Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. január (8400-8401. szám)
1993-01-20 / 8400. szám
KGST-cxport. A fejlett piacokon általában csak kooperáció, bérmunka. kischb alkatrészek, részegységek gyártása jöhetett szóba. Erősödött a konkurencia, mert a magyar gépipar sok vállalata erre az útra állt rá. A külföldi vevők pedig erőfölényüket, és a magyar cégek szorult helyzetet kihasználva, alacsony árakat cs általában is kemény feltételeket diktállak. Mindenesetre az. a kél cég jutott legelőször esődbe, amelyik leggyorsabban növelte dollár exportját. A nehézségek második csoportja pénzügyi jellegű. A gyáraknál maradt adósságterhek néhány céget erősen sújtottak, finnél általánosabb, mindenkire egyaránt érvényes probléma volt n forgóeszközök hiánya, induláskor a hajógyári nagyvállalat a szükséges forgóeszközöknek csak kisebb részét bocsátotta a cégek rendelkezésére, másik részét hitcllx; adta txla, amelyet később a részvénytársaságoknak törleszteniük kellett (volna) Mindegyikük rákényszerült arra. hogy további forgóeszköz hiteleket vegyen fel. Az 1990-ben az. inflációval együtt megugró, 30-35 százalékos kamatokat nehéz volt fizetni. A gondokat súlyosbította, hogy a társaságok lényegében készpénz, illetve pótlólagos töke beáramlása nélkül jöttek létre. A nehézségek harmadik csoportja a korábbi nagyvállalati szerkezetből adódott. A nagyvállalaton belüli munkamegosztás következtében sok részvénytársaság termelési szerkezete divcrzifikálatlan volt. limcllctl a belső forráselosztás hatására a technikaitechnológiai feltételek egyenetlenül alaktdtak szinte valamennyi cégnél Fgy-egy korszerű gépsor mellett manufakturális gyártás folyt az. üzem és a gyár többi részében. Végül, annak ellenére, hogy a nagyvállalat gyárainak önállósága a korábbi években fokozatosan és jelentős mértékben nőtt, egy részüket még az. 1980-as évek végén is felkészületlenül érié a teljes önállóság. A gyárak vezetése keveset tudott például a piaci kapcsolatokról. Mint a volt vezérigazgató megfogalmazta: „műhclyfőnökből soha nem lesz vállalkozó". Az egyik vidéki gyár vezetője szerint „úgy dobtak ki bennünket az utcára, mint egy csecsemőt". Vagyis a gyárak vezetése és apparátusa többé-kevésbé tapasztalatlan volt a marketingmunkában, az. ajánlatok elkészítésében, az. árak kalkulációjában. Az újonnan alakolt társaságok elölt tornyosuló nehézségek tehát részben a gazdaság általános helyzetéből következtek, részben a korábbi nagyvállalati adottságokból. A társaságok halmazára bomlás az első évben hozzájárult ugyan ezeknek a nehézségeknek az enyhítéséhez, de néhány év távlatából már világosan látszik, hogy az alapítás körülményei (főként a készpénz, a pótlólagos tőke hiánya, a tartozások egyenlőtlen elosztása) tetézték a bajokat. A társasági forma ugyanakkor szélesebb lehetőségeket is nyitott a válság kezelésére. Miért nem tudtak élni ezzel az újfajta pozícióba került tulajdonosok és menedzserek 7 Tulajdonosi stratégiák: adósságkorverzió és visszaállamosítás A társaságok fő tulajdonosának, a vagyonkezelőnek határozott elképzelései voltak a nehézségek áthidalásira. 1989-ben és 1990-ben, az államigazgatási irányítást megelőző időszakban a legfontosabbnak a likviditást és adósságproblémák megoldásit tartották. Az adósságrendezésben a Cd) sem pótlólagos külső forrásokra, sem pétiig a társaságoktól beszedett osztalékra nem számíthatott. P.gyctlcn megoldásként az. kínálkozott, hogy az adósságokat részvényre cserélik. F.z a legnagyobb hitelezővel, az Állami Fejlesztési Intézettel (ÁFI) és más nagy állami kereskedelmi bankokkal sikerült is. A bankok egyrészt azért vállalták a konverziót, mert erős vállalati és kormányzati nyomás nehezedett rájuk. Cserébe különböző kedvezményeket (pótlólagos forrásokat, bankfelügyeleti előírások átlépésének engedélyét) kaptak. Másrészt gazdaságilag is kényszerhelyzetben voltak, futottak a pénzük után. Tulajdonosként osztalékgaranciákat kötöttek ki, közvetlenebb befolyást gyakorolhatlak a társas;!gok működésére. F.lvilcg az értékpapír könnyebben mobilizálható, mint a kétes követelés. Azt azonban tudták, hogy az. ipari töke osztaléka lényegesen alacsonyabb a banktevékenység jövedelmezőségénél, és az értékpapírpiac fejletlensége miatt