Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)
1993-07-05 / 8491. szám
32 teljes elzártság, ami az internált életét jellemzi. Látnom kellett, hogy az ország él és felejt. Uralkodó elem a félelem és a magunkra hagyottság. És mindezzel szemben az élniakarás. Nyoma sem volt már a márciusban újra kezdjük szellemének. A forradalmat leverték, az új rend beállt, az ügy eldőlt. Más szemléletű emberként tértem vissza a táborba két hónapos kintlét után. A fegyvert is a kezében tartó em- ' bér elszántsága elmúlt belőlem, mert odakintrő! mindenki azt üzente, hogy azt ők már nem csinálják, nem tehetik és nincs is értelme. Más módszereket kel- [ lett végiggondolni, A túlerővel »zömben, t amely alattomos I», már értelmetlen t nyílt harc és nincs rá mód. Élve kell maradni. meg kell teremteni a feltételeket a túlélésre. Visszatértem után, augusztusban sorozatos kihallgatásoknak vetettek alá. Egy háromnál mindig több tagú — volt úgy, hogy öt-hat — bizottság előtt kellett a kérdésekre válaszolnom. Ez más volt, mint az előző rendőrségi kihallgatások. A velem szemben ülők között kettő mindig jól fel volt készülve belőlem. Olvasta írásaimat, ismerte főiskolai szerepléseimet, mindent tudott a családomról, a kapcsolataimról. Érzékeltették, hogy figyelnek mindenkit, aki odakint hozzám tartozik. Méghozzá nemcsak itthon, ha'-nem odaát, Erdélyben is. Féltestvérem, apám első házásságából származó testvérbátyám, aki csendőrtiszt volt" Nagyváradon élt. Nem esett bántódása a háború után, mert zsidókat mentett. Most azonban szóba hozták, érzékeltetve, hogy mi mindenre kiterjed a figyelmük. Egyébként 44-ben láttuk egymást utoljára, amikor én még csak tízéves voltam. 58-ban aztán letartóztatták és hosszú éveket húzott le a Duna-deltában, megbetegedett és idejekorán elhalálozott. Egy-két ludovikás évfolyamtársával még össze-össze futok idehaza vagy kint, a nagyvilágban. Apám súlyos szívbeteg volt, anyám teljesen -tönkrement, kemény böjtöket tartott, láttam, mennyire szenved miattam. Kihallgatóim pedig sejteni engedték, hogy rászállnak mindenkire, aki a környezetembe tartozik. Családom egyébként apám jobboldali múltja miatt a számkivetettség és megtúrtség állapotában élt 45 óta. Nekem nem volt, nem lehetett olyan korszakom, mint nemzedékem sok más tagjának, amely még hitt • „szocializmusban" és a népi rendszerben, mert mi mindig alulról láttuk a történéseket. Nekünk már negyvenöt óta nem volt kétségünk a rendszer népellenes, nemzetellenes, gálád voltában. De élni kellett. Mindent megragadni és többszörösen biztosítani. Eddig csak magamért voltam felelős, most minden felelősség a váltamra került. Ezek a kihallgatások, amelyek, mint már mondottam más jellegűek voltak, mint a lefogásomkoriak, jobban megviseltek, mint a szigorúak. Itt is sejteni engedték ugyan, hogy, ha kedvük tartja alkalmazhatnak fizikai kényszerítést, mégsem ez volt a kínzó, hanem az, hogy nem tudtam, mit akarnak tőlem. Egyszer száraz jogászkodással bebizonyították, hogy akár kötelet is kaphatok viselt dolgaimért, máskor pedig arról akartak nek és némzéti hős sem lesz belőlem. Mindazonáltal csak a harmadik kihallgatáson bizonyosodott be előttem, hogy mit akarnbk rolójában. Ekkor volt. a legnépesebb a bizottság. Több olyan ember is ült velem szemben, akit később viszontláttam a kultúra és a sajtó őrhelyein. Vitatkoztunk, irodalmi és filozófiai kérdésekről. Ok azt akarták látni, hogy én milyen állapotban vagyok, megföttem-e, én pedig az,ő valódi szándékaikat szerettem volna kitapogatni. Hoszszú órákon át viaskodtunk. Lassan kibontakozott, azaz inkább felsejlett előttem á háttér. Itt Kistarcsán, a sokézer internált között, egyik őrizetesként én értéktelen vagyok számukra. Az évfolyamom kikerült a főiskoláról és' ott már nem tudok veszélyes lenni, ők maguk mondták «I, hogy közeli barátaim, akikre nézve vallomásaimban ki keljeit térnem, s akikkel összekapcsolni nem tudtak, már súlyos ítéletre számítva börtönben vannak. Gáli József, Angyal István. Az is kiderült, hogy az írók is ülnek már és ügyükkel én nem vagyok öszszekapcsolva. A forradalom alatt nem jártam bent az írószövetségben. Az utcán voltam, mert engem az érdekelt. „Ezek ki akarnak'engedni" — született meg bennem .»