Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-04 / 8510. szám
Magyar Hírlap, 1993.7.30 41 Kozma Tamás: az emberek túlnyomó többsége a „maga módján” vallásos Magyarország felekezeti térképe — Tartok tőle, hogy a tradicionális egyházi szervezetek és templomi szertartások újjáélesztésének mai hulláma hoszszabb távon nemhogy segítené, hanem akadályozza a modern vallásosság kialakulását — mondja Kozma Tamás, az Oktatáskutató Intézet igazgatója abban az interjúban, amelyet annak kapcsán kértünk tőle. hogy megkezdődött az a kutatás, amely Magyarország felekezeti térképét szándékozik felvázolni. — Eddigi kutatási eredményeik mennyire felelnek meg annak a: elképzelésnek, amely a köztudatban él a különböző vallások elterjedtségéről? — kérdeztük Kozma Tamást, az Oktatáskutató Intézet igazgatóját. — Kutatásunk több részvizsgálatból tevődik össze. Egyrészt ismernünk kell a hazai és a nemzetközi szakirodalmat, azután következik egy kérdőíves felmérés, s van a kutatásnak egy dokumentatív szakasza is, amelyben egyenként fordulunk az úgynevezett kisegyházakhoz, hiszen az ő taglétszámukat nem lehetne a népegyházakéhoz hasonló kérdőíves-mintavételes eljárással hitelesen megállapítani. S nemcsak azért, mert kevesen vannak, hanem azért is, mert az egyes egyházak igen eltérően határozzák meg saját tagságukat. Jó néhányan például csak a felnőttkori csatlakozást tekintik végérvényesnek. Ami most már a felekezeti megoszlást illeti: a húszas évektől a negyvenes évek végéig katolikus volt a lakosság 66-71 százaléka, református 21-22, evangélikus 5-6, izraelita pedig a holocaust előtt 6, utána 2 százalék. Egyéb vallásának mindössze egy százalék vallotta magát. 1920 és 1950 között a katolikusok és a reformátusok aránya növekedett, az evangélikusoké és az izraelitáké viszont csökkent, de a felekezeti összetétel lényegében a 60-as évek végéig változatlan maradt. Nagyobb eltolódások csak az elmúlt húsz évben mentek végbe. A Tömegkommunikációs Kutatóközpontban a nyolcvanas évek közepén, illetve a Tárkiban, már a rendszerváltozás után végzett felmérés azt mutatta, hogy a lakosság 70-73 százaléka katolikus, 18-22 százaléka református, 3 százaléka evangélikus. Az egyéb felekezetűek aránya e vizsgálatokban nem érte el az egy százalékot, viszont megjelent egy új kategória: a felekezeten kívülieké, 2 és 4 százalék között. — Érdekes, a közvéleményben az a kép él, hogy növekszik a kisegyházak „holdudvara". Az adatok azonban ezt nem igazolják. — Kutatásunk egyik feladata éppen az, hogy kiderítsük: pontosan hány úgynevezett kisegyház, illetve vallási közösség létezik. A fővárosban több mint ötven egyház van bejegyezve, de az országos adatokat nem ismerjük. A hazai vallásszociológia általában négy csoportra osztja a kisegyházakat: az úgynevezett történeti kisegyházakra — mint például a keleti ortodoxia magyarországi változatai, a hagyományos neoprotestánsokra — mint a baptisták vagy a metodisták — s az újonnan megjelent neoprotestánsokra — közéjük tartoznak a mormonok vagy az egyesítők. — Mintha a legtöbb fenntartással azokat a kisegyházakat kezelné az itthoni közvélemény — vagy annak bizonyos körei —, amelyeket ön neoprotestáns egyházaknak nevez. Miért? — Talán azért, mert a történeti protestánsoknak középkori — katolikus mintára — püspökeik és egyházi hierarchiájuk van. A neoprotestánsok pedig általában egyenrangúnak tekintik tagjaikat. Sőt, egyesek nem is szívesen nevezik magukat „egyháznak”. Ezek a szervezeti különbségek is sugallják a közvéleménynek, hogy ezek valahogy mások — talán éppen egy újabb szekta... S közben elfelejtik, hogy a protestantizmus a reformáció kora óta dinamikusan változik, s, ami ma szekta, abból holnap hagyomány válhat. — Az önök kutatásából az kiderül, hogy a lakosság, születéskori bejegyzések alapján, mely vallásfelekezetekhez tartozik. De lehet-e azt tudni, hogy mekkora hányaduk vallásos igazán? — A Medián Közvéleménykutató Rt. egy 1993-as vizsgálatából összeállítottunk egy adatsort. A kérdés az volt, hogy hetente, havonta többször, évente egy-két alkalommal, nagyobb ünnepeken, esetleg egyáltalán nem vesz-e részt a megkérdezett egyházi szertartáson. A válaszolók fele csak egyházi ünnepeken jár templomba. Egy másik megközelítés — amelyet Tomka Miklós használt először — azt tudakolta, hogy valaki vallásosnak tartja-e magát vagy sem, és, ha igen, a maga módján vallásos, vagy egyházának tanítása szerint. Nos, a válaszolók mintegy hatvan százaléka a maga módján vallásos. Egyébként azt, hogy mennyire nem függ össze a vallásosság és az egyházhoz tartozás, Tomka Miklós egyik interjúja is igazolja, amelyben még az is előfordul, hogy valaki nem hisz Istenben, mégis katolikusnak vallja magát. —Ez azt jelenti, hogy az önök vizsgálata is valami hasonló eredményt hoz? — Ezért is vagyok szomorú, bár igyekszem szakmailag korrekt lenni. Úgy látom, hogy a felekezeti hovatartozás feszegetése inkább a költségvetés és az egyházpolitikusok problémája, mint az egyéné vagy közösségeié. A transzcendens iránti vágy az ember legmagasabbrendű szükséglete, hit nélkül nincs személyes integritásunk, ugyanakkor látnunk kell, hogy a vallásgyakorlás tradicionális formái fokról fokra kiürülnek. Sőt, ha erőltetjük őket, egyenesen gátjává válnak annak, hogy az ember rátaláljon a maga hitére. Ezért tartok tőle, hogy a tradicionális egyházi szervezetek és templomi szertartások újjáélesztésének mai hulláma hosszabb távon nem hogy segítené, hanem akadályozza a modem vallásosság kialakulását. Nem elegendő a társadalomtól követelni, hogy változzék meg — legyen „keresztény” —, respektálja újra az egyházi jogokat. Hogy ne beszéljek rébuszokban: engem megrendít, amikor a nemzet iskolarendszerét partikuláris hálózatokká akaiják alakítani, s ráadásul rám, hivő emberre hivatkozva. Hiszen az iskola nem csupán egyegy helyi-területi közösség, vallási felekezet vagy politikai ideológia ügye, hanem valamennyiünké. Abban reménykedem, hogy ez a kutatás, amely rávilágít a társadalmi realitásokra, segít növelni az együttműködést és visszafogni a széthúzás démoni erőit. • Gyémánt Mariann
