Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)

1993-07-12 / 8495. szám

Népszabadság, 1993.7.5 14 Politikai demonstráció Kádár sírjánál RÉDEI FERENC FELVÉTELE Vörösbe öltözött szombat dél­előtt a Fiumei úti temető. A Munkáspárt zászlai és transz­parensei alatt tízezernél is töb­ben gyűltek össze Kádár János sírjánál, hogy - halálának ne­gyedik évfordulóján - az MSZMP egykori főtitkárára emlékezzenek. MUNKATÁRSUNKTÓL A Himnuszt követően Baranyi Ferenc két verse hangzott el, majd Kollát Pál, a Munkáspárt elnökségének tagja mondott beszédet. Kádár János méltatása után a szónok a közelmúltat elemez­te. Mint mondotta, már a nyolcvanas évek végén megje­lentek a „Kádár-rendszer úgy­nevezett ellenállói, az öreg­urak, akik harminc éven át lel­­kiismeret-furdalás nélkül vet­ték át a vörös csillagos Munka Érdemrendeket”. Majd igy folytatta: „A Munkáspárt nem akar a Kádár-rendszerhez visszatérni, de óvni, gyarapíta­ni szeretné mindazt, ami jó és értékes volt, mindazt, amit nem pártok, nem politikusok, nem rendszerek teremtettek, hanem maga a nép.” Pártja nevében Kollát java­solta, hogy ősszel írják ki a vá­lasztásokat. Egyebek mellett semleges Magyarországot, illet­ve az állami vállalatok privati­zációjának leállítását követelte. A beszéd után a tömeg a Munkáspártot éltette, majd el­énekelték az Intemacionalét. A megemlékezés koszorúzással ért véget. Thürmer Gyula, a Munkás­párt elnöke lapunknak kije­lentette: hogy ez már nem gyászünnepség, hanem politi­kai erődemonstráció volt. A Munkáspárt - tette hozzá - jól válaszol azokra a kérdésekre, amelyeket az emberek felvet­nek, a kormány pedig rosszul. Hozzátette: ez a gyűlés remél­hetőleg nem a baloldali ve­szély érzését fogja erősíteni, hanem azt a véleményt, hogy a baloldali pártok és a mögöttük álló dolgozó rétegek nélkül nem lehet az ország sorsáról dönteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom