Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-05 / 8409. szám
I I HVG, 1993.jan.30. 21 Az idegen test Január utolsó hetében a magvar kormánykoalíciónak sikerült kioperálnia a külpolitika-csinálás gépezetéből azt az .idegen testet", amelyet jó két éven át ugyanott megtűrt vagy eltűrt. Az idegen test" kifejezést - amely természetesen Horn Gyulát takarja - azért vagyok hajlamos használni, mert noha a magyar külpolitika hangsúlyozottan az össznemzeti érdeket kívánja megjeleníteni, s ebben a minőségében nem pártos, irányítása (csakúgy, mint a diplomáciáé) határozottan MDF- es kezekben volt és van. Itt nem csak arról van szó, hogy a miniszter és politikai államtitkára egyformán a Demokrata Fórumot képviseli, hanem ide értendő a miniszterelnök köztudomású érdeklődése, sőt befolyása a külügyekre. Ilyen háttérrel - a mai magyar viszony ok között - nem minősíthető a dolgok természetes állapotának az, hogy a parlament külügyi bizottságának elnöki tisztét éppen az MDF baloldali ellenzékének számító Szocialista Párt vezetője töltse be. A kérdés csak az, miért nem küzdött a legnagyobb koalíciós párt kezdettől fogva Horn jelölése ellen? Sőt, miért kínálta fel egvenesen neki a külügyi bizottság vezetését? Erre csak az 1990-es választások körüli elég sajátos viszonyrendszer adhat magvarázatot. Én úgy gondolom, hogy Antall József, amikor szívesen látta Hornt e fontos parlamenti bizottság élén, lényegében kétfelé is lojális tudott lenni: Hornnak a német újraegvesítés - mondjuk így - .előidézésében" játszott szerepe, valamint e szerep német oldalról való, máig is tartó méltánylása iránt. Ma azonban kétségkívül nem 1990 tavaszán vagvunk. Annak a hajdani eufóriának nyoma sincs. Horn, ahogvan mondani szokás, már régen nem .gettólakó"; mint ahogyan pártja sem az. Az MSZP - pótválasztási eredmények és közvélemény-kutatások szólnak emellett - .nyomul". Úgy gondolom, az MDF nem csak taktikai okokból (az SZDSZ bagatellizálásának szándékával) minősíti legfőbb választási ellenfelének az MSZP-t. Nos, körülbelül azóta, hogy a Horn-veszély körvonalai tapinthatóvá kezdtek válni, folytak bizonyos koalíciós akciók a pártelnök morális lejáratására, politikai hitelének megingatására. Ezek nagyon kevés eredményt hoztak - a .guruló dollárok" ügyében sem bizonyult az MSZP elnöke bűnbe keverhetőnek. Pedig a koalíció számára mind sürgetőbbé vált, hogy Horn tekintélye és tiszte, egymást erősítve, ne szaporíthassa az MSZP választási jópontjait. Az MDF önérdekét tekintve a Horn-ellenes igyekezetben semmi rendkívülit nem lehetett felfedezni; a kérdés a .núlt év vége felé szinte már csak az volt, hogy az MDF és koalíciós partnerei milyen - formáját tekintve nem durva, inkább elfogadható - formulát találnak Horn pozíciójának megrendítésére. E formula olyképpen találtatott meg, hogy Antallék nem vonták kétségbe a Szocialista Pártnak a külügyi bizottság vezetésére szerzett paktum-jogát, de megállapították az .összeférhetetlenséget" a pártelnöki tiszt és a bizottsági elnökség között. Mégpedig azért - így az okfejtés -, mert zavaróan nem lehetett felismerni, hogy Hornból mikor szólal meg az elkötelezett pártelnök és a pártok felett álló bizottsági elnök. Másszóval Horn külpolitikai szereplése alkalmas volt a .félrevezetésre": elfogult nyilatkozatai is elfogulatlannak tűnhettek, tiszte okán. Horn az ellene felhozott dolgokból semmivel sem értett ugyan egyet, de a .bizonyítási eljárástól" - a maga igazának bizonyításától - eltekintett, és az ellenfelei által megjelölt határidőre lemondott. Gyanúm szerint azért, mert ebben az ügyben csak személyeskedő vitát lehetett volna folytatni (mondta?, nem mondta?, és ha mondta, hogyan gondolta? stb.), amelynek számára nem biztos, hogy lett volna hozadéka. Politikai értelemben pedig mégis az a lényeges, hogy a külügyi bizottság vezetése maradt a Szocialista Pártnál. Végül is a parlamenti tisztek eloszlásáról szóló hatpárti paktum is életben maradt (a koalíció az elégséges dolgok határát nem lépte át), viszont Hornról sikerült levenni annak a bizonyos - a koalíció szemét sértő - reflektorfénynek egy nyalábját. Hogy ebből mi jó származik, nem tudom. De Horn Gyulát most egy kicsit mártír-szerepbe taszították, és a közönségben hajlam van arra, hogy együttérezzen a mártírokkal. (A szerző újságíró) Föd oV Gál Lesz-e demokrácia? Persze, hogy lesz. (Remélem.) De azt is mindannyian tudjuk, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint inkább csak lehet. S amíg a lehetőségből realitás válik, addig sok buktatón kell átevickélni. Az egyik ilyen bukással fenyegető csapda a leegyszerűsítő, szélsőséges politikai irányzatok megerősödése. A napokban egy konferencián vettem részt B'nai B’rith és a Konrad Adenauer alapítvány rendezésében, ahol a meghívottak a fiatal magyar demokrácia esélyeit latolgatták a szélsőjobboldali kihívással szemben. Kónya Imrének ott kifejtett .véleménye szerint nincs sok értelme a fiatal demokráciák nehézségeit külön kiemelni, hiszen az érett demokráciák is küzdenek a szélsőséges politikai erőkkel. Azt hiszem, érdemes itt megállnunk egy pillanatra. Helyes, ha mértékül és mintául a nyugati világ demokráciáit választjuk magunknak, viszont hibát követünk el, ha a kiindulópontnál, a helyzet leírásánál nem számolunk régiónk specialitásaival. Egyik ilyen különlegességünk éppen az a néhány éves múlt, amire mint alakulófélben lévő demokratikus társadalomra visszatekinthetünk. Ebből fakad aztán a türelmetlenség minden, számunkra nem feltétlenül tetsző társadalmi jelenséggel szemben. (Jó példa erre az az aláírásgyűjtési akció, amely a magyar parlament feloszlatását tűzte ki célul népszavazás segítségével, s legfeljebb 3-4 hónappal hozta volna előre az álta-