Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)

1993-07-13 / 8496. szám

Népszabadság, 1993.7.7 07 Jobbközepet a demokráciának! A kormánytöbbséget lassan elé­ri végzete. A különböző jobb­oldali irányzatok leendő erővi­szonya, egyáltalán a magyar jobboldal jövője ellenben még teljesen nyitottnak látszik. A Magyar Demokrata Fórum szé­les nemzeti egységmozgalom nekibuzdulásával teremtődött, így már az 1988-as MDF na­gyon különböző szellemi-politi­kai áramlatokat egyesített. Az alapítók az államszocializmust elutasító, de a nyugati piacgaz­dasággal, a modern tömegde­mokráciával szemben is bizal­matlan harmadik utas irányza­tot tették meghatározóvá. A ko­rai MDF együttműködést kere­sett az uralkodó párt nemzeti reformer személyiségeivel. Az új politikai tömörülések közül elsőnek és sokáig egyetlenként vágott neki a vidéknek, alakí­tott csoportokat kisvárosokban, falvakban. Ez tovább növelte sokféleségét. A magyar politikai fejlődés azonban nem a többi kelet-eu­rópai országban történtekhez hasonlóan alakult. Nálunk nem jött létre egyetlen, mindent át­fogó ellenzéki egységmozgalom, hanem az MDF mellett hama­rosan felléptek régmúlt hagyo­mányokra hivatkozó történelmi pártok, és megszilárdult két szerves képződmény, az SZDSZ és a Fidesz. Az eredeti Fórum­gondolat első fiaskója a többi párt létrejötte volt. A nemzet mozgalmából az MDF-nek gyorsan párttá, azaz résszé kel­lett szerveződnie. A lakitelki MDF krízisét 1989 ősze tette teljessé. Kelet-Közép-Európá­­ban sorra megbuktak az állam­szocialista rendszerek, és több országban elindult a nyugatos fejlődés. Magyarországon a no­vemberi népszavazás tett pon­tot a harmadik út, a reformszo­cializmussal való együttműkö­dés végére. A népszavazási kudarc után az MDF önértelmezésében gyö­keres fordulat következett. A nép-nemzeti mozgalom politi­kai kultúrájától távol álló, kon­zervatív-keresztény Antall Jó­zsef jobbközép centrumpárt­ként újradefiniálta a Magyar Demokrata Fórumot. A nemzeti egységmozgalom talán rögvest darabokra hullott volna, a nem­zeti közép pártja ellenben meg­nyerte az 1990-es választást. A felszínen, a jelszavak szintjén alapvető a változás: szabadság - tulajdon, szociális piacgazda­ság, klasszikus parlamentariz­mus, konzervatív-keresztény eszmék, nemzeti, de mégis nyu­gatos modernizációs program. Ám a közvélemény többsége már néhány hónap múltán el­fordult a győztestől. A válasz­tók könnyű átmenetet reméltek, és kormányzásra mindenben kész vezető garnitúrát vártak végrehajtható cselekvési prog­rammal. A városi önkormány­zati választásokon.a liberális pártok sikere még nagyobb volt, mint a tavaszi MDF-dia­­dal. A taxisblokád pedig lelki­leg törte meg a Magyar Demok­rata Fórum küldetéstudatát. 1990 őszétől kezdetben in­kább a részleges módosítások felé hajlott a kormányzat, meg­született az ún. Kupa-program. Ezzel átmenetileg megszilárdult a helyzete, mégis hamar kiful­ladtak a korrekciós törekvések. A kormánynak előbb nem volt elképzelése, később eltökéltsé­ge, végül támogatottsága a fela­datok elvégzéséhez. A gazdasá­gi növekedés nem indult el, nem keletkeztek többletjavak, ame­lyeket akár a kliensrendszere­ken keresztül szét lehetett vol­na osztani. Éppen ellenkezőleg, rohamosan csökkent a nemzeti össztermék, évről évre újabb sarcokat kellett a különböző ré­tegekre kivetni. 1991 végén, költségvetési előterjesztésével a kormány végképp lemondott arról, hogy az 1994-es választá­sok előtt még nagyszabású áta­lakításokat hajtson végre. A koalíció átformálódott tag­ságának, apadó közönségének vágyait követve pót cselekvések­be menekült. Kezdeményezései egyre inkább igazságtételi és kárpótlási igények kielégítését célozták. Ezzel a két világhábo­rú között szocializálódott, az 1956 előtt és alatt személyében és javaiban megsebzett korosz­tályok kívánalmait remélte tel­jesíteni. A kormányzat így szembekerült a Kádár-rend­szerben felnőtt generációk pragmatikus értékeivel és gaz­daságorientált elvárásaival. A kormánytöbbség szinte minden hatalmi ággal konflik­tusba került, és megkísérelte maga alá gyűrni a nemzeti in­tézményeket. Bizonyos foglalá­sok történtek, de a totális alá­vetettség állapotába egyetlen alkotmányosan autonóm intéz­mény sem került. Az MDF kormányra kerülése után gyorsan szemben találta magát a véleményformáló tö­megkommunikációs elit szá­mottevő részével. A kormány­­többség kisebbségben érezte magát a nyilvánosságban, s hogy ezen változtatni akart, azt természetes törekvésnek lehet és kell tekinteni. Csakhogy szinte kizárólag hatalmi eszkö­zökkel élt, és ezzel még az őszintén semlegeseket, sőt még a támogatói egy részét is elva­dította magától. Antall József az MDF arculatának nyilvános megjelenítését előbb átengedte a Magyar Fórum körének, majd megkésve már nem tudott te­hetségeket megnyerni elképze­léseinek. Bár a munkaadói tömörülé­sek kezdetben messzemenően lojálisak voltak a kormányhoz, a szakszervezetek pedig legiti­mációs deficittel küszködtek, az új hatalom nem támogatta a független szakszervezetek pozí­cióit, és nem szilárdította meg a különböző érdekcsoportok kép­viseleteivel való alkumechaniz­musokat sem. Az átalakulás terheit így nem lehetett legitim megállapodásokkal a különbö­ző rétegekre helyezni. A jóléti, biztonsági igényeket megfogal­mazó társadalom kérdéseire nem születtek gyakorlatias vá­laszok. Az 1992-es rekkenö nyár alatt az MDF véleményformálói elgondolkodhattak kormányzá­suk állásán. Augusztus 20-a után a széles közvélemény szá­mára is világossá lett, mennyire csak a külcsint érintette a '89- es antalli fordulat. A kormány­zati balsikerek felszínre hozták az MDF irányainak eddig jó­részt lappangó különbségeit. A csurkai felbődülés mögött a mélyen átélt kormányzati vál­ság, a tehetetlenség agresszivi­­: tdsa munkált. Az MDF nép­­j nemzeti szárnya - több tekin­tetben visszatérve a kiinduló eszmékhez - a „nemzetépitő ál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom