Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)
1993-07-22 / 8503. szám
Magyar Hírlap, 1993.7.13 Mravik László művész*ttorlénész i kulturális javak viTtnolgáItatásával foglalkozó magyar kormánybiaotttág egyik tagja. Vek bcszétgetve megtudtuk, hogy az anigbói «riszármazoll" műkincsek túlnyomó többsége — rikatétbeo a kózh led elemmel — nem a magyar közgyűjtemények, kaarm komolyabb hazai magángyűjtók főleg zsidó nagypolgári családok tulajdona volt Már ezzel a ténnyel kapcsolatosan számos probléma jelentkezett az erról szóló orosz—magyar tárgyalásokon, a hiteles műkincs!Isták összeállításának nehézségeitől az államközi kapcsolatok pénzügyi hátteréig, de próbáltuk megtalálni a magyar műkincsek rászaszolgáltatását orosz részről komolyan ellenzők mélyebb Indítékait is. A kérdés jobb megvűágrtása érdekében a neves szakembert először a magyar mükíncsgyűjtés mára kissé elfeledett hagyományából kérdeztük — A magyar műgyűjtés valójában nagyon régen kezdődön. Mátyás király könyv gyűjtő szenvedélye ismertebb és jelentősebb, de műgyűjteménye is volt. Az ót követő századokban is voltak nálunk műgyűjtők szép számmal; persze ez a korai gyűjtés inkább kincstáijellegű; iparművészeti és ötvösművek a legkedveltebb tárgyai. Igazán a XVII. századtól beszélhetünk szélesebb bázisú műgyűjtésről, ekkor születtek az Esterházy, a Batthyány család nagy gyűjteményei. A magyar arisztokrácia tekintélyes része gyűjtőnek tekinthető ekkorra, a Zay családtól Teleki Mihályig. A XIX. században következik be a minőségi változás: a század második negyedére jelennek meg a tudatos műértó-gyűjtők. Jankovics Miklós például, aki nélkül ma nem lenne Nemzeti Múzeum, Országos Széchényi Könyvtár, sőt Országos Levéltár sem. a század végére pedig, amikorra igazi polgárság k *4 kialakulni, a műgyűjtés, nyugodtan mondhatjuk, általánossá vált. EÍzzel egy időben elindult a műtárgyak mozgása, megkezdődön az igazi műkereskedelem. Magyarország nagyon jó műkereskedelmi felvevőpiacnak számított ekkoriban. bár igazán szervezett, állandó, visszatérő aukciók még nem voltak. Feljegyzésekből tudunk azonban például arról, hogy épp az egyik legnagyobb orosz magángyűjteményt, a Kozlov-félét is Magyarországon. a József nádorról elnevezett szállodában árverezték el, vagy hogy az Erba- Odeschalchi-gyűjtemény, a római Corsinigyűjtemény egy része is itt talált vevőre. Ez a nyilvánosság elé került oldala a tényeknek; emellett a magukra és szakmájukra adó múzeumi szakemberek ekkorra látták már, hogy igazán értékes tárgyi kultúra csak akkor alakulhat ki az országban, ki a műgyűjtésnek a múzeumokon kívül is van bázisa. Ezért szó szoros értelmében i csődítették ide a műkereskedőket, akik az~ XÉn Tömegesen hozták — Ittafrmlag és megrendelésre — az értékes műtárgyakat. Az élénk kereskedelem hatására a családi kincstárak is feltárullak. Igaz, ezzel szét is darabolódiak, de így több százezer műtárgy kezdett el forogni a hazai műkereskedelemben. Összefügg ez az élénkség persze a magyar gazdaság fellendülésével is; 1867 után, kivéve az 1873-as bécsi tőzsdekrach évét. a magyar nemzeti össztermék értéke folyamatosan, megállás nélkül emelkedett. A nagybirtok egyre kevesebé vehetett reszt a virágzásban, hiszen viszonylag csekély profitot termelt hosszú idő alatt. Ez az alapvető oka annak, hogy az arisztokrácia — noha még mindig gazdag volt — nem tudott „robbanásszerű” befektetéseket produkálni. A nagypolgárság többsége viszont nem vesződött földbirtokkal, nagyon mozgékony tőkeformákba, bankokba, a felfutó ipari termelésbe fektette a pénzét, a tőzsdei qxkulációról most nem is szólva; volt jelentős magyar tőkekivitel, főleg a Balkán fele nagy érdekeltségekkel, mobillá vált a gazdaság, és pillanatok alatt képződtek je- I lentékeny jövedelmek. Mondjuk ki, Krőzusok éltek ebben az országban, az Andrássyaktól immár a báró Kohner vagy Herzog családig bezárólag. Itt voltak tehát az egyrészt intellektuális beállítottságú, másrészt anyagi szempontból is motivált emberek, akik pokoli pénzeket fektettek gyűjteményeikbe. , — Van külön stílusa, karaktere, önálló ízlésvilága a magyarországi, vagy ha még a Monarchia idejére figyelünk, valójában közép-európai gyűjteményeknek? — M indáik éppen. A századforduló tájékán már kirajzolódik a régió műértó-műgyűjtői ízlésvilágának karaktere. Nagyon érdekes, hogy ehhez a vonulathoz tartozik i még ízlését tekintve az előző idők egyik nagyja, idősebb Andrássy Gyula gróf. Az említett ízlésvilág nagyjából a XIX. századi francia művészeté, a barbizoniak, a | courbet-i realizmus, az impresszionizmus és posztimpresszionizmus művei egészen Matisse-ig. Ez az irány a meghatározó. Régieket is gyűjtöttek persze, de minden gyűjteményben megmutatkozik egy eleven, friss festőiség. A két világháború között ugyanez a tendencia érvényesült, hozzátéve, hogy az említett nagy gyűjtők a magyar festőket, szobrászokai is egyre