Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. március (8424-8442. szám)

1993-03-12 / 8429. szám

Népszabadság, 1993.roárc.6

többsége kiábrándult a korábbi Nyugattal szembeni illúziójából, és keserű csalódással fogadta a nyugati tőke, támogatás és segély elmaradását. (A jugoszláviai események azt erősítették a kormánypárti politikusokban,

hogy Európa bárkit magára hagy. Ekkor hangzanak el azok az első szemrehányó megjegyzések, hogy a Nyugat magunkra hagyott 1956-ban is, most is magunkra akar hagyni.) A csalódottság a magyar demokrata, a kereszténydemokrata, politikusokat a már elhagyott harmadik útra terelte vissza. Felélednek a külföldi tőke elleni hangok, újabb és újabb tervezetek születnek a magyar polgárság vagyonhoz juttatásáról.

De az első megrázó erejű vállalati csődhullám és a költségvetési hiány drámai magasba szökése, 1992 nyarára végét veti a „pünkösdi királyságnak”. Az MDF és a kormányzat offenzívája megbicsaklik. A konfliktusos gazdaságpolitika súlyos feszültségeket hoz. Váratlanul kiderült, hogy az ország még nincs túl a váltáson, hogy további áldozatokra van szükség. A kormánypártoknak őszinte megrendülést okoz, hogy a gyors megújulás helyett ismét a lassú stagnálást, a helyben maradást kell Ígérniük. Kánaán helyett a siralom völgyét. A politikusoknak vissza kell váltani a régi politikai jelszavakra: „talpon maradtunk, míg mások összeomlottak”, „a helyzet nem válságos, még ha nem is jó”.

Érdekes, hogy az ellenzéki ingamozgás pontosan követi a kormányzatit. A szabaddemokraták 1991 végén, 1992 elején maguk is bizonytalanok voltak abban, hogy a gazdaság nem jutott-e túl a holtponton, majd 1992 második felében a „teljes összeomlás”, „szétzilálódás” veszélyeiről beszéltek. A Fidesz 1991 őszén lemondásra szólította fel a kormányt, mint amely alkalmatlan a helyzet kézben tartására, majd 1992 nyarára ellenköltségvetést ígért. A szocialisták ugyancsak a teljes széthullásról beszéltek.

A valóság azonban más. Kétségtelen tény, hogy 1991-1992-ben a gazdaság jelentős visszaesésével ugyan, de beálltunk arra a pályára, amely lehetővé teszi Magyarország számára a stagnálást, és nem kell azonnali összeomlástól tartanunk. A helyben járás intézményei azért is működnek, mert az Antall-kormány a kül- és belföldi kényszer hatására mégis hajlandónak mutatkozik a tárgyalásokra, mégis képes a konszenzusos politikára. 1992 őszén, a nagyobb társadalmi konfliktus elkerülése érdekében, a kormány tárgyalóasztalhoz ült az Érdekegyeztető Tanácsban a szakszervezetekkel és a munkaadói szervezetekkel, és megállapodásra jutott az új adórendszerben. A kormány ezzel nemcsak az érdekcsoportok méregfogát húzta ki, de megúszta a költségvetés parlamenti vitáját is.

Az ország a vállalati és szövetkezeti vagyonok fölélésével - kényszerexport, bérmunka, a magyar vállalkozóknak a keleti piacokról való tőke-, árukiszivattyúzásával évekig stagnál - • hat. Ezt a stagnációt erősíti a lakosság vagyonfelélése is. 1994 igazi tétje, hogy melyik pártnak sikerül bizalmi tőkét szereznie bel- és külföldön a növekedés beindulásához.

1992 ősze bizonyos mértékig kijelölte a pártok helyét. A Magyar Demokrata Fórum a kijáró állampárt szerepébe csúszott, amelytől állami privilégiumokat lehet remélni, vagy azok megvonásától rettegni. Gyakorlati gazdaságpolitikájában a Fórum - az addigi intervencionista-liberálisintervencionista „rángatás” korszaka után - rátért a folyamatos redisztri* bútor állam, osztogató-fosztogató költségvetési befolyásolás pályájára. Immár kijelöli a megvédendő iparvállalatok körét, hozzákezd a jövőre hárított költségvetési hiány formájában a hitelkonszolidációhoz, és az állami vagyon nagyobb részének kézben tartásával, a nagy rendszerek felhasználásával próbál beépülni a gazdaságba. A Magyar Demokrata Fórumnak két útja van. Az egyik a radikális jobboldalé, amely a Fórumot radikális rendszerváltó mozgalomként próbálja eladni, amelynek a kommunisták, a I liberálisok elsikkasztották a forradalmát. A forradalom pedig a nemzeti harmadik út, az önerőre támaszkodás, a nemzeti vállalat, a nemzeti középosztály. Ez az ingyen osztogatás pártja, ahol állampolgári alapon részesedni le'het az állami vagyonból. A ! másik út az Antall József-féíe középé, amely a kilencvenes győzelem bevált formuláit adja elő. Ez az MDF a status quo, a változatlanság pártja. „Nyugodt erő.” „Mi már megtanultunk kormányozni, minket már kipróbáltak, az ellenzéki pártok csak ronthatnak.” „Elindultunk egy úton, stabilizáltuk az ország helyzetét, levittük az inflációt, a kamatokat, behoztuk a legtöbb nyugati tőkét a térségben, bennünk megbízik a Nyugat,

ne változtassatok.” Ennek a pártnak már vannak vállalatai, bankjai, alapítványai, köztisztviselői kara, lekötelezett már elég gazdasági és közigazgatási szereplőt ahhoz, hogy nehézzé tegye átállásukat egy másik táborba. Az első út, a konfliktusos politizálásé a bukáshoz vezet, a második, a megállapodásos, koalícióképessé teszi a magyar demokratákat.

