Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. március (8424-8442. szám)

1993-03-24 / 8437. szám

BERTHA BULCSÚ.

Élet és Irodaion, 1993.márc.5.

27

I

KIÉ MAGYARORSZÁG?

• » • » . .J. '* . •• I.

—~ .......................................... ■ ■ 'T1 —■ i■1T1 ■"■l.’»

Manapság, gyűléseken, újságban és elektronikus sajtóban sok szó esik erről, hogy ki a magyar? Időnként sértett, máskor indu-< latos szóváltásokat olvasunk, hallunk, s alig értjük a magyar— magyar párbeszédet. Egyik fél gyanakszik, hogy az országban valakik, itt-ott nem Igazi magyarok, a másik fél, miközben magyar anyanyelvű, Magyarországon született magyar állampolgár, arra gyanakszik, hogy ez a gyanú éppen rá irányul, ezért kikéri magának. De nemcsak kikéri, azon is felháborodik, hogy Magyarországon a „magyar” szó túl gyakran szerepel. Most az ezredfordulón? Micsoda parasztság ez? A telefonkönyv ugyan tele van ilyen címszavakkal: „Magyar Rádió, Magyar Televízió, Magyar Posta, Magyar Aszfalt” stb., de ezen a helyen a szavak belemosódnak az intézménysokaság szürkeségébe.

Annál, hogy ki a magyar, kellemetlenebb kérdést is fel lehet tenni. Jó lenne most már elgondolkodni azon is, hogy kié Magyarország? Magyarország kinek a tulajdona? A hat parlamenti párté? Az Alkotmánybíróságé? Az Állami Vagyonügynökségé? A bankoké? A koalíciós kormányé? Vagy esetleg megfelelő arányban azé a tanáré, kutatóé, ózdi munkásé is, akit kidobtak az utcára? Vagy akit nem dobtak ki, de már a kenyeret, tejet, s a keleti népélelmezési alapcikket, a káposztát sem tudja megvenni. — Kié Magyarország?

Elmentünk szavazni, s ezzel a hat párt nagyon sokféle képviselőjét juttattuk be a parlamentbe. .Fiatalokat és öregeket, művelt humanistákat, szakembereket és szakbarbárokaf,'sok doki tort és sok nehéz gondolkodású, nehezen beszélő embert, de könnyen beszélőket is, akik talán fiatal korukból eredően, nem elég érthetően fejezik, ki magukat. De ezzel még nem mondtunk le az állampolgári jogainkról. Nem adtuk beleegyezésünket az ország javainak kiárusításához, a mezőgazdaság, az egészségügy lehervasztásához, a kamioncsordák . átvezényléséhez falvakon, kisvárosok főutcáin és a Balaton partján. Nem adtunk felhatalmazást ahhoz, hogy 35— 40 éves munkaviszony után, a megfáradt ■ emberek esedékes nyugdiját regresszív szorzókkal addig gyötrik, mig egv kegydíj sem kerekedik ki belőle. — Mi, amikor elmentük szavazni, arra adtunk megbízást a képviselőknek, hogy törvényeket hozzanak. Jó törvényeket, az ország és minden állampolgár érdekében, akár igazi magyar, csak félig, vagy egyáltalán nem az. Az állampolgár ma, függetlenül attól, hogy jó magyar, vagy éppen csak ogy unott „átlag magyar”, rosszkedvű. Nem így kép. zelte el az általa megválasztott tekintélyes testületek működését. Más jött ki a dologból, mint amire számított. No nem arról van szó, hogy minden esetben rosszul végezték a.dolgukat. Nagyon sok jó törvényt, jó határozatot is hoztak. De valahogyan az egészből nem jött ki az új Magyarország, inkább a régi szerencsétlenség folytatódik. Személy szerint még azt sem vonom kétségbe, hogy a részint húzentrógeros, másrészt farmeros, garbós, hirtelen szakállú és szakállinirm gyülekezet eredendően jóindulatú. Bizonyára a jó tigy szolgálatára gondoltak, de a pozitív lelki hajlandóságukat el. mosta a múltból építkezés dühe, a gimnáziumi önképzőkörök hecchanguiata, a szereplés mámora, és egymás gyűlölete. Ma már világos, hogy a képviselő urak egy része, akiket beszavaztunk a parlamentbej nem minket képviselnek. Talán magukat, rögeszméiket, egy-egy diszkóklub jópofa hajnali bandáját, vagy más, előttünk örökké titokban maradó érdekcsoportokat.

