Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)

1993-04-06 / 8445. szám

A NAP INTERJÚJA Rudolf Chmel távozó szlovák ügyvivővel, volt csehszlovák nagykövettel

Nem lehetek konfrontációs politikusok ministránsa

Magyar Hírlap, 1993.márc.31.

t Ir

Ma hagyja el Magyarországot Rudolf Chmel, aki két és fél éven át volt Csehszlo\ákia budapesti nagykövete. Csehország és Szlovákia szétválása után elvileg ő lett volna a szlovák nagykövet, de a pozsonyi kormány január 12-én leszavazta, mert Vladimír Meciar miniszterelnök számára állítólag „nem elég nemzeti”, s „a magyarokkal szemben túl puha”. Egyetlen kormánytag próbálta csak védeni: Milan Knazko külügyminiszter, akit két hónappal később szintén leváltottak. Chmel eredetileg irodalomtörténész, aki disszertációjához a magyarul is tudó. cseh-szerb származású nagyanyjával fordíttatott magyar könyveket, majd a tudományos munkája kedvéért ő maga is megtanult magyarul. Hét könyve jelent meg a szlovák irodalomról, a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatokról. Most távozóban, már talán szabadabbnak érezve magát, véleményt mond arról, miért hívták vissza, mit rontott el a két ország, és mit kellene tenni a kapcsolatok normalizálásáért.

— Ha visszanéz erre a csaknem három évre, nem érez keserűséget?

— Volt egy magyar—csehszlovák írótalálkozó 1990 februárjában Csehszlovákiában. A magyar küldöttséget Göncz Árpád vezette, ő volt akkor az írószövetség elnöke. A találkozón én a csehszlovák írószövetség nevében közép-európai problémákról beszéltem. A búcsúzáskor odajött hozzám Göncz Árpád. akihez régi barátság fűzött, és azt mondta: ..nagyon örülnék, ha te lennél az új Csehszlovákia első nagykövete Budapesten". Én meg azt feleltem neki: „csak akkor vállalnám. ha te lennél a köztársasági elnök". Sejtelmem sem volt még akkor, hogy egv-két hónap múlva. 1990 júniusában Budapestre érkezem, kezemben Václav Havel megbízólevelével, amelyet három nappal később már át is adok Göncz Árpádnak. Olyan időket éltünk, amelyek valamennyiünkben éltették a reményt, hogy új. történelmi korszak kezdetén állunk. Én is azt gondoltam, hogy köztünk is a megértésnek, a toleranciának, sőt

. a szeretetnek kell uralkodnia, és a csehszlovák—magyar, s kivált a szlovák—magyar kapcsolatokban végre eljön az őszinte partneri párbeszéd ideje. Keserűséget nem érzek, de nem egészen három év elteltével az a benyomásom, hogy a ma már önálló Szlovákia és Magyarország kapcsolatai nemhogy javultak volna, hanem talán inkább romlottak is. A két trauma: Gabcíkovo és a kisebbségi kérdés eltakarta még a meglévő pozitívumokat is, amelyek szép számmal vannak minden olyan területen, ahol nincs jelen az ideológia és a nagypolitika.

— Hol rontottuk el? Ki a hibás?

— Ne vegyék udvariatlanságnak. de a magyar fél is hozzájárult. hogy a tavaly nyári csehszlovákiai választási kampányban fontos helyet kapott Bős—Nagymaros kérdése, például azzal, hogy a magyar kormány néhány héttel a választások előtt mondta fel a bős—nagymarosi vízerőmű építéséről szóló 1977-es államközi szerződést. Különböző licitálások tárgyává vált a kisebbségiprobléma. s ebbe a licitálásba immár hagyományosan bekapcsolódott a magyar televízió is. A kettő együtt olaj volt a tűzre, amely egy látszólagos banalitás, egy futballmérkőzés kapcsán fel is lobbant, és néhány hétig szinte háborús hangulat uralkodott a két országban. Már akkor látható volt. hogy egyik oldalon sincs kellő akarat és empátia, és nem tudtuk magunkat a partner helyzetébe és gondolkodásába beleélni. Ha pedig a partnerek démonizálni kezdik egymást — amire nálunk néhány politikus különösen hajlamos —. ha elkezdődik egyesek hibáinak, vétkeinek, bűneinek és hiányosságainak felnagyítása, akkor a megértés útja el van zárva. Nem szabad átnézni a másikon, nem szabad megalázni a partnert, de túlságosan láthatóvá tenni, felnagyítani sem.

— Persze Szlovákia is elég hektikusan készült a függetlenségre, nem így látja?

— Szlovákiának ma nincs oka kisebbségikomplexusra amiatt, hogy később lépett a nemzetközi alanyok közé. Ha már megtette ezt a lépést, akkor öntudatos, fel.lőtt. teljes értékű félként kell viselkednie. De a felnőttség és öntudat nem a hang magasságán vagv erején múlik...

— Vegyük sorra a nehéz kérdéseket. Mit próbált ön tenni a bősi vita megoldásáért?

— Mérhetetlenül sok időmet és energiámat vette el ez a probléma. S talán épp ez az a kérdés, amelvben — egyes hazai bírálóim szerint — nem tanúsítottam elég keménységet országom álláspontjának érvényesítésében. Most. a mérleg megvonásakor az az érzésem. hogy Gabcíkovóval kapcsolatban sem voltam a központom — jobban mondva a pozsonyi és a prágai központ — akaratának engedelmes végrehajtója, hanem maximális aktivitással igyekeztem hozzájárulni a probléma megszüntetéséhez. Rögtön az érkezésem után arra törekedtem, hogy tolmácsoljam az összes olyan nézetet és elképzelést, amely a kompromisszum csíráit tartalmazta, és igyekeztem semlegesítem a mindkét oldalon megtalálható szélsőséges nézetek képviselőinek negatív hatását. Julius Binder, a bősi erőmű beruházójának igazgatója és a betonlobbi nem is szerei ezért. Megpróbáltam közvetíteni a kompromisszumra hajló szeme-