Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. március (8424-8442. szám)
1993-03-24 / 8437. szám
hajnallik még / Holott máshol a nap már úgy ragyog”. íme: a nemzeti büszkeség kisebbrendűségi érzéssel párosulva.- Nemzeti jeliem? Történelmi fejlődésünkben vannak bizonyos, talán elsősorban ránk jellemző karaktertulajdonságok is. Nem hiszem azonban, hogy azokat sorsszerűén öröktől és örökkévalónak kellene fölfogni, hiszen a történelmünkből adódnak. Például abból, hogy számtalan szabadságharcunk és a demokráciáért, a haladásért folytatott küzdelmünk rendre elbukott. Ez kialakított bizonyos tulajdonságokat az itt élő emberekben, mégsem gondolom azt, hogy eze- j két feltétlenül úgy kell tekinteni, mint örökkéva- j ló nemzeti jellemvonásokat. Konrád György pél- j dául arról beszélt, hogy két magatartást szoktunk j meg. Vagy szemlesütve tűrjük el, hogy ilyen vagy olyan urak, törökök, németek vagy bolsevikok uralkodjanak felettünk - a túlélés taktikájában igen nagyok vagyunk -, és aztán következik egy pillanat, amikor hirtelen és azonnal rendet akarunk teremteni, és egy huszárvágással megoldani a dolgokat. Történelmünkben voltak ilyen esemény ek. Ismétlem, ezeket a tulajdonságokat nem kell változatlannak tekinteni, azon büszkélkedni, hogy ilyenek voltunk és maradunk. Jó lenne, mint Konrád György kifejtette, ha megtanulnánk a hosszú, szívós, következetes harcot, akkor ez lenne a magyar jellemvonás. A történelmünk által kialakított tulajdonságokban, intézményekben vannak jók és rosszak. A jókat meg kell tartani, a rosszat pedig el kell vetni, mint Ady Endre tette, akinek magyarságát nem kérdőjelezhetjük meg. Ó kegyetlenül harcolt minden olyan hagyomány ellen, amelyet magyarnak kiáltottak ki, de amit ő időszerűtlennek tartott.- Ezt Petőfi is megtette, például Pató Pál úr esetében is.- Amikor azt keressük, hogy mit csináljunk, akkor nem elsősorban a teendő nacionáléját kell nézni, hogy valamilyen elvek vagy elméletek alapján jellegzetesen magyar-e, hanem azt. hogy mi felel meg a társadalom, a nemzet érdekeinek, mi az, ami emberivé teszi az életünket. És akkor az lesz majd a nemzeti.- Van vagy nincs magyar út?- A magyar út mint statisztikai átlag létezik. Hiszen Kádár János politikája különbözött a csehszlovákokétól, és mégsem mondom azt, hogy az övé magyar út volt. A jelenlegi politikai helyzetünk is különbözik attól, ami Lengyelországban vagy Romániában van. Más a nyersanyagkincs, máshol tan a modernizáció, más a szellemi tőke itt és ott. De ez adottság és nem nemzeti jellemvonás. A magyar útról az jut az eszembe, hogy az igazi nagy egyéniségek nem azzal törődlek, miként tűnhetnek ki mint személyiségek, hanem egyszerűen azok voltak. Leonardo da Vinci nem azon gondolkozott, hogy ő hogyan lehet olyan művész, amilyen előtte még nem volt. Jól tudjuk, ifjúkorában ő is más mestereknél dolgozva voltaképpen az ő stílusukat utánozta. Nem tehetett róla, hogy erős egyénisége még az utánzáson is átütött. Nem lehet tehát leülni, és töprengeni azon, hogy mi a magyar út, hanem azon kell gondolkoznunk, hogy mi az, ami jó, mi az, ami demokratikus. Majd egyszer a végén az utódaink összeülhetnek megbeszélni, hogy mi volt sajátosan magyar a mi fejlődésünkben.- Van, amiben én is magyarkodom. Nem osztom azt a liberális felfogást, hogy itt válogatás nélkül terjeszthetnek minden kulturális mocskot, és az olvasó majd demokratikusan kiválasztja, amit akar. Szerintem a nemzeti kultúrát és a kultúrát általában meg kell védeni.- Ezzel természetesen én is egyetértek. De ezzel összefüggésben először a tradíciókról szólnék, amelyeket szintén védeni kell. A progressziónak egy korábbi felfogása, amely a hagyományokat és az újat egymással szembeállította, mindig kudarcot vallon. A hagyományok nem ellentétesek azzal, ami jó minőségű és modem. Mint ahogy Bartók Béla életművében sem volt ellentétes a legavantgárdabb avantgárd és a legősibb népművészet. Csak abban van igazuk a liberálisoknak, hogy a hagyományok: t ne az állam védelmezze kivont karddal, mert éppen a tradíciók látják majd a kárát. Arról van szó, hogy a társadalomnak azokat az erőit kell segíteni, amelyek szövetkezve, köröket, csoportokat, egyesületet alkotva - ahogy ez a civil társadalomban szokás - védelmezik a hagyományokat, nemzeti kultúra értékeit és minden kultúráét. Én természetesen rajongok a népművészeti hagyományokért, hiszen a fél életemet a folklórnak szenteltem, s ha lenne még egy fél életem, akkor boldogan szentelném továbbra is. De nem hiszem, hogy az lenne a kulturális hagyományaink védelme, ha a gyermekek tanításában háromnegyed részben magyar anyag szerepel, nem hiszem, hogy kultúrájukból ki lehetne hagyni Thomas Mannt, Balzacoi és Beethovent. A világ kultúrája oszthatatlan egész. amelyben a magyar kultúrának lényeges szerepe van. Nekünk pedig a magyar kultúra ápolása elsőrendű feladatunk, de oly módon, hogy beillesszük az egyetemes kultúrába. A nemzeti elzárkózás e tekintetben ma már tarthatatlan. Kovács Judit Magyar Nemzet, 1993.márc.20.
