és ’91-ben az esélytelen kis párt nyugalmával vállalta el azokat a népszerűtlennek látszó ügyeket is, amelyeket a többi párt nem mert, nem akart vagy nem tudott elvállalni. Ilyen volt a kárpótlás ügye, ahol a Fidesz következetesen és megfelelő iróniával utasította el a kisgazdákat és a koalíciót. De ilyen volt a HM konkrét megkaparása vagy éppen a társadalombiztosítási alapok kérdése. És ellenzéki népszerűtlenséget kockáztatott akkor is, amikor 1991 tavaszán nem szállt be a programversenybe a Kupa-programmal szemben, miként a szabaddemokraták és a szocialisták tették, hanem közvetveközvctlenül együttműködtek e félkormányzati program alapján a pénzügyminiszterrel. Ez mintegy bizonyította, hogy a Fidesz bírálja ugyan a kormányt, de nem mindenáron. A Fidesz őszintesége, szavahihetősége, döntésképessége 1992 őszéig folyamatosan igazolódott. A Fidesznek a nagy választói tömbök közül leginkább a magánvállalkozói és alkalmazotti, illetve a közalkalmazottak egy részére volt és van hatása. De 1992 végéig vonzást gyakoroltak a nyugdíjasokra is. j Ezeknek a vonzódásoknak az az alapja, hogy a Fidesz sikeresen hitette el magáról, ő az individuális boldogulás, a személyes képzettségen, tehetségen, gyakorlati szakmai tudáson alapuló előrejutás pártja. S mivel a nyolcvanas évek végétől a társadalom átalakulása személyes átalakuláson, válságokon keresztül megy végbe, egyesek tudása, kapcsolati rendszere leértékelődik, másoké föl, a Fidesz azt erősítette meg, hogy van egyéni változtatási kiút, és ha i elegen változtatnak egyénileg, akkor a tár- j sadalomnak is van kiútja. A Fidesz-fiúk politikai léte volt a legfőbb igazolás: lehetséges nemes atyák, kül- és belföldi gazdasági keresztapák, partizán múlt, gyanús politikai kapcsolatok, paktumok nélkül, saját erőből, tehetséggel és szorgalommal kiemelkedni. Ki áll mögöttük? Senki — önmaguk. A magánvállalkozók egy része igazolódva látta magát: helyes volt, hogy kockáztatott, helyes volt, hogy egyénileg belevágott. A nyugdíjasok egy része azt gondolta, hitte: ha mi is azt tettük volna, ha nekünk is hagyták volna, minden másként alakul. » A szabaddemokraták válságával a Fidesz egyre inkább magára talált. Világossá tette önmaga és a társadalom előtt, hogy nem az SZDSZ kistestvére, és elfoglalta azt a liberális helyet, amit az SZDSZ korábban jól-rosszul betöltött. A Fidesznek nem kell mímelnie az individuális liberalizmust. Egy kádárista individualizált társadalomba születtek bele, amelyben szívből megutáltak minden álközösségi formát, amelyek többsége csak arra szolgált, hogy elkendőzze a politikai hatalmi játékokat. Képmutatónak tartják azokat, akik nem fogadják el az egyéni önzést, a nyílt hatalmi versengést, a jobbak előrejutásának és a rosszabbak könyörtelen kiesésének törvényszerűségeit. Orbán Viktor őszintén mondja meg a kohók munkásainak, hogy „nincs tovább”, és ezt természetesnek és szükségszerűnek lát- I ja. Világossá tették: vagy lesz versengésen alapuló modernizáció, vagy mindannyian itt döglünk meg. A magyar társadalom tudatos része tudja, hogy ebben a Fidesznek igaza van. Csakhogy mindezt ki is kell bírni. Mindehhez le kell győzni azokat a konzervatív szokásrendszereket, kapcsolatokat, amelyek átfonják a társadalmat. És szakítani kell a szociális nagy rendszerekkel, illetve a saját szociálisérzéseinkkel. A Fidesz együtt ívelt fel az Antall-kormány berendezkedésével. A gazdasági szereplők felvettek egy bizonyos ritmust, berendezkedtek a kormánnyal való együttműködésre. A Fidesz egész idő alatt azt sugallta, hogy alapjában ugyanazt csinálná, mint a kormány, csak jobban, hatékonyabban, szakértőbb módon. Amíg Kupa Mihály szakmailag értékelhető dolgokat adott elő, addig az ő oldalvizén hajóztak: helyeselték privatizációs javaslatait, elfogadták, hogy keményen hozzá kell nyúlni a költségvetési különalapokhoz, hogy az államháztartás átrendezése érdekében új társadalombiztosítási, szociális- és egészségügyi rendszert kell csinálni. Támogatták a csőd- és felszámolási eljárások nyomásgyakorló i hatását, és minden alkalommal felléptek a szakszervezeti mozgalmakkal szemben, j Helyeselték az antiinflációs politikát, elfogadva, hogy a munkanélküliség így szükségképpen emelkedni fog. Rugdosták a kormányt, hogy legyen következetesebb, lépjen tovább a