Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)
1993-07-22 / 8503. szám
42 kóláját mutatta be a szovjet hadsereg. Képzeljük csak el egy pillanatra: Buda egyelőre német kézen. 1945 januárjának végét újuk. még lőnek a városban, a Pesten levő pénzintézetekből pedig már szisztematikusan gyűjtik az értékeket. Négy gyűjtőhely volt Budapesten: Kőbányán egy raktár; a volt Ferenc József laktanya; erre használták a Pénzintézeti Központ egész területét, végül a Hitelbank először kiürített páncéltermeit töltötték meg újólag ezzel a válogatott műkincsanyaggal. Érkeztek tárgyak vidékről is, amint a csapatok haladtak, de korántsem olyan jelentősek ezek a szállítmányok, mint a budapesti nagybankokban őrzött értékek. De a szovjet szervek pontos információkkal rendelkeztek már említen szakembereik jóvoltából nemcsak a bankok, de a követségek által őrzött kincsekről is; sorra járták a külképviseleteket, melyeket német kollaborációval lehetett gyanúsítani; a svéd követséget például teljesen kifosztotta a szovjet hadsereg, az összes páncélszekrényt felnyitották lángvágóval, és műiden, ami ott volt — rengeteg magyar műtárgy is közöttük — a gyűjtőhelyekre került. — Ezen „akciók" mán, majd a fasizmus alóli felszabadulással beköszöntőn új korszak kezdetén mi lett a magyar műkincsgyűjtés sorsa? ------- ----------— Nagyon sok mindent sikerült mégi: megmenteni, mert az emberek furcsa mó dón nagyon vigyáznak régi festményeikre. A műkincsvagyon ráadásul a talpra állás egyik lehetősége volt, és a koalíció éveibenj itt ismét hatalmas aukciókat rendeztek. Az] ezután következő hidegebb évek politikája' azonban az ország újabb kifosztását ered-] ményezte: ami visszajött és ami itt maradt, egyaránt őrületes tempóban tűnt el az országból — immár egyértelműen Nyugat felé. — Most viszont esély nyílt arra, hogy ebből a kulturális nemzeti vagyonból—ha egyelőre nem is mindent — visszakapjunk. Az eléggé általános tartalmú szerződések mellett vagy ellenére azonban úgy tudjuk, ellenállás mutatkozik az orosz belpolitikában a műkincs-restitúcióva! szemben. — Annyit én is érzékelek, hogy az orosz fél — most beszéljünk csak az oroszországi problémáról, a többi FÁK-állammal úgyis csak e fő partner után tudunk megegyezni — nem mutat különösebb Jtészséget a műtárgyak visszaszolgáltatására. Állandóan halogató lépésekkel találjuk szembe magunkat. Új és új jegyzékeket kémek, mit is vittek el tőlünk. Enől először is az a véleményem, hogy a zsákmányoló hadsereg nem hagyott hátra átvételi elismervényt — annak ellenére, hogy a már említett hadizsákmányolás esetére ezt a háborús jog előírja —, tehát mi abszolút hiteles műtárgylistát nem tudunk összeállítani, ötven- és százezer között lehet azon tárgyak száma, amiket elvittek ebből az országból. Ezek közül jó esetben öt-hat ezret tudunk azonosítani. Másrészt a bizottság helyében a feladatot el sem vállaltam volna, úgy vélem, annak a félnek kellene ezt a munkát elvégeznie, amely a tárgyak birtokában van. A harmadik kifogás, hogy ezeket a műtárgyakat szétosztották a Szovjetunió egész területére. Valószínűleg valóban elterültek jeles alkotások különböző váró- t «okba, de 1957-ben minden visszavándo- | foh Moszkvába. Ekkor adta vissza a Szovjetunió az akkori NDK területén levő múzeumok anyagit, melyet a Vörös Hadsereg a háborúban „megmentett". A német műtárgyak visszaadása után az egész anyagot átrendezték, újra leltározták. Minden meg- • >van tehát, csak valakik letagadják, hogy megvan. És éppenséggel az orosz műtöné- . nész szakma „hivatalos" álláspontja a tagadás. Az állami vezetés, az orosz kulturális miniszter, Szidorov, sőt maga Jelcin is a dolog megértő és alapos megoldása mellen áll. Kijelenthetjük, hogy az orosz szakmai körök szabotálják ezt az ügyet. — Miért teszik? — Ezek az emberek még a Szovjetunióban ricvtiüute*, ajiui nívguuiuiuiA, hogy az erősebbnek, a győztesnek van igaza. Még műidig az erő pozíciójából tárgyalnak. Jellegzetes ellenvetésük az is, hogy tisztázni kellene a tulajdonjogot, mielőtt bármit is visszaszolgáltatnának. 