Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. június (8473-8489. szám)

1993-06-16 / 8481. szám

Az embereket taszítja a szélsőségesek agresszivitása, a centrum gőgje

A pártok és a politikusok népszerűsége

Magyar Hírlap, 1993.6.11.

í

L

Az MDF kulmináló belviszályái különösen időszerűvé teszik annak a kérdésnek a megvizsgálását: a pártok választási esélyei szempontjából milyen szerepet játszanak vezéregyéniségeik. Egymásnak ellentmondó, politikai elkötelezettségektől befolyásolt jóslatok láttak napvilágot evvel kapcsolatban az utóbbi hetek sajtójában. Hogy a „Csurka-párt" kiválása növelni vagy csökkenteni fogja az MDF szavazóbázisát, az majd eldől, ha a végleges szakítás valóban bekövetkezik. Addig is megvizsgálhatjuk azonban, hogy a kutatási adatok tanusaga szerint mely politikusoknak tulajdoníthatunk pozitív vagy negatív szerepet azokban a változásokban, amelyek 1ÓÓU óta pártjuk szavazotaborának nagyságában bekövetkeztek.

A közelmúlt empirikus politikai szociológiai vizsgálatai egyértelműen arra mutatnak, hogy a mai Magyarországon az állampolgárok pártpreferenciáiban az egyik döntő tényező a pártvezetők népszerűsége. Nagyon kevés, elhanyagolható számú választó tud bármit is a pártprogramokról, az azokat megalapozó ideológiákról. A politikai szervezeteket három alapszempont szerint ítélik meg az emberek: milyen tetteket társítanak a párthoz, miként viszonyulnak ahhoz a választói csoporthoz, amely elképzelésük szerint a pártot támogatja, és milyen politikusnak ismerik a pártvezetőket.

Mielőtt azonban erre rátérnénk, hangsúlyoznunk kell, hogy az MDF mára igencsak harmatossá vált választási esélyeiben az elsődleges szerepet a kormány gazdaság- és szociálpolitikai teljesítménye játssza. Amikor az alábbiakban megvizsgáljuk majd a pártok vezéregyéniségeinek befolyását szavazótáboruk bővülésére és fogyására, tekintettel kell lennünk arra, hogy a többi pártot legfeljebb a parlamenti magatartásuk (pl. hogyan szavaztak, hogyan szólaltak fel valamely kérdésben) és az MDF-fel szemben tanúsított, csekélynek tartott ellenállásuk terheli a közvélemény szemében az elmúlt három év történéseiért, miközben az 1990 óta bekövetkezett „minden rosszat” és a meg nem valósult „minden jót” honfitársaink többsége az MDF számlájára rótta fel.

Adatok bizonyítják azonban azt is, hogy az emberek túlnyomó részét riasztja a szélsőséges politikusok agresszivitása, mint ahogy taszítja a centrumhoz tartozók gőgje is. Mindkettőnek volt szerepe abban, hogy az MDF elvesztette korábbi szavazóinak zömét, s a veszteséget nem tudta ellensúlyozni új szimpatizánsok megnyerésével.

Mindazonáltal nem kívánunk kizárólag az MDF-re szorítkozni, hiszen az állampolgár nem önmagában ítél meg egy pártot vagy egy politikust, hanem a rendelkezésére álló választék fényében.

Mindenekelőtt tisztázzuk: milyen fogalmakat s milyen adatokat fogunk felhasználni ahhoz, hogy választ kapjunk az eddig körvonalazott kérdésekre. Az adatok mindig az ország felnőtt lakosságát reprezentáló mintákból, a Szonda Ipsos kutatásaiból származnak. (A Szonda Ipsos megalakulása előtti időszak adatai — tehát az alábbiakban az 1990-es adatok — a Magyar Közvélemény-kutató Intézet vizsgálataiból valók.) A politikusok népszerűségét egy olyan skálán fejezzük ki, amely 1-től 100-ig terjed, ahol az 1 -es jelenti az elvi minimumot (abszolút ellenszenves) és a 100 az elvi maximumot (abszolút rokonszenves). Össze fogjuk hasonlítani bizonyos politikusok népszerűségét az 1990-es és az

1993-as vizsgálatok szerint saját pártjuk szavazótáborában. Az 1990-es szavazótáborokat illetően kétféle adatot használunk fel: az 1990 márciusában begyűjtött adatokat arról, hogy akkor mely pártra akartak szavazni a megkérdezettek, és az

1993-ban felvett adatokat arról, hogy emlékezetük szerint hogyan szavaztak 1990 márciusában a területi listákon. A jelenlegi szavazóláborokat a rendelkezésre álló legfrissebb, 1993. áprilisi adatok alapján elemezzük. Ha azonban ez a mintanagyság (1878 fő) nem elegendő valamely probléma megvizsgálásához, az 1993 során (januártól áprilisig) felkeresett összes felnőtt személy (4750 fő) válaszait figyelembe vesszük. A parlamenti pártok jelenlegi helyzetét, a szavazatszerzés és -vesztés szempontjából jellemző adatokat az ábráinkon mutatjuk be.

A megvizsgálandó kérdések * 1

A megvizsgálandó kérdések az empirikus kutatás nyelvére lefordítva a következők:

1. Az újonnan megnyert párthívek körében népszerűbbe valamely politikus, mint a régiek körében? Ha igen, akkor feltehetjük, hogy az új hívek csatlakozásában e politikus vonzereje is szerepet játszott.

2. A hűséges szavazók körében népszerűbb-e valamely politikus, mint a hűtlenek körében? Ha igen, akkor valószínűsíthetjük, hogy a volt szavazók megtartásában, illetve bizonyos hányaduk elvesztésében része volt e politikusnak is.

3. A hűséges szavazók körében népszerűbbé vált-e valamely politikus 1990 óta? Ha igen, akkor elképzelhető, hogy a hűség egyik motívuma e politikus vonzerejének fokozódása.

4. A hűtlen szavazók körében tapasztalható-e különösebb ellenszenv a korábban preferált párt politikusainak valamelyike iránt? Ha igen, akkor nem lehetetlen, hogy többek között az illető politikus miatt rendült meg bizalmuk a pártban.

5. A hűtlen és más párthoz csatlakozó szavazók körében népszerűbb-e az újonnan választott párt valamely politikusa. mint a hűtlen és passzívvá váló vagy elbizonytalanodó volt párthívek körében? Ha igen. akkor gondolhatunk arra, hogy az „átigazolás” részint e politikus miatt történt.

6. Az 1990-ben preferált párt vezéregyéniségeinek vonzereje ma egyforma vagy különböző az azóta hűtlenné vált volt szavazóik három csoportjában? Ha ezek valamelyikére még jelentősen nagyobb vonzást gyakorol egy politikus, akkor feltételezhetjük, hogy a máshova pártolt, elbizonytala-