Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-26 / 8523. szám
I_________________________ Kivonulnak? Nem vonulnak Ki? Bevonulnak? Nem vonulnak be? Aggódva, bizakodóan vagy bizalmatlanul, fogvacogva vagy fogcsikorgatva, ökölbe szorított kézzel s ugyanakkor tehetetlenül, hetek óta Csehszlovákiára figyel a világ. (...) 1956-ban, a magyar forradalom bukása után a Nyugat nagyokosai leckeszerűen elmondták nekünk, milyen súlyos hibákat követtünk el, melyek voltak azok a „végzetes tévedések”, amiktől tartózkodnunk kellett volna, amiket az oroszok „nem tűrhettek el”, amikbe „törvényszerűen” beletörött a bicskánk. Türelmesen végighallgattuk, hogy 1. nem len volna szabad engedélyeznünk a többpártrendszert; 2. nem lett volna szabad felmondanunk a Varsói Szerződést; 3. nem lett volna szabad kinyüatkoztatnunk Magyarország semlegességét. Olykor az adott helyzetre hivatkozva megpróbáltuk legalább elmagyarázni: mi miért történt, aztán többnyire csak legyintettünk: hiába. Hol vannak most ezek a nyugati bölcsek, hogy a cseheket is kioktassák, miért kell renegniök? Méray Tibor író 1989 végéig, a hazai rendszerváltás előestéjéig szerkesztette emigrációban a párizsi Irodalmi Újságot. Az 6 korabeli írásával emlékezünk meg a prágai tavasz 25 évvel ezelőtti efttprásáról Hiszen Prága nem követte el a mi „hibáink" egyikét sem. Csehszlovákiában nincs többpártrendszer a kommunista párt monopóliuma érintetlen. Csehszlovákia nem lépett ki a Varsói Szerződésből, sőt — a kritikus helyzet dacára — ahhoz is hozzájárult, hogy a közös hadgyakorlatok az ő területén folyjanak le. Csehszlovákia nem fordult az ENSZ-hez, nemcsak semlegesnek nem nyilvánította magát, hanem hűségesebben viselkedik, mint Románia, amelyik diplomáciai kapcsolatot létesített Nyugat-Németországgal, amelyik nem szakította meg a diplomáciai kapcsolatot Izraellel, amelyik a márciusi budapesti kommunistatanácskozásról tüntetőén és zajosan kivonult. Miért kell akkor a cseheknek és a szlovákoknak rettegve lesniök: eltiporja-e őket avagy sem a Szovjetunió? A válasz elkeserítően, torokszorítóan egyszerű. Mert több szabadságot adtak a sajtónak, a rádiónak, a televíziónak, mint amennyit Moszkva hajlandó engedélyezni; mert megpróbálják a kommunizmust a demokráciával, a humanizmussal összeegyeztetni; mert megkísérlik a szocializmust a saját fejük, a saját hagyományaik, a saját elképzeléseik szerint — és nem az elfuserált szovjet példa másolásával — megvalósítani. Az „ellenforradalmi” szörnyetegeket, amelyek Moszkva fenyegető és következményeiben ma még beláthatatlan haragját felidézték, normális emberi nyelven úgy hívják: Szabadság, Demokrácia, Emberség. önállóság. Működésbe lépett hát a gőzhenger, amelynek az a feladata, hogy mindent, ami szép. ami szabad, ami emberi, könyörtelenül belepréseljen a neosztálinizmus sistergő aszfaltjába. A cél szentesíti az eszközt, s még az is, aki azt hitte, hogy őt már semmi sem lepi meg, még az is elámul: milyen hitvány, vásári, vidéki, primitív eszközöket alkalmaznak. Minek utána a csehszlovákiai hadgyakorlatok küszöbén a szovjet hadsereg hivatalos lapja, a Krasznaja Zvjezda büszkén megírta, hogy a felülmúlhatatlan szovjet tankok sötét éjjel, lámpák használata nélkül, órák alatt több száz kilométert tudnak megtenni — a hadgyakorlat után „technikai okok miatt” még arra is képtelenek voltak, hogy fényes nappal két hét alatt átvánszorogjanak azon a néhány kilométeren, amelyik Kelet-Szlovákiát az orosz határtól elválasztja. Egy névtelen telefonhívás nyomán a cseh biztonsági szervek húsz amerikai gépfegy vert fedeztek fel Nyugat-Bohémiában. Kellett-e jobb bizonyíték arca. hogy az „imperialisták” valamire készülnek? Az egyetlen, ami a dologban sántított, az volt, hogy a fegyverek felfedezését a moszkvai és a szófiai lapok egy Dappal korábban megírták, mint ahogy a cseh rendőrök megtalálták őket... Aztán Varsóba összerángatták a sírig hű szövetségeseket, azokat, akiknek száma értekezletről értekezletre úgy fogy, akárcsak Agatha Christie regényében a „kicsi négereké", azokat, akik még ma is füttyszóra, valamint az Ulbricht. Gomulka, Zsivkov és Kádár névre hallgatnak. Brezsnyevék kollektív levelet írtak Prágába, amiben nyilván az volt a kollektív, hogy az oroszok írták, a többiek meg aláírták. S miután alig négy hónappal ezelőtt Budapesten, a nagy nemzetközi tanácskozáson ünnepélyesen leszögezték, hogy „nincsenek és nem is lehetnek uralkodó és alárendelt pártok”, „egyetlen pán sem kényszerítheti rá akaratát más pártra vagy pártokra", „minden pártnak szuverén joga, hogy a legteljesebb önállósággal meghatározza a saját politikáját, cselekvése formáit és harci módszereit" — eme szépen hangzó alapelvek nevében a sárga földig lehordták a Csehszlovák Kommunista Pártot, és több pontból álló programot dolgoztak ki, amelyet szerintük a cseh kommunistáknak magukévá kell tenniök. A program lényege: erőszak alkalmazása mindazokkal szemben, akik Moszkvának nem tetszenek, a cenzúra újrabevezetés?, egyes kommunista vezetők leváltása, egyes régi sztálinisták megerősítése eddigi funkcióikban vagy éppen előléptetésük. Mindez Nemrégiben jelentek meg a tavaly elhunyt Alexander Dubtek emlékiratai. Ezekben leírja találkozásait Kádárral az 1968-as krízis idején, Budapesten is, Szlovákiában is. A budapesti találkozás során Kádár nyilvánosan megcsókolta, ölelgette Dubíeket, és kijelentette: „Mi, magyar kommunisták, teljes m'<-'í,.ben szolidárisak vagyunk csehszlovák elvtársainkkal.” A két találkozó után Dubíek illúziókban ringatta magát, azt hitte, hogy Kádár eredményes közbenjáró lesz az oroszoknál a csehszlovákiai változások érdekében. Ki is jelentette: „Kádár elvtársat évek óta ismerem és nagyra becsülöm.” , Emlékirataiban most azt írta: „Csalódtam Kádárban.” Csalódni persze csak abban lehet, akiben korábban hittünk vagy megbíztunk...