1945-ben kellett! volna tisztázni, de akkor ez nem érdekelte őket különösebben. Amit innen két hét alatt összeszedtek — mert körülbelül eddig tartott akkor a „művelet” érdemi része —, fél év alatt vissza is lehetne juttatni, ha minden szándék egybevágna. — Bizonyos anyagi ellenszolgáltatás lehetősége is felmerült orosz részről a tárgyalásokon, éppúgy, mint a fellelt és bizonyítottan magyar tulajdonú műkincsek egy részének visszatartása a restitúció fejében. A magyar kormány viszont azt mondja, magántulajdon visszaadását nem finanszírozhatja állami pénzből... — A magyar államnak — nem a mostani kormánynak — kötelessége e tárgyak visszaszolgáltatása. A Nemzeti Galéria mindenesetre a jelentkező és tulajdonjogát hitelt érdemlően igazoló volt tulajdonosnak vagy örökösének ma is kiadja az általa őrzött műtárgyat, és a hivatalos álláspont sem lehet ettől eltérő. Más kérdés, hogy az orosz fél általam elfogadhatatlannak tartott követeléseire a magyar kormányszervek miképp reagálnak. Az bizonyos, hogy ezeknek a művészettörténeti értékeknek valamikor vissza kell kerülniük származási helyükre, és a kérdést tekintve én bevallom, „héja” vagyok; semmiféle engedményt nem vélek jogosnak és célravezetőnek. Nem tehetünk mást, mint hogy következetesen ragaszkodunk ahhoz, ami egé; szén egyszerűen a mienk. — Mi a véleménye az államfői találkozó után napvilágot látott új orosz álláspontról? — A napokban jelent meg a Népszabadságban M. Lengyel László tudósítása az Orosz Föderáció kulturális minrszterével (a lapban megjelenttel ellentétben pontos nevén Jevgenyij Szidarovval) folytatott beszélgetéséről. Ebben rengeteg olyan motívum merül fel. melyről külön kellene szólni, írni. Ami mindenképp szembetűnő: ha az újságíró tudósítása és a fordítás pontos, akkor Magyarország még mindig „bűnös nemzet" az orosz álláspont szerint, hiszen harcolt a Szovjetunió ellen; ugyanis előnyt élvez a restitúcióban például Hollandia, amelynek nem voltak harcoló csapatai. Oroszországnak kiállítási előjogai lennének — minden nemzetközi szabályt, konvenciót felrúgva; a miniszteri nyilatkozat szerint a raktárak a külföldi szakértők előtt is csak „bizonyos feltételekkel" nyílhatnak meg, és nem tudni, mik lennének ezek a feltételek. Némi szemrehányást is kapunk: a németeknek már kiadványaik, katalógusaik vannak a Vörös Hadsereg által elszállított művekről — csak arról feledkezik meg Szidorov. hogy a német „szállítmány" döntő részét pontosan nyilvántartott múzeumi anyag képezte. Ha Szidorov csakugyan olyan szellemben nyilatkozott, ahogyan a magyar lapban megjelent, akkor rengeteg félreértéssel kell újból közösen megbirkóznunk. • Harangozó István Ideiglenes jegyzék azokról a műalkotásokról, amelyek a második világháborús cselekmények folyamán, illetve következményeként kerültek a Szovjetunióba, és melyeket azóta is ott őriznek 1. Valamivel több mint száz darab kopt textil a Harvany-gyűjteményből; a világháború előtt más személy óczésére bízva, aki egy budapesti nagybankban helyezte el. A Harvany-gyűjteményben kartonokra voltak felragasztva. feltehetően az elszállításkor és azt követően is ebben az állapotban maradtak. További tárgyak Hatvány Ferenc báró gyűjteményéből, részben német zsákmány elfogásából, részben budapesti banki páncéltermekből származók, az alábbiak szerint: 2. Firenzei festő. XV. század közepe Krisztus sírba tétele Fa, 23,5 x 40,2 cm. A milánói Crespi-gyűjteményből. Kiállítva a Nemzeti Szalonban (a továbbiakban NSZ) 1937/38. 3. Jacopo Tintoretto Férfiképmás Vászon. 117,5x95 cm. Kiállítva NSZ mf. (mint fent) Hatvány Hunyadi János úti házából, riiol német üsztek 1944. március 19- étől beszillásoltak. Eichmann svábhegyi főhadiszállására szállítva 4. Andrea Solario Női képmás Készült 1515 körül. 5. F. Waldmüller Gyermekképmás Állítólag kisméretű kép, reprodukciója ismert. K:M 1919. 6. Th. Géricault Louis-Alexis jamar festőművész arcképe. Készült 1919-ben. Vászon, 73 x 58 cm (kb.) Az ábrázolt a művész barátja volt. Géricault legjobb arcképe. Vétel a Chéramv-árverésen. K:M 1919. Állítólag Eichmann. 7. C. Corot TMsép Kisméretű, vászonra festett kép. további adatai hiányoznak. K:M 1919. 19. P. A. Renoir Vörös ruhás nő. Szignált, készült 1881/82 körül. Pasztell, kanon, 65.5 x 50 cm. Nemes Marcell budapesti gyűjteményéből vette Hatvány 1913-ban a párizsi Galerie Manzi aukcióján K: München 1911; M 1919. 20. P Bonnard Három darab kisméretű oiajvazlat Se méretük, sem szignójuk, sem ke- ; letkezési idejük nem ismert. Genthon közlése 1968 (a gyűjteménytől készült korábbi írása is említi). I i A Herzog-gyűjteményből származó műalkotások: 1. P A. Renoir Madárdal Vászon, 79 x 63 cm. Grabar Intézet, Moszkva. 2. Német festő. XV///. század Koccintó férfi Ismeretlen méretű és hordozóanyagú kép. A svábhegyi Majesticbe szállították, az Eichmann-kommandó főhadiszállására; további sorsa ismeretlen. i. Francois Dumom Férfiképmás Valószínűleg miniatűr volt. Adatait nem tsmetjúk Vsz. Budafoki Labor és Eichmann. 4. J.H. Fragonard Nő képe (nem tudni, hogy allegorikus alak vagy arckép) Vászon, olaj; mérete ismeretlen Nyomoztak utána a második világháború után. de eredménytelenül, ekkorra már világos volt. hog\ útja: Budafoki Labor, Eichmann. 5. El Greco Az idősebb Szent Jakab apostol, készült 1600 kórul Vászon, mérete egyes adatok szerint 92 x 47. mások szerint Ü4 x 49 cm. Közismert kép. repr Phaidon—Greco kötet, 1938.132. Budafoki Labor Vállalat pincéje. Eichmann.
