Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. január (8400-8401. szám)
1993-01-22 / 8401. szám
Magyar Fórum, 1993.jan.14. i % Í&turfíi ojitvdn HELYSZÍNI KÖZVETÍTÉS A A uwjeóeA Három Írás fekszik előttem. Kis János a Magyar Hírlap karácsonyi számába írt egész oldalas cikket ..Gondolatok a közeljövőről" ámen, Bencsik András a Pesti Hírlap január 9-i számában folytatta politikai tűnődéseit, és végül dr. Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter, hozzám írt nyílt levele „A Hátország reményei” címet viseli lapunk más helyén. Eredetileg csak a legkorábbinak és a legnagyobb jelentőségűnek a boncolására, megválaszolására gondoltam, de most, amint látom, hogy mennyi a közös vonás a három különböző alapállású köziró gondolatmenetében, szinte kapóra jön, hogy mindannyian itt hevernek előttem, tehát nemcsak Kis János Lukács-mázos talmudizmusából húzok ki göndör szálakat, hanem mindháromból. Kis János azt írja, hogy a jelenlegi MDF-kormányzat, a koalíció rendszere „nem legitim", azaz a nép nem fogadja el, mert az MDF és a többi keresztény nemzeti középerő nem alkalmas arra, hogy állandó, immár nem ideiglenesnek érzett és tartott demokratikus rendszert fogadtasson el a társadalommal,, de majd kilencvennégy után, amikor várhatóan a baloldaliak, a liberálisok és a szocialisták kerekednek felül a választásokon, majd akkor megteremtődik a lehetősége az elfogadásnak, mert akkor már állandó (örök?) lesz a rendszer. Kényes a kérdés, jobb, ha idéz az ember: „Meggyőződésem szerint jó esély van rá. hogy végül is mind a kormánypárti, mind a kormányellenes populizmust sikerül semlegesíteni, s ha nem is zavartalan körülmények közöli, de eljutunk az 1994. évi rendes országgyűlési választásokig. Az új parlament, kedvező választási eredmények esetén, nyer egy kivételes pillanatot, amelyben kisérletetlehel tenni a legitimá-. cioJ bizohytaíartsiff -- 9néfszuntetÜéref- A pillanut egyszerre kell hogy a vég'és a kezdet pillanata legyen. Szimbolikus erővel le kell zárnia a Kádár bukásával 1988-ban elindult átmenet ideiglenes viszonyait. Egyszersmind el kell indítania a demokrácia végleges rendjének működését. " Kis János okkal feltételezi az MDF vereségét a következő választásokon, igaza van abban is, hogy a jelenlegi rendel ideiglenesnek tartja a társadalom, az is elképzelhető, hogy a baloldal győz a következő választásokon, de az már tőrölmetszett talmudista fogás, hogy ez a baloldali győzelem egyben a demokrácia végleges megszilárdulását és a rendszerváltozás valódi megvalósulását jelenti majd. Éppen ellenkezőleg: a 90-ben a választásokon beszüntetett, sajnos csak ideiglenesen beszüntetett rendszer visszaállítását jelenti ez a választási eredmény, ha bekövetkezik, s ezt a nép ugyanúgy nem fogja elfogadni — „legitimálni"... brr! de utálom! —, mint ahogy a Kádár-rendszert sem fogadta el, csak eltűrte, és mint ahogy az Antallrendszert sem látszik elfogadni két és fél évvel a választások után, amikor elfogadta. Csakhogy van itt egy bökkenő. Kis , szerint azért nem fogadja el, mert az • MDF erőszakos, és „nem kívánt belemenni abba, hogy az ellenzékkel konszenzusban véglegesítse a politikai rendszer alapjait. Többre tartotta a saját hatalmi pozícióinak kiépítését az alkotmányos rendszer felépítésénél." Ez azonban nem igaz. A magyar társadalom nem azért nem véglegesítette az MDF rendszerét, mert nem kötött paktumot, vagy nem kötött eleget, hanem azért, mert kötött, és főleg mert nem szüntette meg, nem vágta el & Kádár-repdszer átvezető visszereit. A nép és a „'populistája” ezt úgy fogalmazza meg, hogy elmaradt a nagytakarítás. Ha tehát a Kádár—Grósz— Némethrendszerből 94-ben végre az áhított Horn—Thürmer—Pető—Orbán-rendszer lesz, immár sok állami üzem magáncégként való működése közepette, akkor Kis szerint „kegyelmi pillanat” részese lesz a magyarság. Furcsa logika. Mélyen el van rejtve benne a becsapás, mert valós elemek sorából fejt ki egy elrejtett hamisságot. A nómenklatúra viszszaállított uralmát, a visszarendezett liberál-bolsevik rendszert akarja majdan elfogadtatni újként, igazként. Várja, hogy a nép belássa: a nemzetiek, a keresztények, a keresztény kurzusok nem tudják vezetni, s tapsolja azokat, akik már vezették, méghozzá csődbe. Menne is ez a dolog simán, ha nem volna itt ez a kétféle populizmus. Le a kalappal a dialektika nagy bűvésze előtt. Két populizmust is észlel ott, ahol egy sincs. De hát miért teszi? Ellenségre van szüksége. Ahhoz, hogy hatalomra kerülhessen, valami teljesítményt kell felmutatnia, valami „gonoszát” le kell győznie, valamitől „meg kell mentenie" a társadalmat. Az imperializmus mint olyan már nem jön számításba. A burzsoá nacionalizmus sem, a kommunista maradványok — Thürmer Munkáspártja — sem alkalmasak, mivel
