Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-16 / 8517. (8518.) szám
3o az elmúlt 35 év egészére évente, átlagosan 40 ezer forintot számolunk egy gyermekre jutó szociális kiadásként, s ez a gyermek 18 éves koráig terhelte az államot, akkor a meg nem született (aborlált) kétmillió gyermeken „megtakarított" szociális kiadás 1 milliárd 440 millió forint. Tehát a pártállam megteremtett egy iái mutató szociális rendszert „kifelé", az érdeke viszont az volt, hogy „befclé" ezt minél kevesebben vegyék igénybe. Erre szolgált az államilag támogatott, alkotmányellenes, bírálhatatlan abortuszlegalizáció. Vagy másképpen fogalmazva: ha az elmúlt 35 évben évente 50-60 ezer gyerekkel több született volna, vagyis a szociális juttatásokat összességében kétmillióval többen veszik igénybe, a kádári rendszer gazdaságilag már a kezdet kezdetén összeroppant volna. A fenti tételt a pártállam a családok anyagi helyzetének alakításával is kikényszerítette. A bérből és fizetésből élők helyzete - azonos jövedelmi szint mellett - egyértelműen romlott minden gyermek megszületésével. Erre már pontosabb számításaink vannak. Például egy háromgyermekes család életszínvonala a 66-68 százaléka volt azonos jövedelmi szint mellett egy gyermektelen családénak. Ha az előbbi számítást végigvisszük és nagyon óvatosan kijelentjük, hogy egy gyermek „megtakarításavar évente 20 ezer forint többletkiadástól mentesült egy család 18 éven át, akkor a csaladok „megtakarítása" a kétmillió gyermek után kb. 720 milliárd forint. Ragaszkodás egy nemlétező joghoz Az abortuszlegalizációnak ez a szociális alapú indíttatása nem fikció, elemei egyértelműen nyilvánosságra kerültek az 1958- ban kiadott Születésszabályozás című kötetben. A kötetből ezúttal csak Pongrácz Zsuzsa egy gondolatát idézzük, „Kell ez az államnak? Magyarország népsűrűsége tízszer akkora mint a Szovjetunióé, s nagyobb mint egy sor európai országé. Érdeke hat az országnak, hogy a mai anyagi lehetőségek mellett mértéktelenül növekedjék a szaporodási szám? Aligha." A példa nélküli pusztítás másik oka, hogy a pártállam szabadságjogként kezelte az abortuszliberaíizációt. Az emberi és politikai alapjogaitól megfosztott állampolgár, cserébe megkapta a nemi szabadosság „jogát". Ennek feltétele volt, hogy a felelőtlen nemi kapcsolatnak ne legyen követ kezmenye, bevezetendő volt az addig nem létező „nem kívánt gyermek" fogalma, kit az állami - egyébként gyógyításra rendelt - egészségügy zokszó nélkül készségesen elpusztított. Szükség volt a nők munkaerejére is. A pártállam gazdasági növekedésének jelentős hányadát a munkába állított nők termelték. E koncepcióba beilleszthetetlen volt a kizárólag több gyermeket nevelő nő képe. A munkaerőpiac szempontjából az ideális a gyermektelen vagy kevés gyermekes nő volt. A tragédiának azonban csak az egyik oldala a kétmilliós emberveszteség, a tönkrement egészségű nők százezrei. Legalább ilyen súlyú a morális, a tudati pusztítás. Az, hogy az évtizedes agymosás eredményeként a lakosság jelentős része „jogának" érzi az abortuszliberalizaciót, azt a lehetőséget, hogy egyéni életkörülményeit, életszínvonalát javíthatja a kevés gyermekkel. Vagyis ? saját gyermek elpusztításához való „jog" - mely egyébként sehol nem létezik - tudatilag,, morálisan beleépült a magyar lakosság jelentős részének cselekvésébe. A lakosság jelentős része okkal érzi úgy, nogy „elvesznek" tőle valamit egy megszületendő gyermekkel, mivel életkörülményei vitathatatlanul romlanak. Erihez a nemlétező „jog"-hoz való ragaszkodásban, fel sem merül, hogy emberi életet, életeket pusztítanak el, hogy tönkremegy a nő egészsége, vagy az, hogy kipusztul a magyarság. Ennek a tudatnak a betáplálása a közvéleménybe, pontosan akkora tragédia, mint a kétmilliós emberveszteség. Kérdés, lehet-e a demográfiai katasztrófán, a teljes csődön változtatói? Igen, lehet. Csak nagyon nehéz. De ha a magyar nemzet iránt felelősséget érez az ország vezetése, és maga a nemzet a kérdés nem kerülhető meg, és meg is oldható. A kiúthoz el kellene fogadni egy nagyon kellemetlen tényt mindeneinek a ktv rábbi gondolatmenet alapján: akárcsak évi 30-40 ezer éves születési többlet szükségszerű kiadással jár az állam és állampolárok számára. Vagyis a kiút álozattal, lemondással, gondolkodásbeli, erkölcsi átalakulással járhat csak együtt. A tennivalóknak három szintje van. Az első az erkölcsi-tudati átalakulás, átalakítás. Talán az a rész a viszonylag legjobban alakítható, ehhez kell a legkevesebb pénz. Saját sokéves tapasztalat támasztja alá, a nők aöntő többsége ma is több gyermeket akar, a kevés gyermek, az abortusz valóban az anyáktól idegen kényszerhelyzet. Voltaképpen ezerl teljesen hazug frazeológia a nők „szabad döntéséről" beszélni, hiszen a nőt az esetek jelentős részében a környezete, az életkörülményei belekényszeritik az abortuszba, a kevés gyermekbe. Vitathatatlan, hogv a nők jelentős része napjainkban „válsághelyzetben" van a terhesség, a Brermeknevelés folyamatában. a a nők ebben a „válsághelyzetben" környezetüktől, az államtól erkölcsi-lelki támogatást kapnak, sokan viszonylag könnyen a gyermek mellett döntenek. Itt van hatalmas szerepe a felvilágosításnak, a magzati fejlődésről, a terhességmegszalutpá'következményeiről, áltálában az emberi életegészség iránti felelősségről. Ilyen irányú felvilágosításunk sajnos a nullával egyenértékű - bár a Családsegítő Szolgálat kezdeti eredményei mutatják milyen lehetőségei vannak a területnek. A második: a gyermeknevelésiszociális rendszer anyagi alapjainak átalakítása. Le kell számolni egy csalóka képpel, azzal, hogy a pártállam „támogatta" a gyermekes családokat. A pártállam - s lényegében a mai állam is - példátlan arányú jövedelmet