^elismerés. ' Kint kell nekik egy fiatal író, aki belátta tévedéseit, aki beáll a sorba és ezzel segít a társadalom eltomnltáaában, Mindennek aionhan feltételei /.? vannak, nekik biztosíték kell. Amikor utoljára vezetlek fel, magamban már eldöntöttem, hogy aláírom, Végülis nem azért tettem, mert megijedtem a fenyegetésektől, nem is csak azért, hogy szüléimét és hozzátartozóimat megmentsem a gyötrelmektől és egyáltalán nem azért, hogy megszabaduljak a további benttartástól, hanem elsősorban azért, mert elhatároztam, hogy módszert váltok és mert teljesen bizonyos voltam magamban: soha senkinek ártani nem fogok, soha semmit senkire nézve nem szednek ki belőlem, mint ahogy eddig sem szedhettek, hiszen mindenkit csak mentettem, és végül halálosan biztos voltam abban, hogy a toliamat soha nem kapják meg. Viszont a toliamból kiszáradhat a tinta, ha itt bent senyvedek teljesen értelmetlenül. Tehát aláirtam. Nevet is kellett választanom, amelyen majd jelentek. Ez most látszólag úgy van előadva, mintha felmenteném magam. De ez nem igazi Rettenetesen szégyellem az egészet, noha álltam a magamnak tett fogadalmam, mert senkit és semmit nem jelentettem és soha egy árulásnak minősíthető mondatot le nem írtam. Mégis, egész életemben gyötört ez az aláírás. Egy ember kivételével soha senkinek nem tudtam elmondani. Ezt most semmi mással nem tudom bizonyítani, mint azzal, hogy most mindezt nyilvánosan feltárom. Hiába fenyegetnek és hiába zsarolnak, mondhatnám azt is, hogy mindez hamisítás és hivatkozhatnék arra, hogy az adatokat megkezelték és hamisították és válogatták. Valakik talán sokkal jobban örülnének ennek. Félre lehetett volna állnom idejében, visszaülnöm az íróasztalhoz és akkor minderre nem került volna sor. Hányán tanácsolták mindkét oldalról! Én ezzel szemben úgy tartottam, s tartom ma is, hogy részemről ez lett volna a sunyi gyávaság. Soha egy percig nem volt kétségem, hogy minderre egyszer sor kerül. Egy ilyen tényt nem szabad a sírba vinni, mert akkor az utókort is mérgezi. Nem engedhetem meg magamnak, hogy hazudjak önmentés céljából. Pontosan tudom, hogy mennyire manipulálták az adatokat és milyen iszonyatos bűnök vannak eltakarva. Ez azonban engem nem ment fel. Ezt tettem, tessék, itt vagyok. Szabadulásom után hónapokig békén hagytak. Menyasszonyommal való első boldog összeborulásunkból élet keletkezett. Decemberben megesküdtünk és 58 májusában megszületett a fiam. A feleségem kontírozó könyvelő volt az Utasellátó Vállalatnál, kis fizetéssel. Abból -..éltünk. Szereztem egy egyszobás társbérletét, áíVfélyfSi egy báftitom’rJíondott le a javamra az esküvő és annak kényszere következtében. Ez a lakás Angyal Istváné volt azelőtt. Beköltözésünkkor egy vassodrony és rá három matrac volt bútorként a birtokunkban. A sodrony alá faragtam négy tuskót, hogy megemeljem a földről. Boldogok voltunk. Éjszakánként mindketten felrezzentünk, ha megállt a ház előtt egy autó. Ez a félelem nem szűnt meg akkor sem, amikor megjelent a képben az elvtárs, aki emlékeztetett, hogy van nekem egy másik nevem is és azért nekünk beszélgetnünk kell. Elővett egy noteszt és beleírta, hogy egy hónap múlva mikor és hol kell találkoznunk. Közben vizsga nélkül kiállították a diplomámat a főiskolán. Új főigazgató volt Olthy Magda személyében, aki jóindulatú volt hozzám. A találkozón megint egy> bizottság előtt találtam magam. Nehéz volt elválasztanom, hogy kihallgatnak vagy meghallgatnak. A főnökük láthatóan egy kicsi, rosszarcú, gyűlölettől frecsegő elvtárs volt, aki nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy hamarosan visszakerülök, ha nem teljesitek. Nem tetszett neki az állástalanságom. Miért élek én a feleségem nyakán? Nem kell nekem éjszakánként a teherpályaudvaron vagont kiraknom, van nekem diplomám, amivel részt vehetek a szocializmus építésében, Ncmsolckal ezután aztán Ismét egy bizottság előtt álltam, de ez már civil társaság volt. A Kiadói Főigazgatóság emberei, meg a Népszabadság mindentudó elvtársai biztosítottak jóindulatukról, emlegették a tehetségemet. Kaphatok állást, akár jót is, ha leteszem a garast. Ez volt a leszűrhető tanulság, lmom kellett volna tehát valamit, ami a rendszer melletti kiállásként lett volna értelmezhető. Ezen az áron aztán nemcsak fix jövedelemhez jutottam volna, hanem semmi sem állta volna útját annak, hogy derék hálózati személy váljék belőlem, < kin számon lehet kérni a környezeté,. Ezzel szemben én regényt írtam — Hamis tanú — és minden szerdán és szombaton 20 vagy 40 forintokkal kimentem az ügető-