A Kereszténydemokrata Néppárt a I rá osztott szociális és egészségügyi politika helyett gazdaságpolitizálni kezdett. Ez a gazdaságpolitika, amely i növekedést és a privatizáció nemzeti I felülvizsgálatát hirdeti, az MDF és a kormány jobbszámyán halad. A 1 KDNP súlyos erkölcsi és politikai felelőssége, hogy a társadalom elszegényedési folyamatába semmiféle átfogó szociálpolitikai lépésrendszerrel nem tudott, nem akart beavatkozni,

I és a pártok közül az egyik szociálisan | legérzéketlenebb párt arculatát mull tatta. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a i meghirdetett szociális piacgazdaságnak a szociális része még a piacinál is fejletlenebb. A KDNP-nek nincs érvényes elképzelése se a társadalombiztosítás új rendszeréről, se az adózás és a szociálpolitika kapcsolatáról. Ellentétben a szakszervezetekkel, amelyek a maguk módján professzio. dicta módon állítottak össze egy csomagot a kormányzati intézkedések ellensúlyozására, a KDNP erre sem volt

képes. A KDNP-nek nagyon szűk tere maradt az MDF mellett a politikai pályán. Pillanatnyilag jobbról előz,

* vagyis a társadalom szociális elége- I detlenségére gazdagellenességgel, j kommunistázással, a privatizáció felülvizsgálatával, állami szigorításokkal reagál. Ez azt jelenti, hogy a szociális kérdéseket elvétellel és állami szigorításokkal véli megoldani. Ezen a jobboldalon azonban nincs hely, mert lefoglalta részben az MDF jobboldala Csurka Istvánnal és a Mono-I poly csoporttal, részben a Kisgazdapárt. A magyar társadalom rosszul fogadta az állam és az egyház összeépítését is, amely a korábbi kényszerösszefonódás után, mára önkéntes j lett. A kereszténydemokratáknak az MDF baloldalára kellene lavírozniuk, "szociális érzékenységet és több, sokkal több szakértelmet mutatva a szociális és egészségügyi rendszerek átalakításában.

A Független Kisgazdapárt kormányzati frakciójának két fontos területen van felelőssége, s mindkét te! rületen tragikusan csődöt mondott. Az egyik az agrárgazdaság. Az agrárgazdaságban a helytelen kormányzati gazdaságpolitika következményeként sikerült egy jóval nagyobb csődöt előállítani, mint az a termelés szerkezetéből indokoltan adódna. Se az agrárprivatizáció, se a kárpótlás, se az agrárrendtartás nem lendített, hanem inkább ártott, az elmaradt földtörvény, a piacvédelem, hitelkonstrukció- szervezés lehetetlenné tette a gazdaságok és a gazdák életét. A másik terület a munkaügyé és foglalkoztatásé. Ebben a körben kisgazda-politika egyszerűen nem létezik. Nagy kérdés, hogy ez a párt vagy ezek a pártok (hiszen több kisgazdapárt létezik) milyen politikai és gazdasági követeléseket, programokat állítanak választási harcuk előterébe. Ez a jellegzetes „egypontos mozgalom” elveszítette egyetlen pontját, a kárpótlást. Új és más elképzelést még nem sikerült kialakítaniuk.

Az ellenzéki pártok közül a Magyar ’ Szocialista Párt akarva-akaratlanul szakszervezeti, érdekképviseleti párttá változott, amely a bérből és fizetésből élők erős csoportjait képviseli. A szocialisták nagy kérdése az, hogy beszorulnak-e a gazdaságtalan nagyüzemek és a reménytelen helyzetű gazdasági régiók szavazókörébe vagy sikeresen építenek ki szavazóbázist a szolgáltatásban, az igazgatásban, az egészségügyben és oktatásban dolgozók és a fejlődőképes vidékek szavazói között is. A szocialisták rendelkeznek szakértőkkel, kormányzati tapasztalattal (annak minden előnyével és hátrányával), s néhány területen kiforrott programokkal (társadalom• biztosítás, agrárkérdés, oktatás). De a szocialista párt belső válságát okoz•hatja, hogy a szakértők inkább a modernizációs elveket, a párt tömegei pedig a megmaradást, az iparvédelmet vallják. Viszont, ha a kormánypártok és a többi ellenzéki pártok az 1990-es kérdést vetik fel újra - „vagy • kommunisták, vagy mi” -, akkor ezzel nyugodtan behozhatják a szocialistákat • pártokkal elégedetlen vá-