a részvények forgatásának lehetősége is korlátozott. A részvények az adósságkonverzió után sem léplek ki az állami tulajdonosi körből, csak a vagyonkezelőtől a nagybankokhoz kerültek. A vagyonkezelő tulajdonosi többsége már 1989-ben négy társaságnál megszűnt, és másutt is 75 százalék alá csökkent. F.z a társaságok számára azt az esélyt jelentette, hogy megszabadulnak a nagyvállalati irányítási módszerek újraélesztésének veszélyétől. A többségi jogok feladása azonban nem volt egyértelmű és végleges. A GD ugyanis megállapodást kötött az. Állami Fejlesztési Intézettel, hogy az úgynevezett szakmai kérdésekben az ÁFI és Gl)-vcl együtt szavaz olt is, ahol a pénzintézet van többségben. Az ÁM ugyanis szakmai ügyekben - a hajógyártás, a piaci stratégiai kérdéseiben meglehetősen járatlan volt. A vagyonkezelő stratégiájának második alappillére az óbudai részvénytársaság eladása volt. A vagyonkezelő vezérigazgatója szerint „ahol arany van a föld alatt, ott nem szabad kukoricát termeszteni". A sziget eladására nemzetközi tendert hirdettek, amelynek szépséghibája azonban, hogy minden beérkezett ajánlat hiányos volt. ezért a pályázatot eredménytelennek nyilvánították. F.zek után a Ganz-Danubius vezetése kétoldalú tárgyalásokat folytatott egy dán befektető csoporttal, amely a hajógyártás megszüntetését és idegenforgalmi beruházásokat tervezett. Az előszerződést a Gl) 1990 augusztusában - az érvényes törvényeknek megfelelően benyújt olt a az Állami Vagyonügynökséghez. Az ÁVÜ nem emelt kifogást az eladás ellen, egyetértett azzal, hogy a területet nem ipari célra kell hasznosítani, és külföldi befektetőt kell keresni Ugyanakkor a vagyonkezelőt államigazgatási irányítás alá vonták, a vezérigazgatót periig szerződésének lejárta előtt egy hónappal látványosan felmentették. Az indoklásáról szóló dokumentumok - ha léteznek is - nem hozzáférhetők. Az érintettek azonban többfajta feltételezést megfogalmaztak ezzel kapcsolatban. Az első lehetséges ok politikai természetű. A közismert, sikeresnek tartott vezérigazgató úgynevezett „iparbáró" volt, aki a korábbi rendszerben szoros kormányzati és pártkapcsolatokkal rendelkezett. Az. új kormány precedenst akart teremteni, minden régi vállalatvezetőt figyelmeztetve arra, hogy az állam, mint tulajdonos őket is bánókor elbocsáthatja. A másik két ok gazdasági jellegű lehetett. Fgyrészt nyilvános pályázatot meghirdettek ugyan, de a tenderen nem derült ki egyértelműen, hogy a dán ajánlat a legjobb. Másrészt, az államigazgatási irányítás alá vétel azt jelentette, hogy az eladási ár teljes egészében a Vagyonügynökség (illetve a költségvetés) bevételeit gyarapította, míg cnélkiil az a Ganz- IDanubius vállalatcsoportnál maradt volna. Az. ingatlanok eladását és a vételár cégen belüli felhasználását pedig hivatalosan - például az Állami Számvevőszék 1991. májusi jelentésében4 - vagyonfelélésnek tekintették. Mit akart kezdeni a Ganz-Danubius sziget vételárával? A vezérigazgatónak az volt a terve, hogy részvénytársaságok adósságának nagy részét elengedi, forgóalapjaikat feltölti, fejlesztési forrásokat képez, amelyeket a társaságok között oszt szét, végül a megmaradó összeget a hajógyáron kívüli befektetésekre fordította volna. Fgyik cél sem tekinthető vagyonfelélésnek, az állami vagyon csökkentésének, csak a befektetések Tonnája változott volna. A szigctcladásból származó bevétel felhasználásához kapcsolódik még egy váripont, amely többek szerint a vezérigazgató leváltásának alapvető oka volt. A GD-vagyonkezrlö és az Állami Fejlesztési Intézet alapitolt egy kis kfl.-t, amelybe bevitték volna a termelő társaságok részvényeit, és ráruházták volna a vagyonkezelő funkciókat. A Trezorg létrehozását konnányzati körökben az állami vagyon „kimentésének" tekintették, noha világos volt. hogy ez a lépés még mindig nem jelentett privatizációt. Az. azonban igaz, hogy az állami hivatalok (a Vagyonügynökség és a minisztériumok) közvetlen rendelkezési joga megszűnt volna a részvények és vagyontárgyak felett. Az új kft.-t nem lehetett volna például államigazgatási irányítás alá vonni. ■1 Altatni S/tmivcvös/pV: .Mentes n ftanr ttannhim ipari nngyvti Hatat átahloilásn. «7 (ihntlai vijrt hasznosítása vi/sjfcilafíiról. IWI. ni;iim
