Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. március (8424-8442. szám)
1993-03-24 / 8437. szám
Pesti Hírlap, 1993.márc.20. 32 ■©rí ________SOLE SÁNDOR________ Nem dicsőség, de manapság nem is szégyen, ha az ember bevallja, hogy valamelyik la|x)t csak ritkán veszi kézije. Akár az olvasóra, akár a lapra nézve ez eddig semmit nem mond. Hiszen mostanság elég nagy a sajtóáradat, és még évekbe telik, amíg korunk újsütetű grafomániásai a zsebük mutatói alapján ráeszmélnek, hogy mit kíván a társadalom meg a piac igénye, pontosabban mekkora ezeknek a tűrőképessége, és mit hajlandók megvenni. Ezekre is gondolok, amikor most az Élet és Irodalom március 5-i számát lapozgatom. Régen azért kurtult a cím egy kötőszóra, mert állítólag se élet, se irodalom nem volt a lapban. Amikor még a pártállamot szolgálta. Most ,.irodalmi és politikai hetilap”-nak deklarálják magukat a címlapon. Na de milyen is ez az „irodalmi” és „politikai”? Az eddigi ÉS-ről ilyen ér-, , tékítéletek terjengtek: klikk,, ünkiáltott zsenik, talmi igényesség, tudálékosság, ruti- ; nos kontárok, vájtfülúsködés, irodaimárkodó arisztokratizmus, gittegylet, hasznos munkára nem alkalmas akamokok, se írók, se újságírók... Hirtelenjében ezek jutottak az eszembe. Mint semleges kívülálló ezeket el is tudom fogadni, meg nem is. Azon is tűnődöm, hogy sajnáljam-e őket ezért, vagy inkább derüljek a jelentések hátterén. Kétségtelen, irodalmunk több nagynevű alakja nyilvánosan is kijelentette, hogy nem hajlandó a lapnak kéziratot adni. Ennek lehet színe és visszája, de alighanem a visszája a több. Ha jól tudom, már több patronáló is túladott rajtuk. Most, ahogy olvasom, a Művelődési Minisztérium és a Soros Alapítvány „támogatásával készül". Valahogy zavaros, ellentmondásos ez. Miközben a lapot a minisztérium támogatja, most például a főszerkesztő „Megint jöttek, kopogtattak” című, „humoros" valamijében ilyeneket médiázik a világ elé: „Komoly ember persze nemigen hiszi el, hogy van egy rakás régi miniszter és van egy rakás új miniszter, ám egy sincs köztük, aki tudna valamit leendő menesztéséről vagy kinevezéséről, hogy egyikkel se váltott egyetlen szót se terveiről Dear (Lieber) József, legalább annyit, hogy te Kulturfalvykám mész, te pedig Mádl(i)kám jössz." F.z az az eset, amit alighanem a „problémás” gyerekek fenegyerekeskedésének szoktak nevezni. És ez a fenegyerek másnap, mivel Kulturfalvvkáját menesztették, Mádl(i)kámhoz megy a markát tartani. Hogy ezt az ő stílusát, ezt a hangulatborzolást közpénzből, mondjuk a munkanélküliektől, nyugdíjasoktól elvont, azok terhére gyötört költségvetésből tessék csak támogatni. Egy másik íráson is tűnődöm. Az a címe, hogy „Se istenem, se hazám”. Az alaphelyzettel egyetértek, mert egy „vidéki", egy „névtelen senki" kezdeményezi, hogy szedjék le a József Attiláról elnevezett utcatáblákat. Ezzel nincs is vita: ez ízetlenség, balvélekedés, A dkket olvasva azonban más emlék is az eszembe jut, közelmúltunkból. Negyven évig sokat hallottuk amikor illetéktelenek szónokoltak, milliók nevében. Itt egy tizenhét soros mondat így kezdődik: .Aztán van itt még egy pár millió ember, akiknek meg hazájuk nincs, ki azért hontalan, mert hajléktalan, ki azért, mert az ellenséges pártokra fog szavazni 1994-ben is (sic!), a magyar út szabadon választott ellenségeire...” Hát azért ne beszéljünk itt a vakvilágba hontalan és hajléktahuomillL ókról. É.s a végén még az em-» berölést is beígéri. Hol vannak azok a milliók? Indulatosság lenne ez? Tartok tőle, nem a húszéves József Attila inspirációjáról van szó. Az