Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)

1993-04-06 / 8445. szám

rte^yar Hírlap, 1993.márc.31

lyek közön, amién meg is kaptam otthon a fekete pontomat. Akkor is vallottam, de ma is úgy hiszem, hogy ha már a vízmű áll, s óriási összegeket emésztett fel, akkor lehetetlen, hogy legalább részben ne szolgálja eredeti célját, az energiatermelést. Sajnos, működésem idején végig annak voltam a tanúja, miként szűkül a tárgyalások tere és a kompromisszum lehetősége többek között azén, men a magyar fél nem volt felkészülve, és nem volt hajlandó a tárgyalásokra. Pedig elérhető közelségben volt a kompromisszum. A csehszlovák fél már 1991 júliusában javasolta az Európai Közösség szakértőinek bevonását. Én ezt a javaslatot a mi részünkről minden hátsó szándéktól mentesnek láttam, ezért a magyar fél obstrukciója, nyílt időhúzása csalódást okozott a számomra. Akkor ugyanis megvolt a korrekt és gyors megoldás esélye.

— 1992 ősze óta viszont a szlovák fé! lassítja a tárgyalásokat.

— Lehet, hogy ez magyar szemszögből így látszik, mindenesetre most az EK közvetítő szerepének köszönhetően talán sikerül lecsillapítani a kedélyeket kompromisszumos megoldással. Kérdés, melyik fél érzi majd megkárosítva magát ebben a kompromisszumban. Mert győztes egyik sem lehet.

— Mi az ön álláspontja a szlovákiai magyarság jogainak tiszteletben tartásáról?

— Biztosra veszem, hogy Szlovákia a Magyarországgal való kapcsolatait következetesen a helsinki záróokmány és a többi európai dokumentum alapelveire kívánja építeni, beleértve a nemzeti kisebbségek jogainak következetes tiszteletben tartását is. Szlovákia hajlik arra, hogy nemzetközi szervezetek is bekapcsolódjanak a szlovákiai kisebbségi jogok tiszteletben tartásának tárgyilagos megítélésébe, de ügvanilyen magatartást vár el Magyarországtól is. Nem érhetjük be azzal, hogy Magyarország csupán felmutassa a kisebbségi törvényt, amely ráadásul inkább csak a külföldnek szóló propaganda, s közben a magyarországi nemzeti kisebbségek valódi problémáit nem is látjuk. S akkor még nem is beszéltem arról, milyen vegyes visszhang fogadta Szlovákiában a magyar biztonságpolitika alapelveiről folytatott vita eredményét, mivel az Országgyűlésben nem sikerült azt az egyértelmű megfogalmazást érvényre juttatni, amely szerint Magyarország elutasítja a térségünkben történelmileg kialakult határok bárminemű — tehát nem csupán erőszakos— megváltoztatását.

— Ón is azt mondja, ami a hivatalos szlovák álláspont. Eszerint Szlovákia a kisebbségikérdésben teljesíti a kötelező európai minimumot, viszont azt követeli Magyarországtól, hogy többet teljesítsen a határok kérdésében a kötelező európai minimumnál. Nem gondolja, hogy a követeléseknek és a vállalásoknak egyensúlyban kellene lenniük?

— Lehet, hogy a külpolitikában az a gyakorlat, hogy ha az egyik fél valamilyen kérdésben kompromisszumra hajlandó, akkor ezt valamilyen más kérdésben kiegyenlítik. De a határkérdés ebben a térségben nemcsak külpolitikai, hanem pszichológiai ügy is. Valami oka van annak, ha többen is félünk itt a térségben attól, hogy valami határmozgás indul el, és minden józanul gondolkodó ember tudja, hogy ennek katasztrofális következményei lennének. Lehet, hogy ez a félelem csak történelmi görcs, de a feloldására mindenesetre jót tenne valamilyen gesztus.

— Szlovákiában a magyar kisebbség jogaival kapcsolatos reklamációkra gyakran válaszolnak azzal, hogy Magyarország csak ne szóljon semmit, mert a magyarországi szlovákok még rosszabb helyzetben vannak. Milyennek ismerte meg a helyzetüket?