modernizációs úton, s ne hagyja magát érdekcsoportok által megzsarolni. Kétfrontos harcba kezdtek: egyrészt gúnyolódtak a kormányzati tehetetlenségen és a koalíciós alkuk engedményein, másrészt támadták a szocialistákat és részben a szabaddemokratákat, hogy a szociális demagógia eszközeivel élnek. A Fidesznek nagy előnye volt a választók szemében, hogy mindvégig tárgyalóképes maradt a kormánnyal. Gyakorlati tudását, kapcsolatteremtő képességét azzal tudta megújítani, hogy bennmaradt a gazdaságban, a vállalatok és bankok vezetésében. Bizony, a Fidesz-tagság, szakértőség nem jelentett automatikus eltávolítást egy állami vállalattól vagy banktól. Ellenkezőleg. Az ellenzéki pártok szakértői közül csak a Fidesz tudott biztonságot nyújtani a szakértőinek. A tárgyalóképesség azt is jelentette, hogy a Fidesz abba a helyzetbe jutott, mint 1988 után a reformerek: kívül is van, belül is van. Tudhat mindent, amit belül tudni érdemes, de nem kell elvállalni a belül lévők népszerűtlenségét. Ez a pozícjó jó volt. A Fidesz 1992 nyarára a csúcsra érkezett. A bajok ezután következtek, és már j 1992 őszén megmutatkoztak. Ezeknek a bajoknak egy része elháríthatatlan volt, más részét önmaguk idézték elő. Az első problémát az okozta, hogy a pragmatikus Fidesz ideológiai vitába keveredett a jobb- és baloldal kérdésében az MSZP-ve! és az SZDSZ-szel. Akkor helyezte magát a konzervatív táborba, amikor a szélsőjobb éppen lejáratta azt. Közvetve belement a népi-urbánus vitába is, teljesen fölöslegesen. De mindez nem okozott volna komoly gondot, ha az Antall-féle konzervatn MDF kiszorítja a Csurka-jobboldalt. és [ olyan kormányátalakítást csinál 1993 ele■ jén, amely igazolja, hogy együtt lehet működni vele. Az előbbi megtörtént, de az utóbbi, nevezetesen Antall rossz kormányátalakítása lehetetlenné tette a Fidesz közbülső pozícióját. • A magas munkanélküliség és a nyugdíjasok életfeltételeinek romlása más megvilágításba hozta a Fidesz kemény modernizációs magatartását. Nem mondott mást Orbán Viktor, mint egy évvel korábban, csakhogy 600 ezer fölötti munkanélkülivel és nyugtalankodó nyugdíjasokkal közölte könyörtelen ítéletét. Lebecsülték a társadalom biztonsági igényeit, és nem hitték, hogy a választók a szakszervezetek felé fordulhatnak. A látszólag gyors változásra — itt egy félév alatt lezajló folyamatról van szó — nem reagáltak igazán jól. Hasonló következtetésre jutottak, mint korábban az MDF: vagy a társadalom gyermek, s ki kell oktatni, hogy ideje felnőni, vagy a társadalmat manipulálta egy összeesküvő baloldali párt-szakszervezet-sajtó, amelyet le kell leplezni. A székházbotrány már csak összegezte a dolgokat. A székház ugyanolyan jelképpé magasztosult, mint korábban a vízlépcső vagy a Next 2000. A korábban pozitívan értékelt „kívül-belül levés” most negatívan értékelődik. Teljesen jogos a Fideszvezetők értetlensége; „Ne bolondozzatok fiúk, hiszen mindannyian tudtatok róla. korábban ezért az ügyességért dicsértetek!” Nem értik, hogy ez teljesen természetes dolog, nevezetesen hogy pénz kell a választásokhoz, ez miért vált égbekiáltó bűnné. Csakhogy most ugyanaz fordult ellenük, amit korábban ők is alkalmaztak: „Most jut eszünkbe, Pozsgay Imre kommunista politikai bizottsági tag volt, államminiszter, vigyázzatok, mindenre képes!" Mire ugyanazok, akik ezt tegnap is tudták, felkiáltanak: „Mekkora igazság ez fiúk, rátok is szavazok, nem erre a bolsevikíre!" Sőt a Fidesz akkor még azt is hozzátette: „Csak nem akartok a kommunistákkal paktáló MDF-fel menni?" És ezután az MDF arra gyanakszik, hogy egy összeesküvésnek lett áldozata. A valóságban ez az, amit a „kor szavának" neveznek. 1989 végén nem lehetett kommunistának vagy kommunistaszimpatizánsnak lenni, 1993 tavaszán nem lehet a kormánnyal paktáló gyanújába, illetve korrupciógyanúba keveredni. Ahogy 1988-ban mindenki lelkesült, ha Pozsgay Imre ránézett, ugyanúgy 1991- ben vagy '92-ben nem volt szégyen az Antall-kormánnyal együtt menni, Antall Józseffel találkozni. De 1993-at írunk. A világban korrupcióellenes hullám van. A Fidesz vezetősége kapkodni kezdett. A biztos nyerés esélyeit látja kicsúszni a kezéből. A határozottság ma hatalomvágy nak, a döntésképesség erőszakosságnak minősül. Elkezdtek a szavazatok és a szövetségesek után futni. De semmi baj.
