Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. március (8424-8442. szám)

1993-03-24 / 8437. szám

HARMAT PÁL i

Élet és Irodalom, 1993.márc.19.

33

Benedek István: Hetvenhét, — Budapest, Szenczi Molnár Társaság, 1991. 208 lap, 198 íarint.

Kezdjük in mediae rés. Hetvenhét című könyvének 100. oldalán Benedek Istuán Így ír:

„A függöny mögött ott van hárommillió galíciai zsidó, akiktől a Szovjetunió szabadulni akar. Izrael be is fogadná őket szívesen, ha volna hozzá helye. Egyelőre saját maga számára is alig van helye, s épp elég baja van emiatt a palesztinokkal. Mi varható tehát?

Az, hogy a szovjet ajtó kinyi.

lik, a galiciánerek megindulnak Izrael felé, elérkeznek Magyarországba, és itt maradnak, mert Európa többi országa nem bocsátja be őket.

Nem az a baj, hogy zsidók, hanem az, hogy ebbe belepusztulunk.

Jött már ide jó pár ezer ember Galíciából a múlt században. Semmi bajunk velük, jó magyar emberekké lettek, fölfrissitették kissé tunya magyarságunkat — összevegyültünk velük, eggyé váltunk. Ezért nincs és nem lehet itt igazi antiszemitizmus, mert a magyar értelmiségben zsidó és nem zsidó szét sem .választható egymástól.

De mit kezdünk ebben a csöpp hazában hárommillió idegennel, aki nem is akar magyar lenni, csak valahogy ittreked? Akkor aztán lesz irigység, lesz antiszemitizmus, lesz veszekedés Izraellel, lesz kisebbségi elnyomás — tudniillik akkor már az elegykésedett magyarság lesz kisebbségben a szaporodó galíciaiak közt. Aztán Magyarország szép csöndben megszűnik, lesz belőle Halicsi bánság.”

A sírt, hol nemzet süllyed el, galíciaiak veszik körül. Benedek István fenti eszmefuttatásában — amelyben a'zsidóság'Irántit* rosszindulat, a tájékozatlanéig keveredik — a következő elemek minősíthetők (ahogyan manapság a valótlanságokat eufemisztikusan nevezik) csúsztatásnak:

1, Nem annyira a Szovjetunió és utódállamai akartak megszabadulni a zsidóktól, mint inkább a szovjet zsidók százezrei a Szovjetuniótól. Ez a hetvenes évek eleje óta újságolvasó szinten ismert tény. 2. Izrael szívesen befogadná' őket, helye is van hozzá, de a szovjet zsidók tömegei előnyben részesítették az Egyesült Államokat és más tengerentúli országokat. Ennek két legfontosabb oka, hogy ezekben az államokban magasabb az életszínvonal és nincs háború. 3. Az átlagos kelet-európai zsidó kivándorló számára ma sem okoz különösebb nehézséget, hogy befogadják az Egyesült Államokba, Ausztráliába vagy Kanadába, kisebb mértékben valamelyik európai országba (például Németországba). Természetesen nem vonom kétségbe, hogy ha a Föld Isten kalapja, szép hazánk bokréta rajta, de biztosíthatom Benedek Istvánt, hogy amennyiben egy szovjet — tehát Magyarországhoz érzelmileg nem kötődd — zsidónak választania kell Budapest és Miami között, legalábbis fel fog benne ötleni, hogy Floridában is egészen kellemesen lehet élni. 4. A mintegy kétmillió volt szovjet zsidó szétszóródva él a szovjet utódállamok egész területén, Galíciában a legkevésbé, hiszen a kelet-európai zsidóságnak ezt az ágát — mint az az általános iskolai felsőtagozatos történelemkönyvekből ismert — kiirtották a nácik. Azt persze értem, miért használja a Benedek István 1990-es cikkében a „szovjet zsidó” jelzős összetétel helyett a „galiciánerek” főnevet: a magyar antiszemitizmus történetében ennek az utóbbi kifejezésnek sokkal erősebb az érzelmi töltete.

Nem tudom, élnek-e Magyarországon egykori szovjet zsidók:

nem valószínű, hogy számuk elérné az ötvenet. ök talán nem gyűrik maguk alá. a magyarságot, és biztosra vehető, hogy ha száz év múlva valaki el akarja s olvasni Benedek István könyvét a Széchényi Könyvtárban, továbbra is magyar (nem pedig jiddis) nyelven kell majd kiállítania a kérőlapot.