erőteljesebben mecenálták. Megjegyzendő a korszakról, hogy az 1929 és 1933 között bekövetkező gazdasági válság nem kerülte el a magyar gyűjteményeket, nagy részük , szétesett, tulajdonosaik súlyos eladásokra kényszerültek. Hogy pontosan lássuk, ez ; mit jelent, egy példa: a Kohner család i bankjai likviditása érdekében külföldön Gauguin-, Renoir- és Cézanne-műveket ér-i tékesített. De ami itthon maradt, még min- ! dig elsőrangú anyag volt. Ráadásul két j olyan gyűjtemény is akadt, melyek ebben a j válságos időben is gyarapodtak, és a most tárgyalt ügynek, a műkincsrestitúciónak is, „főszereplői"; a Hatvány- és a Herzoggyűjtemény. — E korszak vége azonban a második világháborúba torkollik... — Előre kell bocsátani, hogy az első világégés alatt még semmilyen rablás nem történi, és ami témánk szempontjából nem lényegtelen, a trianoni békével jenyesen" országrészek gazdag gyűjteményei is gyorsan Magyarországra áramlottak. Hozzá kell lennem, teljesen legálisan, egészen addig, míg az utódállamok nem hoztak rendélkezésekera magyar nemzetiség izolálására. A második világháború idejére viszont megváltozott a világ, sokkal inkább előrelátható volt a veszély. Ismereteink szerint 1942—1943 az az időszak, amikor nagyon sok értéket helyeznek el magánszemélyek a budapesti pénzintézetek páncéltermeiben. A front elérkeztével aztán érdekesen és élesen elvált a kél ellenséges hadsereg .metódusa”: a németek tisztelték a banktitkot, a trezorokban elhelyezett magántulajdonhoz, így a műkincsekhez sem nyúltak. A Nem- ( zeti Bank készpénzállományát az utolsó vasig elvitték, viszont a magánpénzintézetek egyetlen fillérjéhez sem nyúltak hozzá — Eszerint — hogy térjünk rá a most akmális kérdésekre — a magyar műkincsállomány károsodásáért kizárólag a Szovjetunió, illetve mai jogutóda, Oroszország lenne felelősi1 Képviselői ugyanis ma azt állítják, hogy a német hadsereg is raholi jócskán Európában is és a Szovjetunióban is, keleti előrenyomulása közben — Ezt Oroszországnak Németországgal kell tisztáznia, ez a vita a magyarországi műkincsek ügyét nem érinti. Legföljebb annyiban, hogy amíg az orosz fél a németekkel nem tud zöld ágra vergődni, addig a többi ország műkincseit sem szívesen mozdítja meg. Nem kíván az orosz fél precedenst teremteni. Vitatnám az elgondolás ésszerűségét, némely jel mégis arra mutat, bogy ilyen stratégia érvényesül Oroszország magatartásában. De érzékeljük pontosan a kérdés bonyolultságát: német alakulatok is vittek ki sok műkincset Magyarországról. de mindig precízen ügyeltek arra. hogy a szállítás végrehajtói magyarok legyenek (valamilyen német .asszisztenciával"), ha mégis német katonák raboltak, akkor pedig mindig magyar közreműködéssel tették. (Hasonlóan járva el egyébként. mint a zsidó lakosság deportálásánál, bár ez most nem tartozik ide.) A németek tartották magukat ahhoz a formához, hogy amit tesznek, legszigorúbban a magyar kormányzat beleegyezésével teszik, más lapra tartozik, hogy e „legitim" kormány élén Szálasi Ferenc állt. Az igazi baj azonban akkor következett, amikor elérkezett lassacskán a front. A Vörös Hadsereggel ugyanis valóban jöttek katonai egyenruhában. katonai rendfokozattal ellátva olyan különleges alakulatok, melyeket régészek, etnográfusok, művészettörténészek és — nem tévedés — bankszakemberek alkottak. Feladatukra elsőrangúan kiképezték ezeket az elit egységeket. Neveket is elő lehet ásni levéltárakból, hiszen sok ismert szakember voh közöttük.-— Irina Antonova nevét is említik szakmai berkekben, aki most a moszkvai Puskin Szépművészeti Múzeum igazgatójaként a restitúciós tárgyalásokon komoly szerepet kapott... — Antonováról csak annyit tudunk, s azt sem dokumentumot, hanem csak szóbeli források alapján, hogy nagyon fiatalon részt vett a hadizsákmány műtárgyak számbavételében, lajtromozásában. Ó tehát sok mindent tudhat e kincsek sorsáról: egyébiránt is nagy tudású, jól képzett műtörténész. De vitathatatlan, hogy ezek az orosz egységek szállították el az üres Nemzeti Bankon kívül valamennyi magvar pénzintézetből a teljes készpénzállomány, az összes részvényt, kötvényt, devizát és minden letéti tárgyat. Vagyis egy pillanat alatt csődbe vitték a maradék gazdaságot, hiszen bármilyen újjáépítés finanszírozása eredetileg ezen a banki szférán keresztül történt volna. A vagyonnak pontosan azt a felét „célozták meg" tehát, amelyet a németek megkíméltek. Ilyeténképpen az ország teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került. Biztosra veszem, hogy terveikben szerepelt az az előre kiszámított politikai hatás is, melyet így órák-napok alatt elérhettek Mindenesetre a háborús jog magát az eljárást — hadtzsákmányolás néven — ismén és elfogadja. Ennek az eljárásnak magasis-A kormánybizottsági tag szerint orosz szakmai körök szabotálják a magyar javak visszaszolgáltatását „Bizonyos feltételekkel” nyílnak meg a képraktárak?