embernek az az érzése, hogy itt valamiféle múindulatosságról, felelőtlenségről, magamutogdtásról van szó, felhecceit ember anarchikus megnyilatkozásáról, tudatos hangulatrontásáról. Nem éppen milliók ügyéről, hanem kevesek ügyeskedéséről. Ezek után nem lepett meg az idézett cikk alatti írás, az „F.gy sétáló feljegyzéseidben | olvasható kitétel: ,....szokás szerint elbasztad ezt az ünnepet is.” Na igen... szemlélet... Az utolsó oldalon „Szüret" címmel egy négyflekkes riportot közölnek. Az Élet és Irodalom riportversenyén díjazták, a Soros Alapítvány támogatásával. A cím fedi a témát. Szerzője a rokonoknál szüretel, bőségesen italoznak. Az utolsó flekken újabb személy is megjelenik: „...Király elvtárs érkezik a hegyről. Király elvtársról tudni kell, hogy a rendszerváltozásnak titulált gőgös diktatúra előtt ő volt itt a tanácselnök. Állásnélküliként napszámba jár..." Kétlem, hogy nyelvbotlás lenne ez a „titulálás". Az ötödik oldalon nagy írást olvashatunk Bertha Bulautól, aki felteszi a kérdést, „Kié Magyarország?” Nagyívűsége mellett fejcsóválásra is késztet. ,A parlamentből más jött ki, mint amire számítottak egyesek”, „lihegve szaladgál a miniszter a világban". (Nem kellene megnevezni, hogy kik keltik rossz hírünket a világban? Kik is viszik világ elé, hogy itt rasszizmus van, ahogy itt nincs sajtószabadság, nem demokrácia, hanem diktatúra van?) „Kiesik a pipa az öreg parasztok szájából", amikor párhetes „katonákkal” akatja valami honatya megvédeni az országot. A privatizációs anomáliák következtében „az ország Csáki szalmájává változott", „a nemzeti kótyavetye idecsalta-a fél világ szflhámosát", „képviselőink nem adták vissza a földet azoknak a parasztoknak, akik vállalkoztak a gazdálkodásra. Helyette kárpótlási jegyeket osztogattak..." (Kit nem háborítanak fel ezek? De én úgy tudom, hogy ennek oka a kétharmados törvényekben keresendő. Csakúgy, mint a médiatörvény meg az igazságszolgáltatás dicstelen akadozása. De kik tartanak be nekik? Ezekkel nem Csurka Istvánt akarja igazolni a szerző?) Az okozatoknak okai vannak. És a sorrend nem mindegy-A következőket viszont i idegen neJt^czoovBerth» Bük iautói: i.. ,A megfáradt emberek esedékes nyugdíját regresszív szorzókkal addig gyötrik, míg egy kegydíj sem kerekedik ki belőle". (Statisztikák vannak, hogy a szocializmus korában töredéknyire sem tartott lépést a nyugdíj az inflációval.) ,A földet közben felveri a g?z, az istállóból kidöglenek az állatok"........a gyerek napi tej- és túró- és sajtadagja után még a fővárosban is órákat kell szaladgálni." (Ezek egyszerűen valótlanságok. A magyar élelmiszerüzleteknek a fejlett országok üzletei előtt sem kell szégyenkezniük. Vagy az orosz és román üzletekbe is elmenjünk példákért?) Jogos, időszerű a „hecchangulat” tényének a megállapítása, az „egymás gyűlölete" miatti aggodalom. De hát ezek legkevésbé jellemzőek AntallJózsefre vagy mondjuk a kereszténydemokrata politikusokra. Akkor kikre? Ide tények, esetek, nevek kellenének. Elgondolkoztató, hogy „nem minket képviselnek a parlamentben". De hát akkor kiket? Bertha Bulcsu kérdése: „más, előttünk örökké titokban maradó érdekcsoportokat?" Jó lenne már egyszer és végleg, világosan tudni, honnan ez a sejtelmesség ezekről a titokban maradó érdekcsoportokról? Az „és" miért nem jár utána ennek? Berta Bulcsu írását azért is jónak tartom, mert több gondolatot is ftjreszt, mint amennyit eredetileg akart. Valóban, kié is ma Magyarország? De az is felmerül, hogy kié az „és". Kit és milyen ügyet szolgál, mind az irodalomban, mind a politikában? Tűnődöm az
