Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-26 / 8523. szám

természetesen azon az alapon, hogy egyetlen pártnak sincs joga más pártok ügyeibe beavatkozni.

A varsói értekezlet idején a világsajtóban megjelentek olyan „bizalmas" értesülések, miszerint Kádárék a többieknél „mérsékeltebb” magatartást ajánlottak, titokban ta- , (átkoztak is Dubiekkel, és rokonszenvükről biztosították őt, igyekeznek „közvetíteni” Moszkva és Prága között, egyszóval: rendesebben viselkednek, mint a többiek. A múlt óhatatlanul bizalmatlanságot sugallt az embernek: vajon nem szereposztásról volt-e szó? Nem Moszkva bízta-e meg őket, hogy kikémleljék a cseh vezetők gondolatait? De hát a múlt tapasztalatai I ellenére sem volt szabad eleve kizárni azt a lehetőséget, hogy hátha I csoda történt, hátha megelégelték a 12 évi feltétel nélküli engedelmességet, és most a csehekhez közeledve, megpróbálnak legalább valamelyest lazítani a gyeplőn. Ezt a feltevést támaszthatta alá az a körülmény is, hogy Dubtek belpolitikája közelebb áll a hazai Ji: beralizálódáshoz”, mint Novotnyé, s az is — nem lebecsülendő részlet —, hogy Kádár tulajdonképpen Hruscsov, és nem Brezsnyev embere volt, maga is megrendült, amikor Hruscsov megbukott, s ki tudja, nem él-e benne bizonyos félelem, hogy Brezsnyev egy szép napon tül fog adni rajta. A cseh események némi lehetőséget nyújtottak neki, hogy . személy szerint is függetlenebbé tegye magát.

Akármi történt is a kulisszák mögött — ha egyáltalán valami történt, s ha a „bizalmas” értesülések nem csupán találgatások voltak, vagy éppenséggel nem a budapesti külügy sugalmazta őket, hogy a többieknél jobb sajtója le'gyen Nyugaton —, a tények, e makacs dolgok, mindmáig rácáfoltak az illúziókra. A varsói ötök levelén, amely a sztálini perek jegyzőkönyvei, a zsdanovi művészeti határozatok, a Titót megbélyegző bukaresti okmány és a Nagy Imreper ítéletének indoklása mellett máris bevonult a kommunista mozgalom válogatott remekművei közé, e szomorú papírdarab alján ott van Kádár János és Fock Jenő aláírása is. A hazai újságok, élükön a hivatalos pártlappal, az elmúlt hónapok mértéktartóbb, olykor szinte rokonszenvező magatartása után, az utóbbi két hétben egyre komiszabbul uszítanak Csehszlovákia ellen. A Népszabadság július 19-ei száma már olyan kézenfekvő valótlanságoktól hemzseg, miszerint Csehszlovákiában „veszélybe kerültek a szo’cialista vívmányok”, „ellenforradalmi restauráció” fenyeget, „a reakció erkölcsi tenort alkalmaz a kommunista párt és annak káderei ellen”, „egyre jobban zavarja a testvéri szocialista országokhoz és testvérpártokhoz fűződő viszonyt”, s mindezek következtében a Szovjetunió és szövetségesei részéről „e veszéllyel szemben megbocsáthatatlan lenne a közömbösség, a tétlenség". A cikk ezt a címet viseli: „Az elvtársi aggodalom szava”, de tartalmának sokkal inkább megfelelne a következő cím: „A fegyveres szovjet intervenció lelki előkészítése”. (...)

' A csehszlovák kommunista vezetők mindeddig tiszteletre méltó bátorsággal és csodálatot érdemlő ügyességgel álltak ellen: sem a fenyegetésektől nem ijedtek meg, sem a provokációknak nem dőltek be.

