Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)

1993-05-11 / 8464. szám

Népszava, 1993.5.6 32 Kéri Tamás Honi kampány» kinti magyarokkal? Félek, kissé elkéstem azzal a fölfedezéssel, hogy gőzerővel folyik a választási kampány. A pártok természetesen nem most május 21- re készülnek — a tb-önkormányzatok létre­jötte és összetétele remélhetőleg elsősorban a lakosság fantáziáját mozgatja meg —, ha­nem 1994 valamelyik nyári hónapjának ki tudja, hányadikára, amikor ismét el kell dőlnie, kié legyen az ország, a hatalom, a dicsőség, ha nem is mindörökké, de 1998-ig, ámen. A különféle pártalakulatok először egy­mást vádolták meg — jól és kevésbé jól hangzó ürügyekkel —, hogy elkezdték a kampányt, és ezt vagy azt csak azért mond­ják, erről meg arról csak azért hallgatnak, mert már 1994-re kacsingatnak. Olyan fel­tűnően zajlott ez a „mi még nem, de ti már igen" játék, párosulva a hangnem mifelénk különösen „szükségszerű” eldurvulásával, hogy a kényszerű nézők hamar átláttak raj­ta. Minekutána már a pártok sem tartották annyira fontosnak palástolni saját izmoso­dó hatalmi törekvéseiket. ' Egymást érték a hol vicces formában, hol pedig véres komolysággal előadott „értéke­lések" a párt (attól függően, hogy' ki nyilat­kozott, szinte valamennyi párt) várhatóan kiemelkedő választási sikereiről. Sőt olyan, megnyugtatónak szánt fejtegetéssel is talál­koztam, hogy a jelenlegi kormánykoalíció embereinek voltaképpen nincs különösebb okuk a leszámolástól tartani... Napjainkban szerény számítások szerint is legalább négy pártvezér biztos abban, hogy jövőre ő foglalhatja el a miniszterelnöki bár­sonyszéket, s bár közülük legalább három biztosan téved, mind a négyen csak kötelező szerénységből teszik hozzá: persze, ha a vá­lasztópolgárok is így akarják. Ilyen szem­pontból — mármint ha Antall Józsej. hely­zetértékelését tesszük magunkévá — az újabb versenyfutásban a kormányzó párt el­nöke kétségtelenül előnyös pozícióból indul, hiszen szerinte Magyarországnak belpoliti­kai értelemben nincs nagyobb esélyű pártja jelenleg, mint az MDF, külpolitikai értelem­ben pedig nincs nagyobb hitelű politikai pártja, mint az MDF ... Hát még ha azt is tudnánk, hogy a még mindig csöndes többség kit, mit és milyen értelemben akar a magáévá tenni. Helyze­téhez képest mindenesetre imponáló az a derű, amellyel tudomásul veszi, hogy átme­netileg ismét előléptették. Ha meg is marad munkanélkülinek, hajléktalannak, nagycsa­ládosnak, pályakezdőnek vagy nyugdíjas­nak, 1994 közepéig hivatalosan választópol­gár a neve, és a politikai elit ugyanúgy szá­mít rá, mint a tűznél melegedő, gyors kar­riert csináló nagymenőkre. Sőt még jobban, mert ugye az alul lévők vannak többen. Szándékosan használtam a „derű” kifeje­zést a csöndes többséghez már-már elvá­laszthatatlanul hozzá tartozó „közömbös” jelző helyett. Mert az időközi választások néhány emlékezetes momentumán túlmenő­en is több jel mutat arra, hogy az emberek nem általában a politikától csömörlöttek meg, csupán az urak harsány gyűlölködésétől, ügyetlen mellébeszélésétől és mind jobban kitapintható tehetetlenségétől. Ezzel szem­ben rögtön érdeklődni kezdenek és nagyon aktívak lesznek, ha valaki — sajnos erre ke­vés példa akad — a tömegeket ténylegesen foglalkoztató kérdésekkel hozakodik elő, és minden handabandázás — teszem azt kom­­munistázás vagy szélsőjobbozás — nélkül próbál szót érteni velük. Van azonban egy búvópatakként csörgede­ző és időről időre felszínre bukkanó téma, amelynek hallatán még azon kevesek is el­vesztik maradék derűjüket, akik különben tényleg közömbösek. Legutoljára — de meg nem mondom, hányadikként — Boross Péter beszélt erről a BM május elsejei fórumán. Mármint arról, hogy a kormány szavazati jogot kíván adni minden magvar állampol­gárnak, bárhol is van hazája, bármely ég néz le rája ... (Lehet, hogy a parlament ked­di ülésén részletesebben is szóba került a terv, de erről sajnos nincs módom beszá­molni: a választójogi törvény módosítását ugyanaz a belügyminiszter, aki a fórumon még megpendítette, azóta titkosította.) Hogy az esetleges hazafias tiltakozásoknak elébe menjek, sietek kijelenteni: a külhon­ban élő magyaroknál kizárólag az idehaza élőket becsülöm jobban. Sőt annak idején olyan szépnek találtam Antall József félre­magyarázott gondolatát, miszerint lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke akar len­ni, hogy semmi kivetnivalót nem találnék abban, ha lélekben mind a 15 millióan itt­hon szavaznának. De valóságosan? Erre Boross Péternek sem volt jobb érve, mint hogy az ötlet nem példa nélküli; a leg­utóbbi romániai választásokon a nálunk élő román állampolgárok igenis szavazhattak. Tényleg. És mire mentek vele? Vagy a bel­ügyminiszter úr azt állítja, hogy az ő vok­­saikkal jutott hatalomra a .mostani rezsim? A dolog belpolitikai vonatkozásait szóba sem hozom, mert nem hiszek abban, hogy a kint élő magyarok aaonos politikai sémákban gondolkodnak, és hogy, hogy nem, valameny­­nyien kormánypártiak. Azt viszont tudom, hogy egy ilyen döntés, amilyenre most a kormány titokban készül, az itthon élő (vegetáló) becsületes magyar emberek sokaságának erkölcsi rosszallását vonná maga után; olyanokat is felháboríta­na, akiknek külhonban élő testvéreikkel egyébként semmi bajuk, ók is igazságtalan­nak éreznék azok részvételét a szavazásban, akik nem részesei a mai Magyarország nem­csak a tegnappal magyarázható kínlódásai­nak, és nem élik át az ország népének még csak vonzó perspektívával sem kecsegtető súlyos mindennapi gondjait. Egy ilyen vá­lasztáson szavazni még a tisztességes kibic­­nek is drága.

Next

/
Oldalképek
Tartalom