Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-16 / 8415. szám
Pesti Hírlap, 1993.febr.12. 0 9 I*« — Rácz Sándor A MUNKÁSSÁG HELYZETÉRŐL BÁNKID/U KÁftOLT — Ön, o Központi Munkástanács elnökeként, hogyan látja a hazai dolgozók helyzetét? — Olyan korszakban élünk, amikor nincs becsülete az elvégzett munkának. Holott tudjuk, hogy csak a becsületesen elvégzett munkából fakad minden olyan jog, amelyért kiállhat az ember. Magyarországon a szétzilálódott gazdaság, ipar, a kereskedelem, a rendszerváltozás során tapasztalható visszaélések, ügyeskedések megfosztották az embereket a tisztességes munkába veteti hittől. Aki valamit tenni tudott, az bízott önmagában. Most ez a bizonytalanság már társadalmi méreteket ölt, ami nagyon veszélyes útra visz. A parasztság is a túlélésre rendezkedett be, mert nem bízik a rendszerváltásban. De ez csak a parasztságnak a lehetősége, a munkásságnak nincs Dyen túlélési élettere, mert aki ki meri nyitni a száját, rögtön placcra teszik. Hozzám is számtalan ember jön panaszkodni. — Mit tanácsol, mit tegyenek a dolgozók? — Két évvel ezelőtt azt mondtam a magyar munkásnak, ne várj senkire, tedd a dolgod, foglald d a gyárat. Mert csak akkor lesz a tied. Nem hitték el, hogy ezt kell csinálni. De ez természetes, hiszen engem az élet rákényszerített, hogy így gondolkodjak. ókét meg semmi sem kényszerűét te arra, hogy elfogadják ezeket a gondolatokat. Valahol, egy ponton persze majd összetalálkozunk. A munkásság, sőt az egész magyar társadalom addig azonban igen nagy árat fog fizetni. Ebben a harcban kevés társam akadt, mert az emberek általában csak a következő napra gondolnak, nincs idejük, energiájuk arra, hogy a jövőn töprengjenek. — Szerintem értheti, ha az emberek a a napi megélhetésekért aggódva oda csatlakoz’ nah, ahol pénzt „dugnak” a zsebükbe— — Ez a szúk látókörű magatartás jellemzi sajnos mai generációt. Nem tehetünk róla, nekünk, akik politikával foglalkozunk, ezt a népet kell •elfogadnunk olyannak, amilyen. Aki akár a társadalom, akár a munkások nevében, akár szakszervezeti kérdésben szeretne megszólalni, annak az a kötelessége, hogy a szent cél a szebb magyar jövő legyen. Ne az érdek, ne a zseb vezérelje az eszét. Ne a pozíciója, a karrierje legyen a meghatározó. Annyiszor el tapostak, elnyomtak mindenféle emberek, kommunisták és nem kommunisták, most már kár lenne a kommunistákra is rányomni azt a bélyeget, hogy a magyar munkást ők semmizték ki a hatalomból. Ugyanúgy kisemmi zik most is. Úgy éltünk a Kádár-korszakban, ahogy éltünk, de a rendszerváltáskor azt vállaltuk, hogy ebben az országban rendet teremtünk. Hát teremtettünk? Elvonják még az eddigi lehetőségét is a kisembertől, 25 forint lesz egy villamosjegy, 100 forint két kiló kenyér. Kérdezem, nem a nép ellensége az, aki ezt az árat egyáltalán ki meri mondani? —A rendszerváltás áldozatokkal jár— — A rendszerváltással az a baj, hogy a kommunisták közül sokan a helyükön maradtak. Sőt a társadalom elbizonytalanodásánál fogva biztatást éreznek arra, hogy az adott pillanatban visszakerülhetnek a hatalomba, amihez a gazdasági erejük is megvan. A nemzeti vagyonból épp eleget tüntettek el. A választópolgár meg olyan, amit utoljára hall, az a szép és arra fog szavazni. — Ebben a választásban azért nemcsak a pénznek, hanem a médiumoknak is nagy szerepe leket... — Ma hülye, gyilkos filmeket mutat a tévé, ahelyett hogy a dolgát csinálná, hogy fölemelné ezt a nemzetet ahhoz a feladathoz, ami rá vár. A parasztok rákényszerülnek a munkára, a hó elolvad, a tél elmúlik. Kötelezi a természet arra, hogy újra meg újra belevágja kapáját a földbe. A munkás nem így van. ót nem kényszeríti a természet ritmusa, ezért nekünk kell elindítani őt. A régi rendszer felbomlása után sajnos bebizonyosodott: ez sem könnyű feladat. Mert, akik itt magukat ellenzékiként adták el azok nem a magyar társadalomért ellenzékiek. Hmentek a szovjet katonák, és kiderült, hogy az ellenség itt maradt.