A szovjet pártelnökség találkozója a csehszlovák párt politikai bizottságával a megfélemlítési hadjárat újabb s talán utolsó „békés” manővere. Világos, hogy az oroszok miért ragaszkodtak a teljes vezetőségek találkozásához, miért tették meg ötnek érdekében azt az engedményt is, hogy a megbeszélés ne orosz, hanem szlovák földön történjék. Arra a vonatra, ami Brezsnyevéket Csehszlovákiába vitte, ki lehetett volna tenni a plakátot: „Kádár kerestetik." A találkozón az oroszok legfőbb célja az, hogy vagy Dubtekból faragjanak Kádárt, vagy a tárgyalóasztal mellett, a csehszlovák vezetők

soraiban megtalálják azt az árulót, aki hajlandó belülről megbontani az egységet, hátba döfni a demokratikus mozgalmat és beállni vagy visszaállni Moszkva zsoldjába. Már két héttel ezelőtt is, amikor a csehszlovák pártvezetőség higgadtan és méltóságteljesen visszautasította a varsói ötök vádjait, Brezsnyev telefonon megkérdezte Dubteket: vajon a válaszlevelet egyhangúan megszavazták-e? — Igen

— felelte Dubtek. — Kolder is?

— firtatta tovább Brezsnyev. — Kolder is — válaszolta Dubtek. Brezsnyev nyilván dühösen gondolt arra, hogy már az olyan régi novotnystákra sem lehet számítani, mint Kolder. De azért fennmaradt benne és társaiban a remény, hogy az 6 jelenlétükben Kolder vagy valamelyik másik vezető „bátrabb” lesz, azaz szembefordul a többiekkel, és átáll hozzájuk.

Mi történik azonban akkor, ha a belső puccs sem sikerül? Mi történik, hogyha a két vezetőség találkozója nem hoz megoldást? (...)

A mostani holtponton nem lehet sokáig elidőzni. Vagy a csehek tesznek lényegbevágó engedményeket, s egy újabb Münchennel ismét tágra nyitják egy hitleri típusú, idegen uralom előtt a kaput, vagy az oroszok folyamodnak a nyers erőszakhoz. A Nyugat felháborodása? Tito, Ceausescu, a nyugati kommunisták fejcsóválása? Ha mindez netiLkellemes is — számukra ezerszer fontosabb az orosz gyarmatbirodalom fennma.radása, a jelenlegi és a további bomlás megakadályozása.

Aki hisz istenben, imádkozhat Prágáért. Aki ateista, csak reménykedhet. S aki magyar, annak kötelessége fennhangon kimondani: cseh és szlovák barátaink, kommunisták és nem kommunisták, kívánunk nektek teljes sikert: szabadságot otthon, függetlenséget kifelé. De ha bekövetkeznék a legrosszabb, s ha ebben a legrosszabban Kádárék közvetve vagy közvetlenül részt vesznek, akkor tudnotok kell, hogy nem mi, magyarok, hanem egy idegen érdekeket kiszolgáló klikk volt és van ellenetek. Ahogy 1956-ban mi sem tévesztettük össze Novotnyt és társait a csehekkel és a szlovákokkal, úgy ti se tévesszétek össze azokat, akik népük ellenében, orosz fegyverekkel kerültek uralomra, a veletek érző, a veletek örülő, veletek síró magyar nemzettel.

i , : r. -• 1968. július 28.

Eg> Nyugatra menekült cseh vezető politikus visszaemlékezése szerint augusztus 20-án egy magyar katonatiszt felhívta telefonon Prágát, a pártközpontot, és hadarva bemondta, hogy másnap megindul a fegyveres támadás Csehszlovákia ellen.

A figyelmeztetés eljutott a helyi legfelső pártvezetőkig, de nem vették komolyan, sőt attól tartottak, hogy provokációról van szó.

A cseh memoáríró megjegyezte, hogy ez volt az egyetlen hiteles figyelmeztetés, amit külföldről kaptak. A jelzés a magyar nép becsületére válik.

. Jk v%on ki lehetett a teldfobáló?... ” ’

r" *.« :• r