Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. június (8473-8489. szám)

1993-06-04 / 8475a szám

Pesti Hírlap 1993.jún.1.

— Felemlíthetünk itt egy részletet egy AntaU-akadémiából is, melyet 1991-ben tartott a Bem- téren. Antall többek között megemlítette, hogy tisztán liberális párt már nincs is, ezért Angliában nem is tényező az ilyen csoportosulás, hiszen az úgynevezett liberális minimumokat már minden párt régen magáévá tette, beleértve a Munkáspártot is: a piacgazdaságot, a parlamentáris demokráciát. A szabadságeszme már régen elméleti síkra terelődött, hiszen célkitűzései alkotmányosan megvalósultak.

— Pontosan így van. Hiszen a liberalizmus annyit hangoztatott eszméi szinte a földkerekség valamennyi politikai programjába bele vannak építve, talán a manifeszt fasizmus és a bolsevizmus gúnyolódik még itt-ott ezeken a nemes eszméken. Pontosan ezért nem lehet kizárólagossá tenni, hiszen mindenben jelen van, de úgy van jelen, hogy más világnézeti-politikai izomériákban, és sohasem vegytisztán. Mivel az MDF egy nemzeti gyújtőpárt, mint mondottuk: tulajdonképen egy néppárt, benne is más eszmékkel társulva van jelen a szabadelvű gondolat. Ezért öncsonkítás — és egyben politikai nonszensz —, ha valaki egy modern középpártból a liberalizmust száműzni óhajtja. Csurka István pedig ezt teszi, amikor a liberalizmust a szabad- és fiatal demokratákkal azonosítva — és egyben részükre átengedve — folyamatosan szidalmazza, mellesleg ezzel az MDF-esek előtt lehetetlenné teszi azokat, akik a nemzeti liberalizmus eszméit különösen fontosnak tartva vallják és képviselik. Kevéssé vigasztaló, hogy ezt a haragot az Elek István- és Debreczeni József-féle merev viselkedés is motiválja, ugyanis Elekék kategorikusan elzárkóznak mindenféle plebejusi indulattól. Itt jegyzem meg, hogy az MDF-en belül egymással szembeállított két szellemipolitikai irányzatot én szívesebben nevezem népi vagy plebejus radikalizmusnak, illetve konzervatív liberalizmusnak, már csak azért is, mert a nemzeti meghatározást mindhárom irányzatra érvényesnek és az MDF egésze legfőbb meghatározójának tartom.

Az immár klasszikusnak számító népi írók gondolatvilágát és munkásságát is nevezhetjük akár plebejus radikalizmusnak. Az ezen nyomvonalon élő és a mába jelentkező igazságérzetet pedig nagyon szerencsétlen volna jobboldalinak avagy baloldalinak becézni, még akkor is, ha ezeket az indulatokat okvetlenül jobb- avagy baloldali politikai érdekek lobogtatják. Ezeket az igazságigényeket a helyükön; az egyszerű lelkekben kell tudni felfogni. Végső soron a szabadelvű eszméket nem a geometrikus gondolat-szerelmesek vitték diadalra — bár minden tiszteletem az övék —, hanem a plebejus radikálisok; a ő rusztikus indulataik lettek olyan szépek az eszmék jól nevelt lovagjainál.

Az MDF-tagok többségében egymást feltételezve lüktetnek a rokon eszmék, de nem baj, ha van, akiben az egyik, van, akiben a másik van jelen erősebben.

A visszás helyzet azáltal jött létre, hogy az utóbbi idők politikai vitái közben az Elek— Debreczeni-páros ideológiai alapvetésü Csurkázása, ugyanakkor Csurka radikálisainak kritikádan viszontszitkozódása végeredményben akaratlanul is szembeállította az addig mindenki számára elfogadható értékrendet, és így a kezdeti metodikai eltérésekből öncélú elméleti szitokkampány lett, amiből később már az elmélet is hiányzott. így fordulhatott elő, hogy nem egy esetben szabadelvű, konzervatív—liberális alapvetésü MDF-es kelt Csurka védelmére, avagy az sem volt ritka, hogy a népinemzeti irányzatot kiemelten valló politikus a liberálisokat védte a mindennapi politikai küzdelmekben, ha a népi radikálisok nem tudták egyensúlyban tartani indulataikat. Felettébb bonyolult dolgok ezek, lélektanilag sem a bevett sémák érvényesülnek.

