Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-27 / 8247. szám
Magyar Nemzet, 1992.ápr.22. <9 Petschnig Mária Zita a költségvetési hiány finanszírozásáról Rossz és kevésbé rossz megoldások A Pénzügyminisztérium nemrégiben nyilvánosságra hozta az első negyedévi költségvetési adatokat. Ezek szerint március végén az állami büdzsé 47,4 milliárd forint hiányt mutatott. Ami, akárhogy is számoljuk, nem marad el jelentősen az egész évre tervezett 70 milliárdttt. És hol van még az esztendő vége... A PM illetékesei szerint azonban nincs Sond, a hiány finanszírozható, e vajon mások is osztják-e ezt az optimizmust? Petschnig Mária Zitával, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársával - az első negyedévi adatok alapján - a költségvetési deficit Kezelésének probémáiról beszélgettünk.- Tavaly, amikor a kormánynak majd ötven százalékig! „sikerült túlteljesítenie" a tervezett 78 milliárd forintos deficitet, március végén az időszakos teljesítmény „csak" 22 milliárdos hiányt mutatott. Ez 28 százalékát tette ki az egész évre elfogadottnak. Az idén azonban a helyzet rosszabb. Hihetünk-e hűt azoknak a nyilatkozatnak, melyek szerint a gazdaságban minden halad a maga útján, csak a költségvetés akadozik kicsit?- A költségvetési hiány problémájának több vetülete van. Az egyik az, ahogyan tálalják. Nem a lényegről beszélnek, hanem - mintha csak az ötvenes évek szelleme tért volna vissza - bűnbakot állítanak, mondván, mindennek okozói azok a vállalatok, amelyek nem fizetik ki a tartozásaikat Emlékszem olyan megnyilvánulásokra, miszerint „nem hagyhatjuk, hogy a bérből és fizetésből élők finanszírozzák azokat, akik nem akarnak fizetni”. A lakosság fizeti Ezzel persze jól fel lehet húzni a társadalmat. Csakhogy az ilyen megközelítés a probléma elbagatellizálását jelenti. Most azt próbálják elhitetni, hogy a gazdaságban nagyon jó eredmények születnek - csak éppen a költségvetés alakul kissé problematikusán. Azt a látszatot keltik, mintha ez egy felszíni, átmeneti nehézség lenne. Holott nem erről van szó. A költségvetési hiányban lecsapódik az a csődtömeg, ami a belgazdaságban évek óta összegyűlt. Ennek a veszélyéről már régóta beszélünk, csak senki nem hitte el, senki nem vette komolyan. Pedig a vállalatok nem azért nem fizetik a tartozásaikat, men éppen úri kedvük úgy kívánja, hanem, mert nekik sem fizetnek. Az adó- és vámhivatal szerint a körülbe- I lül 160-170 milliárdra tehető kintlevőségnek csupán 30 százaléka hajtható be. A többi reménytelen... A deficitet illetően a legfőbb problémát azonban abban látom, hogy teljesen statikusan - egy adott időpontra vetítve - beszélnek az egyensúlyi folyamatok alakulásáról - arról, hogy az adott pillanatban finanszírozható-e a hiány vagy nem. Holott folyamatában kellene gondolkodni! Persze, az állapot is fontos - például azért, mert idejön a Valutaalap ellenőrizni, megnézni, milyen a helyzet De hiába mutatható ki statikusan, például május elsején a finanszírozhatóság, ettől még a dinamikájában, folyamatában tekintett költségvetési deficit nagyon is káros ! tendenciák hordozója lehet. 5 • ... Tátong a szakadék- Febru'. . égén még azt hallhattuk, hogy ■■ t első megtakarításból, a lakossági pénzekből finanszírozható i a költségvetés hiánya. Március végén t már úgy szólt a hír, hogy az állam 1 speciális kötvények, kincstárjegyek kibocsátásával, a pénzpiacról kívánja előteremteni a hiányzó pénzt. Ön jónak tartja ezt a finanszírozási megoldást?- Nem lenne szabad, hogy bárkit is megnyugtasson a belföldi forrásból történő hiánypótlás. A szabad belső forrásoknak a növekedést, a fejlődést, a beruházásokat - tehát a reálszférát - kellene finanszírozniuk. A költségvetés „pénzelése” fenntartja a magas kamatokat - hiszen a lakosság csak magas kamatért hajlandó átadni megtakarítását. Ezzel viszont gerjesztjük az inflációt. A márciusi adatokból is világosan kitűnik, hogy az államháztartás bevételei és kiadásai között egyre nő a szakadék. Az egyik oldalon a bevételeket csökkenti a külső és a belső piac összeszűküléséből fakadó termeléskiesés, a csódözön - ráadásul a nagy összeomlás még előttünk van! -, az életszínvonal hanyatlásából adódó fogyasztáscsökkenés, illetve az, hogy a privatizációval a jövedelmek is „privaurálódtak”. Azaz. kisebb lett az állami vagyon utáni járadék, könnyebbé vált az adócsalás, bővült az adókedvezményben részesülők köre. Ezzel egy időben az elosztási oldalon - államháztartási reform hiányában - a helyzet mit sem változott.- Milyen lehetőség van ennek a tátongó szakadéknak a betömésére?- A legnagyobb gond, nogy radikális változások nélkül e rés finanszírozásának nincsenek jó megoldásai - csak ,rossz, vagy kevésbé rosszak. j Több ilyen rossz közül lehet választani. Lehet árat emelni, ám ezzel csak az inflációnak adunk egy lökést Ráadásul az áremelés idővel megjelenik a költségvetési kiadások oldalán is. Ha a kiadások lefaragását választják, akkor az - reformkoncepció hiányában - csak amolyan vagdalkozás, s komoly társadalmi feszültségekhez vezet. Finanszírozhatják a többletdeficitet belső forrásokból - a bankszférából vagy a lakosság megtakarításaiból - is, például kötvénykibocsátással. Ekkor azonban nem csökkenthetők a kamatlábak, azaz nem csillapítható az inflációs várakozás. E finanszírozásnak másik problémája, hogy a belső fonások fogyasztásra fordítódnak, ahelyett, hogy beruházásokra használnák őketazaz, visszatérünk a hetvenes évekbeli állapotokhoz, amikor a költségvetés „visszaosztott”. így nincs mód arra, hogy az államháztartás adósságának törlesztési alapja - a többletjövede-