A zsidó migráció elemzése egyébként sem erős oldala Benedeknek. A Hunnia Füzetek szerkesztőjéhez- intézett levelében ezt írja: „Példaképp említem az Etiópiából hirtelen el„ szállított tizenhatezer izraeli és nem tudni,' hány ~ ezer szovjeteddé lampolgárt, akik ott eddig uralmqn voltak.” Benedek itt nyilvánvalóan a falassza zsidók kővagy vaskorszaki színvonalon élt csoportjára gondolt, akiket az Operation Moses keretében az éhhalál elől mentettek ki Izraelbe. A falasszák Etiópiában természetesen épp oly kevéssé voltak izraeli állampolgárok,, mint ahogy egyetlen diaszpóra-zsidó sem az, amíg nem aljjázik. Arra az állításra, hogy az etióp lakosságnak ez a legnagyobb ínségben élő, legelmaradottabb, leginkább a földre nyomott és szinte százszázalékosan analfabéta csoportja uralmon lett volna, szót sem érdemes vesztegetni. Példaként említem meg, hogy a falasszák egy része, Izraelbe megérkezvén, ott látott először életében nadrágot. 1

Az ehhez hasonló, ellenséges diffamálástól áthatott eszmefuttatásokat még hosszan lehetne idézni Benedek könyvéből és a napi sajtóban megjelent más írásaiból. Megdöbbentő, hogy „az utolsó magyar polihisztor”, aki joggal számít Magyarország

egyik legműveltebb emberének, mennyire tájékozatlan a ju! daisztika - kérdéseiben. írásai falapján- például—'valószínűd tanf lehet, hogy. nem ismeri BibóJ$tván zsidókérdés-tanulmányát (meg sem említi Bibó nevét, és olyan állításokat kürtöl világgá nagy önbizalommal — például hogy a magyar zsidóságnak hálásnak kell lennie a magyar társadalomnak 1944-gyel kapcsolatban —, amelyeket Bibó alapfokon cáfolt, és amelyek a szélsőjobboldaltól eltekintve manapság nehezen képezhetik vita tárgyát).

A további polémia helyett célszerűbbnek tűnik föl annak számbavétele, hogy Benedek István hírhedtté vált publicisztikájának mely elemei tarthatók a szélsőjobboldali, fajgyűlölő és antiszemita gondolkodásmód meg-megny ilatkozásainak:

Benedek lekicsinyli és bagatellizálja az antiszemita megnyilvánulásokat („Af agyar országon a hitlerizmusig nem volt zsidóüldözés”, írja és rágalomnak minősíti, hogy például Kunszabó Ferenc zsidóellenes lenne), és összefüggésbe hozza őket a zsidóság egyes csoportjainak negatívan értékelt magatartásával „Jó” és „rossz” zsidókra osztja fel a zsidókat A rosszak Benedek szerint hasznot akarnak húzni zsidóságukból, tűzön-vízen át összetartanak, „judeokrádára” törnek, magyarellenesek és immár több mint negyven éve bosszút állnak a magyarságon.

Benedek olyan magasra állítja az antiszemitizmus mércéjét hogy szinte csak a zsidókat közvetlenül legyilkoló nyilasok és nárik minősülnek nála zsidóellenesnek — de még az ő számukra is találtatnak mentőkörülmények. Nagymértékben eltúlzottnak tartja az európai és a magyar zsidók elpusztításával kapcsolatos számokat (ezek a részek Benedek könyvének legvisszataszitóbb bekezdései: ha úgy tetszik, ez a mélypont mélypontja). Mondani sem kell, hogy a holocaust számszerűsítésével kapcsolatos hatalmas irodalmat cikkei tanúsága alapján még felületesen sem ismeri. A közigazgatási . úton a halálba küldött zsidóság szenvedéseit minőségileg azonosnak tartja a világháború más áldozatainak — például a fronton elesetteknek vagy a lebombázottaknak — szenvedéseivel.

Benedek azonban nem csupán lekicsinyli a zsidó szenvedést és megaláztatást: igyekszik megfordítani a tettes-áldozat- viszonyt. Az áldozatokat és leszármazottaikat lépten-nyomon íefasisztázza, lerasszistázza (az egyébként minden bizonnyal bírálatra méltó Samir volt izraeli .miniszter. elnököt Hitlerrel tyasonUtptta

Jönnek a galíciaiak