— Két és fél év alatt szinte mindenüttjártam. ahol élnek szlovákok. Egyszer Békéscsabán azt mondja nekem egy szlovák bácsi: „Hát, my sme aj Slováci aj Madari", vagyis hogy hát. mi szlovákok is vagyunk, meg magyarok is. Szlovákiai magyartól még nem hallottam, és nem is fogom hallani, hogy „mi magyarok is vagyunk. meg szlovákok is”. Az itteni szlovákság már nem tud, s talán nem is akar olyan nemzeti kisebbséggé válni, amilyennek Szlovákiában sokan — s nem csak a „legnemzetibbek” — elképzelik. A magyarországi szlovákok által beszélt szlovák nyelv jó esetben archaikus, de leggyakrabban a tájnyelv szintjén áll. s már nem tud megfelelni az igényesebb kommunikáció követelményeinek, sok esetben még az átlagos színvonalúnak sem. Nálunk otthon pedig milyen sokan értékelik túl e nyelv jelentőségét. Ám valljuk be, a szlovákiai magyarok és a hivatalos magyar propaganda is túlértékelik a nyelvet. Azok, akik beszélnek szlovákul, azaz az anyanyelvükön, lényegében sokkal jobban tudnak magyarul, ami pedig nem az anyanyelvűk. Ez a valós helyzet, akár

tetszik nekünk, akár nem. Kétségtelen, hogy a Magyarország mai területén csaknem háromszáz évvel ezelőtt letelepedett szlovákok az akkori Magyarország egyik vidékéről a másikra költözők, mai fogalmakkal bevándorlók voltak, és így megvoltak náluk az asszimiláció bizonyos előfeltételei. De a | mai helyzei kialakulásához nem- i csak az 1918 előtti, de az 1918 ; utáni, a Horthy- és Kádár-időszak asszimilációs politikája is hozzájárult, amikor a szlovákok elvesztették a folyamatos iskolai oktatás minden lehetőségét, és így egészen törvényszerűen, azaz természetesen asszimilálódniuk kellett. Szlovákságuk ma már csak folklórszinten létezik. A mai magyar kormány ebben a helyzetben úgyszólván vétlen, de talán szükség lenne egy bizonyos kiinduló lépésre, egyfajta — lehet, hogy ez keményen hangzik — önkritikus reflexióra. és ezeket a dolgokat néven kellene nevezni. Ugyanezt természetesen a szlovák félnek is meg kellene tennie. A magyarországi szlovák kisebbség válságos állapota nem hasonlítható össze a szlovákiai magyar kisebbség viszonylag kielégítő helyzetével. Egyvalamit azonban mindkét félnek axiómaként kellene felfognia: a kisebbség nem válhat destabilizáló tényezővé, ne adj' isten, nemzeteink és országaink közötti konfliktus tűzfészkévé.

— Az ön álláspontját a mostani pozsonyi kormányból csak a szintén eltávolított Knazko külügyminiszter támogatta. Akt mar ugyancsak jó ideje nem találta a közös hangot a kormányfővel, sőt, már az elemi mindennapi kommunikáció is hiányzott közöttük. Mégis: nem kellett volna-e önnek valahogy kitartania? Éppen azért, hogy tompítsa a konfrontációs politikát?

— Knazko még tavaly év végén is marasztalt és bátorított, s azt hiszem, a magyar külügyminisztériumban is örömmel vették volna, ha maradhatok. Azt mondták: „mihelyt megkapod a megbízóleveledet. az elnök egy órán belül fogad." A magyarok rögtön meg is adták nekem az agréement-t, aztán január 5-én. a szokásos újévi fogadáson Göncz Árpád odajön hozzám, és azt mondja: „mindent aláírtam. de hogyhogy a te papírod nem volt köztük?” Mire csak azt mondhattam neki, hogy „az én megbízólevelemről hiányzik még egy fontos aláírás". De már hónapokkal előbb, tavaly ny áron, s aztán később is megfelelő helyeken kiny ilvánítottam, hogy nem lehetek néhány konfliktusteremtő po-