Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)
1993-07-05 / 8491. szám
Népszabadság, 1993.6.25 21 Pusztán a programok rokonsága alapján nyilván az lenne a legjobb, ha a mostani kormányt egy tisztán liberális koalíció váltaná fel, az SZDSZ, a Fidesz és esetleg a Köztársaság Párt kormánya. Egy ilyen középpárti kormánynak azonban az a gyengéje, ami az erőssége: egynemű elvek alapján, de csekély többséggel vagy éppen kisebbségi helyzetből lenne kénytelen kormányozni, erős jobb- és baloldali ellenzék ellenében. Érthető, ha a Fidesz, miután az SZDSZ-szel kötött megállapodás révén megnehezítette az SZDSZ számára a nyitást az MSZP irányába, az MDF felé tesz gesztusokat. Bauer Tamásnak ez láthatólag nem tetszik. A vele vitázók- > nak válaszolva újabb cikkében (Népszabadság, 1993. június 7.) elmondja, hogy az elmúlt években „sok baráti veszekedést” folytatott a fiatal demokratákkal, meggyőzni próbálván őket arról, hogy az MDF-et ne tekintsék szóba jöhető partnernek. Az elmúlt hónapokban bizonyára szemükre hányta, hogy a kormány mellé álltak a nyugdíjemelés mértékének a kérdésében, nem támogatták a tb-önkormányzatok létrehozását, többségük a „destruktívnak” mondott egyházak költségvetési támogatása ellen szavazott. E lépések (amelyeket a Beszélő is bírált) igazolhatták Bauer Tamás számára, hogy már 1990-ben is helyesen ítélte meg a Fideszt. A fideszesek viszont joggal kérdezhetik: ha Bauer ennyire elégedetlen velük, nem inkább az MSZP-t tekinti-e az SZDSZ „természetes szövetségesének”? Egy párt nem mímelheti sem egy újság, sem egy baráti társaság stílusát. A politikában nincsenek se baráti veszekedések, se természetes szövetségesek. A politikában erőviszonyok vannak és alkuk, amelyeket az erőviszonyok kényszerítenek a pártokra. Megtörténhet, hogy az MSZP nagy fölénnyel megnyeri a választásokat. Egyedül azonban aligha lesz képes kormányozni. Lehet, hogy a Fidesz igen sikeresnek bizonyul, s a választások után koalícióra lép meggyengült jelenlegi kormánypártokkal, de együttesen sem alkotnak többséget: Mindkét helyzet nagy esélyeket kínál az. SZDSZ-nek, minél sikeresebb lesz a választásokon, annál nagyobbakat. A német FDP-hez hasonlóan az SZDSZ lehet a mérleg nyelve: megkerülhetetlen partner mind az MSZP, mind a Fidesz-MDF koalíció számára. Ezzel az eséllyel azonban az SZDSZ csak akkor élhet, ha valóban nyitott. Ha elveti a szükagyú szocialistaellenességet, de a csurkátlan MDF-et sem tekinti a haladás ellenségének. Ha nem véli azt, hogy Antall lényegében nem különbözik Csurkától. E nyitottságnak van hagyománya és van jövője az SZDSZ-ben. Ennek a jegyében született - mindkét párt jól megfontolt érdekében - a Fidesszel kötött megállapodás, és ez volt a május végi küldöttgyűlés üzenete is. Itt mind Pető Iván, mind Kuncze Gábor keményen bírálta a kormányt, de mindketten tartózkodtak a pártok sommás minősítésétől. „Egy Csurka nélküli MDF-fel 1994 után adott esetben elképzelhető az együttműködés” - mondta Kuncze Gábor a Népszabadságnak (1993. május 28.). Pető is, Kuncze is ellenállt a küldöttek és a sajtó nyomásának: mindketten mértéktartóan szóltak a Fidesz ingatlanügyéről, Pető Iván a Fideszt bírálva is állította: „A két liberális párt együtt többre képes, mint külön-külön.” (Beszélő, június 5.) Ha az MDF részese maradna is a majdani kormánykoalíciónak, a miniszterelnök aligha vállal miniszterséget más kormányában. Távozása pillanatát még hosszú, kemény választási harc-előzi meg. Ez így van jól. De ha megy, nem úgy megy, mint Kádár, akit kicseleztek a pártja vezetéséből, nem úgy mint Csurka, akit kilöktek a pártjából, hanem úgy, ahogy parlamenti rendszerekben a miniszterelnökök távozni szoktak: a választók akaratából. Ezt a különbséget nemcsak a jövendő történésznek, hanem a jelenkori politikai ellenfélnek sem szabad figyelmen kívül hagynia. Kőszeg Ferenc az SZDSZ országgyűlési képviselője
