Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)

1992-04-01 / 8233. szám

Magyar Hírlap, 1992.márc.28.

Az utolsó hercegprímás

Ma 100 éve, 1892. március 29-én született Mindszenty (Pehm) József, Magyarország utolsó hercegprímása.

Ha a történelmi személyiség történetesen egyházi méltóság, jelesen a római katolikus egyház főpapja, esztergomi érsekként Magarország prímása, úgy nemcsak egyházának legmagasabb őrhehén áll. hanem a magyar történelemnek, a nemzet életének alakításában részt vevő közéleti tényező is. így Mindszenty bíboros működésében aligha lehet szét\álasztani az egyházfői és a közéleti-politikai szerepet. A közeli utókor

ezért is találja bonyolult történelmi jelenségnek.

Az alkalomhoz sokak szerint illetlen volna, ha egy „kívülálló" akarna mérleget vonni Mindszenty József egyházi működéséről, papi szolgálatairól, plébánosi buzgalmáról, lelki-erkölcsi integritásáról. netán főpásztori küldetésének lelkipásztor] mozzanatairól. Mert ki tagadhatná. hogv a nagy igazságtétel után. a hercegprímás emberi nagysága, erkölcsi szilárdsága. következetessége, vagy fogadjuk el fenntartások nélkül: mártíromsága — amire jómaga tudatosan készüli — alkalom lehet az ünnepi pillanatok hevületének fokozására, de kérdés, hogy lehet-e program a több millió magyar katolikus hétköznapjai számára, vagy a mai magyar katolikus egyház napi teendőinek értelmezésében?

A ma itt-ott újra tapasztalható bezárkózás szorgalmazói számára az egyház „egyéb belügyeinek" elemzése is tűnhet illeléktelenségnek. ha abban pláne a (korabeli) magyar katolikus egyház ókonzervatív mentalitására, a (mindenkori) hatalomhoz való kötődéseire. a korabeli korszerű európai (főleg francia) katolikus eszmeáramlatok iránti idegenkedéseire utalunk. Pedig a kereteken belül. abban a szituációban és miliőben „nőtt fel” Mindszenty József is. Elmondható róla, hogy mindig következetes volt és maradt, főként ha egyházának és elveinek — s ami számára egyet jelentett a nemzet, a haza. a magyarság érdekeivel — védelméről volt szó. Lett légyen az ellenfél az 1918-as októberista demokrácia, az 1919-es kommün vad ateizmusa, avagy a későbbiekben a legitimista törekvésekre veszélyt jelentő Horthyféle dinasztiaalapítási kísérlet, de még inkább a náci-fasiszta, a nyilas diktatúra megjelenése. Ezekkel szemben Mindszenty aligha ismerte el a kompromisszumok lehetőségét vagy szükségességét, men azt megalkuvásnak tanotta. Szuverén módon cselekedett: nem az objektív körülmények mérlegeléséből. hanem erkölcsi-világnézeti integritásából indult ki. abban pedig nem volt hehe a kompromisszumnak.

Ha a történeti kutatás eszközével megvizsgáljuk Mindszenty 1918—1944 közötti közéleti működésének egészét, elemezzük írásait és megnyilatkozásait, egyénelmúen kiderül, hogy nem tartható az a vélekedés, hogy vele egy provinciális plébános került 1945-ben a Magyar Sión ormára, aki nem igazodott el ország-világ dolgaiban. Mindszenty (Pehm) József zalaegerszegi apátplébánosként. majd pápai prelátusként az 1930- as évek elejétől fő mozgatója, kezdeményezője és szervezője volt az akkori elhasználódott keresztény párt újjászervezésének, mégpedig markánsan legitimista szellemben, határozottabb agrárius arculattal és nem utolsósorban keresztény szociális érzékenységének növelésével. E téren kifejtett negyedszázados működését csak a szűkebb szakmai közvélemény ismeri, holott akkor alakult ki az a „Mindszenty”, aki 1945—1948 között is ezt a politikai-gondolati hozadékot integer módon reprezentálja és szögezi szembe a „népi demokratikus”-nak nevezett átalakulással.

Mindszenty hercegprímás alapállása a kortársak előtt világos és egyértelmű volt — erről gyakori szentbeszédeiből bárki meggyőződhetett —, s ezt az ország-világ csúfjára kitalált per sem befolyásolta. De míg a „Mindszenty-effektus” a mostani rendszerváltásig működő hatalom számára a „halálos bűn” kategóriájába tartozott, s a bűnbeesést megerősíteni látszott a bíboros 1956-os rádiószózata is, úgy evidens, hogy a rendszerváltás után (amelynek hatalmi elitje egy konzervatív mentalitású polgári demokráciát tart ideálisnak) ez az érdemek közé magasz