De az MDF értékrendjének kérdésére visszatérve, én úgy fogalmaznék, hogy egyfelől létezik a plebejus radikalizmus, másfelől a liberális konzervativizmus, és a kereszténydemokrata értékrend. Az MDF-re annak kell jellemzőnek lenni, hogy ezt a

három szólamot egy erős nemzeti kötődés tartsa össze, mintegy harmonikusan megszólaló kórusműként. Tehát az MDF-et tulajdonképpen az erősebb — és többszólamúbb — nemzeti elkötelezettség teszi azzá a párttá, aminek tudjuk, és a továbbiakban is tudni szeretnénk; ebben is különbözik más* demokratikus pártoktól.

— Megkérdezném, hogyan hirdethet Furmann Imre olyan eszmeileg is botor tételt — a politikai sutaságtól nem is szólva —, hogy a nemzeti érzés magánüfQ, ugyanakkor a neo- Vasánuspi Újságban világpolgárként köszön el a hallgatóktólJ

— Meggyőződésem, hogy a nemzeti liberális bázison a nemzeti elkötelezettség semmivel sem kevésbé fontos tényező, mint a népieknél. Talán elég itt arra utalnom, hogy az európai liberalizmusok mind nemzetiek voltak, a magyar különösen az volt. Az ilyen szerencsétlen megnyilvánulásoknak is köszönhető, hogy a népi szárnyon alaposan radikalizálódik a nemzeti érzés, olyannyira, hogy a szabadelvűeket immár testületileg nemzetietlennek tartják. Mondanom is felesleges: egyik vélekedés se állja meg a ! helyét. A liberalizmus, amely egyúttal nemzeti, az nem az MDF liberalizmusa. Mint ahogyan az egyoldalú népi radikalizmus, mely figyelmen kívül hagyja a nemzet történelmi gyökereit és távlati érdekeit, ugyancsak nem MDF- es karakterű népiség, hanem inkább osztályharcos vagy népfrontos anakronizmus.

— Visszatérve Csurkához és híveihez: homogenizálni tudják-e az MDF-et, vagy az Elekféle csoport képes-e kiküszöbölni az MDF-ből a plebejus radikalizmust?

— Az, hogy ki kit tud kiszorítani az MDF-ből, alapvetően hatalmi kérdés. És mivel a doktriner liberalizmusnak egy MDF-jellegű pártban nincsen bázisa, ezért Elekék a pártot legfeljebb azon keresztül tudnák homogenizálni, hogy nagyszámú erőket taszítanak a Csurka-féle oldalra, aivel egyébként valóban fontos tényezővé válnak az MDF- en belüli hatalmi küzdelemben. De most már egészen bi___________________£_

zonyos, hogy Csurkáéknak sem sikerül homogenizálniuk a pártot, és nem tudják a plebejus radikalizmust a párt kizárólagos irányvonalává téve az MDF-et a középró, a jobbszél felé szorítani. A VI. Országos Gyűlésen és az az követő tisztújítási folyamat során is a józanság, a mérséklet, az országért érzett felelősség került előtérbe. A Magyar Demokrata Fórum tagsága eldöntötte, hogy az MDF továbbra is ugyanaz az erős nemzeti elkötelezettségű, széles értékrendszeren alapuló középpárt marad, amely alkalmas a kormányzás folytatására, nemcsak az 1994-es választásokig, hanem a választópolgárok bizalma alapján, remélhetőleg, azt követően is. Csurka István legújabb írásaiból nyüvánvaló, hogy ő maga is lemondott arról, hogy a Magyar Demokrata Fórumot alapvető irányváltásra késztesse, a legújabb nyilatkozatai, amelyek a Magyar Út körök helyi tisztségviselőinek a megválasztásáról, a Magyr Út programjának elfogadásáról, országgyűlési képviselők állításáról szólnak, nyilvánvalóvá teszik, hogy elképzelésének megvalósítását Csurka már nem a Magyar Demokrata Fórumtól várja, hanem külön mozgalmat és pártot szervez, vagyis végrehajtani igyekszik azt, amit a dolgozatábn megígért: erőket von ki az MDF- ből, így közvetve a kormány mögül. Az egész MDF-et már nem tudja kivonni, két fordulóban már alulmaradt — az Országos Gyűlésben és az országos tisztújítási folyamat során. Már nemcsak az MDF programjával, de a létrehozott demokráciával szemben is olyan kívánságokat lobogtat meg, melyek semmi kétséget nem hagynak céljait illetően. Például: 1994-től kell megkísérelni a rendszerváltozás végrehajtását; a választásokon már ne csak pártok szerepeljenek, hanem valamiféle mozgalmakat is szerephez kell jut'látni; tulajdonképpen új kerékasztal-tárgyalásokra is

szükség volna; talán új alkotmányozó nemzetgyűlést kellene választani; ezek a zavaros gondolatok egyben közösek: tagadják, hogy itt az alkotmá-