Vasárnap délelőtt azt mondja egy értelmiségi a rádióban, hogy . szerinte nincs szükség hadsereg- j re. Hát persze, elvontan...! Nincs szörnyűbb, mint az egyenruha, a kincstári körülmények, szabályzatok... Csakhogy, hoszszú idő óta, most először, tényleg dörögnek az ágyúk a határaink mentén, s nemcsak a vajdasági magyarok vannak veszélyben, hanem azok is, akik Baján vagy Pécsen laknak. Berepülések, kazettás bombák Barcsra, betévedő, élelmiszert • zabráló járőrök. Magyarország kiszivárogtatott bombázási terve... Lihegve szaladgál a mi. niszter a világban: „Mi békét akarunk, mi nem gondolunk a határok reviziójára, mi ott szeretnénk a magyaroknak egy kis nyugalmat, ahol éppen vannak. Mi ellene vagyunk az embargó szigorításának, mi békében akarunk élni a szomszédainkkal...” — De áz ágyúk tovább dörögnek, az aknák eltévednek és ezen az oldalon csapódnak be. És akkor feláll a műveltség gyanújába keverhető fiatal képviselő és nehezményezi a csekélyke ma' gyár haderőt is. Nem kell, az emberi jogokat sérti, ha behívják a fiúkat katonának. És ha már ez elkerülhetetlen, miért kell bent tartani őket tizenkét kemény hónapig. Elég lenne csak a kiképzés idejére, két hónapra, kőt hétre. Utána hazamennének, tennék a dolgukat, s ha. egyszer baj lenné .’v.( 1 K •

Döbbenten'néznék maguk ele & főtisztek, levegő után kapkodnak. De az alföldi tanyákon is kiesik a pipa az öreg parasztok

szájából. Mindenki tudja, hogy pár hét alatt nem lehet sem katonát, sem üzletembert „előállítani”. Nincs ilyen. A kiképzet- Icn katona, akinek nem alakul ki a fegyelme a végtelen várakozásokhoz, lövészá^ok-élethez, az az első ütközetben elesik. Ugyanígy persze a türelmetlen, két diszkó között szaladgáló üzletember is rosszul jár. Egy modem fegyver kezelését rövid idő alatt meg lehet tanulni, de-kegyetlen körülmények között a helyt-? állást, a túlélés fortélyait nem. Aki a katonaidő további rövidítését követeli, az valójában halálra ítéli ezeket a fiatalembereket. Nem lesz tréningjük, idegi, fizikai állóképességük az egyszerű túléléshez sem.

Demokratikus parlamentünk nemcsak ilyen „katonai szakértőkben”, de mezőgazdasági, privatizációs, ipari mindentudókban is bővelkedik. Akik nem „szakértők", azok ideológiai marakodással vannak elfoglalva. Másfél évvel a választások előtt már több párt szövetkezett, mások nyilatkoztak a taktikájukról, szószólóik bejelentették, hogy a következő választást megnyerik. A marakodó és hatalomra éhes pártokat, a hózentrógerosoktól a farmerosokig, a jelek szerint nem nagyon izgatja, hogy az ország biztonsága veszélyben van, hogy a mezőgazdasági földterület jelentős része parlag, a gyerekek napi tej-, túró- és sajtadagja után' még a fővárosban is órákat kell szaladgálni. Nyereséges üzleteket, vállalatokat teljesen feleslegesen „privatizáltak" és a munkásokat kidobták az utcára. Mezőgazdasági ország 'létünkre arra kényszerültünk, hogy gabonát és húst vásároljunk külföldön. A kórházak, az emberek orvosi ellátásának ügve, egyre inkább elbizonytalanodik. Miközben a tisztelt képviselőház hosszan kérődzőit a médiatörvényen, a“ múlt rendszer bűnöseinek felelősségre vonási ügyén, kárpótlási jegy zűrzavarokon, privatizációs botrányok részkérdésein, nyüas maskarába öltözött ipari tanulók és szkinhed ifjak jelvényeiről, egyszerre kell betiltani a nyilaskeresztet és a vörös csillagot vagy külön, az összes szakszervezetet ajánlatos szeretni vagy csak a Nagy Sándor-félét, mindenki köteles fizetni a társadalombiztosítást vagy csak az, akinek kedve van hozzá, konokul ragaszkodjunk a vízlépcsős döntéshez vagy még konokabbul, szereti-e Csurka a zsidókat vagy tényleg nem? — közben az ország Csáki szalmájává változott.'

Mi történt valójában? — A nép, az istenadta nép azt hitte, hogy a rossz fiúk elmentek, s a jó fiúk majd rendbeteszik a dolgokat. Másként alakult az élet A régi fiúk egy része el-