Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)
1993-05-11 / 8464. szám
Pesti Hírlap, 1993.5.6 25 mitől etikus vagy etikátlan egy párt vagy egy párttag? MDF, etika, erkölcs Az élet nemcsak gazdaságpolitikából és társadalmi kérdésekből áll. Az ember egyéni életének megoldatlan problémáit, feszültségeit akaratlanul is viszi magával a közéletbe, a közösségbe vagy éppen a pártba. Kevés hangsúlyt kap, hogy az ember mindenekelőtt morális lény, s mivel egy párt emberekből tevődik össze, a pártnak is van erkölcsi arculata. Ennélfogva egy párt fejlődését vagy stagnálását erkölcsi síkon is érzékelni lehet. DR.V1ZY BÉLA • A SZERZŐ AZ MDF orszAg6yűlési képviselője • Az etika mindig bensőséges, jellembe ágyazott. Egymáshoz és a társadalomhoz való viszonyunkat szabályozza, de mindig az egyént szólítja meg. Etikus közösség csak etikus egyénekből épülhet, mint ahogy etikus pán csak etikus párttagokból. Évezredek bizonyítják, hogy a történelemben csak etikával, kultúrával és a tradíciók — játékszabályok — megőrzésével lehet fennmaradni. Van, aki érzi és vállalja a felelősséget azoknak a közösségeknek, emberi közegeknek a sorsáért —jövőjéért —, amelyek körülötte gyűrüz_»ek a családtól az emberiségig, és amelynek végső soron önmagát köszönheti. Alkati kérdés, hogy az ilyen felelősség vállalása mit jelent, miben fejeződik ki az egyik vagy másik embernél. Megjegyzem, akik ilyen felelősséget nem éreznek, eleve nem is vállalnak! Jellem dolga! Ám ha mégis, akkor itt letagadhatatlanul tükröződik az önző, karrierista, pontosabban a kóros hatalmi vágy, amely* minden további tevékenységet meghatároz. Ha ehhez politikai dilettantizmus párosul, netán némi intelligendahiány is, akkor a lelki durvaság felszínre kerül, nem kímélve most már azokat sem, akikkel együtt indult vagy együtt halad. Sorsfordító történelmi időkben közönnyel és érdektelenül elfordulni a nép, a nemzet, a társadalom közgonajaitól-sorskérdéseitől a jellem gyengeségére vall, mint ahogy a jellem ereje és a lelkileg ép, érett személyiség egyik legfontosabb ismérve, hogy megtanulja bizonyos megoldatlan problémák elviselését Az viszont már a jellemtdenségnek is a salakja, ha gúnyolják, beamérlik, körbeköpködik — a kormánytagoktól az Országgyűlés tagjain át — azokat, akik a történelem jobbra fordításáért részt vállaltak az ország vezetésében. Ez a becsmérlés olyan bűn, amely lemoshatatlanul a telkükön szárad. AZ ALPÁRI STÍLUSTÓL ELTEKINTVE NF.M MOTIVÁLHATJA A BIZALMATLANSÁGOT NÉMI ÉPÍTÓ JELLEGŰ KRITIKA? A bizalmatlanság, ha az nem konstruktív, ha nincs mögötte javasolt jobb, az csak anarchiához, a vezető párt és koalíciós partnereivel irányított kormány szétveréséhez vezethet. Lehetne ezt a kérdést a párt részéről jóhiszeműen kezelni, ám nem árt figyelembe venni: a tiszta szándékú emberek nagyon hajlamosak egy betegségre — erre a bizonyos jóhiszeműségre —, ami lehet erény, de adott történelmi és társadalmi— politikai viszonyok között, egy posztkommunista szférában életveszélyt jelenthet. Az alpári politikai stílus mögött már ott van a személyiségtorzulás, és túl az orvosi elemzésen a laikus is látja, hogy a „kritizálásban” a sértett hiúság a domináns. Kimaradtak a hatalomból, és most, az egyébként ismert igazságok kimondásával — felnagyításával — személyes vagy csoportos előnyökhöz juthatnak. Ez a viselkedésmód szigorlati tétel elmekórtanból. AZ IGAZSÁG KIMONDÁSA HOZZÁTARTOZHAT A JÁTÉKSZABÁLYOKHOZ. Ez igaz. Csakhogy az igazságok kimondásánál itt és most fontosabb a játékszabályok betartása! Nem szeretek idézgetni, de kivételesen szólaljon meg Goethe: „Ki nagyot akar, szokjék fegyelemre — korlátok között válik el a mester”. Aki csupán a saját igazsága igézetében éldegél, annak egyúttal — és logikusan — a sikertelenség az osztályrésze. Nézze csak meg bárki, kik ülnek a parlamenti függetlenek padsoraiban, még inkább azokat figyelje majd, akik odaülnek a közeljövőben...! Rendkívül vékony a vonal a destruktív és építő kritika, a tiltakozás és a zavarkeltés, hasonlóképpen a forradalom és az anarchia között. Egy rendszerváltoztató - parlamentná törvényszerű és logikus, hogy iszonyú teherként nehezedik rá az örökség, amit a letűnt rendszer hagyott rá. Am a hatalom öröme, az újdonság élménye, de főleg a hatalomhoz való ragaszkodás igénye sokaknak elvette az eszét. Különösen jellemző ez azokra, akik úgy gondolják, hogy valós vagy vöt érdemük, valós vagy vélt szakértelmük ellenére a hatalomból kimaradtak. Azt hiszik, természetes részükre, hogy a hatalom megszerzése vagy megtartása fontosabb lehet számukra, mint a nemzet szolgálata vagy a nemzetért való feleiig, „ A RENDSZERVÁLTOZÁST KŐVETŐEN A TÁRSADALOMBAN EGY ÍGÉRETES, GYORSAN BEKÖVETKEZŐ JAVULÁS RÖGZÜLT, NEM IS SEJTETVE, HOGY EZ AZ ÁTALAKULÁS MILYEN BAJJAL, VESZEDELEMMEL ÉS FŐLEG LEMONDÁSSAL JÁR. Valóban. A szabadság részegségősen a józan hang ritkán kerekedik felül. Ha az MDF szemére hányt „kesztyűs kéz”-politikát megpróbáltuk volna — ismerve és emlékezve az akkori politikai erőviszonyokra — erőszakos módon megoldani, itt bizony vér folyt volna, és nekünk is lennének új tömegsíijaink, mint déli szomszédainknak. Napjaink ellentmondása, hogy minő kevésbé áttekinthető helyzetben kell boldogulnunk, minő súlyosabb a válság érzete, annál nagyobb a bizalom a radikális javaslatok iránt, annál nagyobb az esaye a végleges megoldás ígéretével fellépő radikális reformok bevezetésének.
