Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)
1993-05-11 / 8464. szám
(Munkatársunktól)- Nagykövet úr, bizonyára figyelemmel kísérte az Országgyűlés keddi vitáját a magyar-ukrán alapszerződéssel kapcsolatban. Hogyan értékeli a parlamentben lezajlottakat és azt, hogy a szavazást a jövő hétre halasztották?- Mindkét országban - Ukrajnában talán inkább, Magyarországon kevésbé - érződik még a szocialista múlt nyoma. Akkor megszoktuk, hogy ha a párt valamit eldöntött, a parlament automatikusan megszavazta. A demokratikus társadalmakban más a helyzet, a keddihez hasonló viták teljesen nomiális jelenségnek számítanak. A történtekhez én egészen nyugodtan viszonyulok, minden embernek, így minden képviselőnek joga van arra, hogy saját véleményét kifejtse. De a magyar-ukrán kapcsolatok még nem alakultak ki teljesen, csupán most formálódnak. Két évvel ezelőtt mindent a nulláról kezdtünk, ezt ma sokszor elfelejtik. Nagyot lép-: tünk előre, de természetesen tovább kell haladni a megkezdett úton. Ha ebből a szempontból nézzük, akkor azoknak a tevékenysége, akik a magyar parlamentben félül akarják vizsgálni az elért eredményeket, komoly problémákat okozhat. Nem a vita, hanem a hangneme lepett meg , Dmitrii Tkacs ukrán nagykövet nyilatkozata lapunknak- Milyen problémákra gondol?- Ismétlem, a magyar-ukrán kapcsolatokat a nulláról kezdtük, sőt talán még lentcbbről. Az akkori, két-három évvel ezelőtti vezetés bizonyos körei ugyanis meg voltak arról győződve, hogy a magyaroknak Igen komoly területi követeléseik vannak Ukrajnával szemben. Nekünk meg kellett őket győznünk, hogy ez távolról sincs így. és sikerült is megváltoztatnunk ezt a kialakult véleményt. Ami viszont a magyar parlamentben történt, az alapot ádhat azok számára, akik Kijevben ma is hasonló nézeteket vallanak. Igazolva láthatják azt a téves felfogásukat, hogy nem szabad „gyengíteni a szorításon”, s kijelenthetik: „Látják, nekünk volt iga- ' ztmk".- Ön hogyan viszonyul a szerződésnek ahhoz a bizonyos mondatához, amely a parlamenti vitát kiváltotta, s amelynek lényege, hogy a két országnak „nincsenek ék a jövőben sem lesznek egytnáLsal szemben területi követeléseik”?- Ez a dokumentum valóban tovább megy Helsinkinél, de nem szabad csak az egyik oldalról megközelíteni ezt a kérdést. Észre kell venni azt is, hogy benpe foglaltatik az emberi és a nemzetiségi kisebbségi jogok biztosításának minden alapvető feltétele. A legfontosabb azonban az, hogy ha bárki ránéz a térképre, megállapíthatja, melyek Magyarország földrajzi helyzetéből adódó érdekei. Tegyék mérlegre, mit veszít Magyarország a ratifikáció elutasításával, és mit nyer, ha megszavazza azt. Természetesen a magyar parlament kezében a döntés, de át kell gondolni, mit von maga után akár az egyik, akár a másik irányú végeredmény.- Ön számított arra, hogy ilyen vita alakul majd ki a parlamentben ebben a kérdésben?- A vitára számítottam, hiszen ennek már korábban is megvoltak a jelei. Amit nem vártam, az az, hogy mindez ilyen éles formát ölt. Egyrészt képtelenség 31, hogy a magyar-ukrán szerződés bármilyen fbrrtiábán is hatni tudjon a Romániában vagy Szlovákiában élő magyarok sorsára. Másrészt váratlanul ért az a hangnem, amelyet néhány magyar képviselő választott, hiszen elég jól ismerem a magyar Országgyűlést, és az önök képviselőire nem az ilyen túlfűtött hangulat és heves vérmérséklet a jellemző. *- Mi az ön véleménye, az Országgyűlés a Jövő héten Jóváhagyja az alapszerződést?- Nem szeretnék jósolni, annál is inkább, mert nem szeretnék „nyomást gyakorolni” a képviselőkre, Csak arra szeretném megkérni őket, hogy amikor a szavazógombot megnyomják, ne csak a szűkén vett csoportérdekek és pillanatnyi megfontolások szerint döntsenek, hanem gondoljanak a jövőre is. Az ukrán-magyar kapcsolatok nem csak mára és nem is holnapra szólnak, most hosszú évekre, évtizedekre előre meghatározzuk azokat. S ne felejtsék el, hogy Ukrajnában igen barátian gondolnak Magyarországra, és nagyon hálásak vagyunk mindazért a támogatásért, amit Budapest nyújtott Ukrajna önálló állammá válásához. Simon Ernő i. CD ■ Magyar Nemzet, 1993.5.6
