Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)

1993-02-01 / 8406. szám

Új Magyarország, 1993.jan.27.

1

Cassandrák - farkasvakságban

Ennek a politikai éretlenségnek, gyerekségnek a komikumba fordulóan egzaltált változatát adja elő már idézett irományában Kornis Mihály, ó aztán tényleg nem pepecsel érveléssel, nem pazarolja az idejét tényekre. Mintha attól tartana, kiszárad a tolla, ha nem ír elég sebesen, csak úgy ontja magából az igét. Mindvégig azon a színvonalon, amit már idéztem, vagy ahogyan Csurkát „elintézi": „Ki van golyózva az európai diplomácia kaszinójából, most már furmányosabb cinkostársaival egyetemben". Ha csak a két idézetet veszem (ismétlem, ne akadjunk fönn a nívón), világossá válik, a szerzó voltaképpen úgy fogja föl az ország sorsát, mint egy szereplőjét, csakis ez a szerep fontos: megdícsérik-e a mindenható nagyhatalmak, az a bizonyos kaszinó vagy sem. Hiszen: „A kormányzat és az ellenzék balfogásai nyomán lassan, világ csúfjára előáll a forradalmi helyzet - a harmadik Magyar Köztársaságban!" Megint ne a fogalmazás györtgéivel törődjünk, inkább azzal, mi indokolja, hogy valaki ilyen bódületes hülyeséget leírjon. A késztetés minden bizonnyal abból a jó iskolából jón, amely a maga dialektikájával forradalmat olvasott ki a férges hússal elégedetlen matrózok lázadásából. Aligha véletlen, hogy a tej, a kenyér árának emelkedéséből Kornis is a forradalmi helyzet rémképét bűvöli' eló. S hogy a fenyegetés teljes legyen, hozzáfűzi, ezen bizony még Palotás úr sem segíthet.

Ebből a híg tákolmányból azonban nemcsak „a kórképben" van jelen a voluntarizmus, az elkövetkezendők megjóslását is mozgatja: „Nincs jövőjük (a szerző nem ír pontos alanyt, értsd, akire akarod!), nem látják a holnapjukat - ez bukásuk oka, de a mi kínkeservünké is, hogy tudniillik bukásuk pillanatát siettetni nemigen lehet, csikorgó fogakkal bár, ki kell várni azt". Nincs jövőjük - ez bukásuk oka, ami viszont tautológia a legfinomabb megítélés szerint is, megint föl kell hívni a figyelmet az indulati elemre, a vicsorgásra: buktatnánk mi kormányt, ha tudnánk. Delphoi hősiesen hózentrógert rángató fia el is parentálja farkasvakságában az MDF-et: „a hatalompártot elnyelő, felszámoló, nyíltan náci Magyar Ot"-ról vizionálva, hiszen - úgymond - „senki nem óhajt Csurka István országában élni". Minden lihegő, túlfűtött primitívsége ellenére is összecseng a már ; ugyancsak citált Kenedi véleményével: „A dolgok mai állása szerint az MDF elvesztette a soron következő választást". Nála is világos a képlet: portosan tudja, hogy a soron következő választás 1994- ben lesz, azaz ott semmi sem fog „a dolgok mai állása szerint" eldőlni, annál inkább majd a dolgok akkori állása szerint, taktikája azonban a vereség sulykolása jó előre, hiszen senki sem szeret vesztes csapatban játszani. A legsandább cél pedig annak elhitetése, hogy „az MDF naponta adagolt őrületének spiráljával lehet behozni (tetszik érteni: a spiráljával behozni), ha nem is feltéP~ lenül a nyílt háborút, de közvetlen fenyegetést mindenképpen. Ez is elég a szükségállapothoz, elég ahhoz, hogy az eseti rendeletekből a rendeleti kormányzás állandósuljon, s az 1994-es választást kitolják bizonytalan időre, egy ,igazi rendszerváltás' elérkeztéigf. Csúsztatás csúsztatás hátán, akár egy váratlan akadálynál föltornyosuló jégtömeg. i'

„Baljóslatú, bús nép a magyar'' - tolul az ember szájára a költő szava, jóllehet tudja, fizetett Cassandrák baljóslatait hallja. Olyanokét, akik perfid módon nem átallanak „felelős sajtót" emlegetni. Jelen pillanatban ez a perikópa, erről szól a liberális szentlecke.

De hogyan és miért éppen most? Hiszen éppen ez az, ami miatt szükségesnek tartottam ezzel a részletességgel szemeigetni leleményeikből. Hogy tudniillik most szabadnak érzik a pályát. A legfőbb hajtó elgaloppozta magát, valahol a jobb szélen ködlik, gyerünk, most balról, balközépről talán élre lehet vágni. Végül is a taktika mindig az volt, tüntessük föl a koalíciót szélsőjobbként, vetessük észre, csak a liberális-balfék képes a koalíció megállítására, ha pedig megállítjuk, nosza, előzzük is meg mindjárt. Remek forgatókönyv, eddig ugyan nemigen vált be, Csurka István, tehát nagyon is kapóra jött a másik ol-J: iáinak. NenvvtleJJfnjJtpgy Ajjt^IÍ.;^ zsef kitért a helyzet elemzésében ene a momentumra. Lényegében ugyanis' csaknem megtörtént, ami már elő is fordult egy párszor, hogy a kormányzat, a, mögötte álló erő az ellenzék által kije-t, lölt pályára kényszerült, ahol - szűk-; Bégképpen - még mozgásformái is meg' vannak határozva. Ha tehát Antall kije- ’ lentette, hogy csak akkor vállalja továbbra is a kormányfői megbízatást, ha pártja részéről teljes ez a bizalom (a bizalomba értve a pártelnöki funkciót is), akkor éppen ez a kényszerpálya jelenhetett meg előtte, kényszerpályának pedig éppen elég az ország korlátolt mozgási lehetősége a pártállam gazdasági és politikai „tündöklése" után. Ebből egyébként az is következik, de most már más érvek által, hogy Csurka valóban nem lehet Antall alternatívája.

Magyar titanizmus nélkül

Viszont egészen a Magyar Demokrata Fórum VI. országos gyűléséig nem tudhattuk (és igazában most sem lehetünk bizonyosak), nem akar-e Csurka István netán más lenni, mint Antall alternatívája. A verbalizmusa a kifogyhatatlan szókészleten és nem az érveken . nyugszik, „ezer elszánt akarat" pedig minduntalan föllelhető. Természetesen nem a mózesi gyanakvás, iru»z*rint-saz< emberszívnek gondolatja gonosz az ú ifjúságától fogva" mondatja velünk, sző sincs ilyen eleve elrendelésről. Igenis szó lesz azonban új helyzetekről, kivált a választás időszakiban, és hát már kimondtuk, nem a dolgok mai állása határoz jövőbeli eseményekről. Egy nagyon tanulságos könyv (C. F. Weizsäcker; A német titanizmus) elemzi a német történelmet, a német szellem mozgását. Kissé riadtan gondol az ember arra, hogy a magyar titanizmus (ha vűlna ilyen) Csurkához lenne kapcsolható és ez nem lenne sem kulturális sem filozófiai titanizmus, hanem valamiféle populista titanizmus, a hübrisz kegyetlen tévedése.

A magyar társadalmon szép lassan eluralgó voluntarizmussal szemben egyértelműen a valósághasznátat az egyetlen esély, csupán a «óiból lehet el| gondolni, fölépíteni és taktikára lebontani a lesz stratégiáját. Ezt egyenesen megköveteli a kormányzattól az „uralkodás és szolgálat ethosza"