Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-27 / 8247. szám
Magyar Nemzet, 1992.apr.22. lem-képződés - kitermelődjön, és felpöröghet a belső adósságspirál is.- Alternatíva lehet az is, ha az adókat növelik? Bár a pénzügyminiszter a napokban kijelentette, hogy ilyen lépésre nem kerül sor...- Ha az adókat emelik, vagy új adókat vetnek ki, az visszaveti a vállalkozói kedvet, és növeli az inflációs nyomást. Ezért nem valószínű, hogy erre sor kerülne. Ugyanez lenne az eredmény, ha visszavennének az önkormányzatok támogatásából. Ez annyit jelentene, hogy decentralizálják az adókivetés kényszerét: az önkormányzat lenne kénytelen helyi adókat kivetni, vagy, mondjuk lakbért emelni, a nála jelentkező hiány finanszírozására. Ez megint csak inflációgerjesztő tényező.-Mi hát a megoldás? Marad a külső hitelfelvétel, illetve a PM által bejelentett 22 százalékos kamatozású, speciális államkötvény kibocsátása?- Szerencsére nem látom esélyét annak, hogy a külföld nekünk pénzt adjon a deficit kezelésére. Inkább az várható, hogy újra bevezeti a kormány a kétkulcsos általánosforgalmiadó-rendszert. Ami pedig a kincstárjegyek kibocsátását illeti, ez a finanszírozási mód a bankoknak nem valami nagy üzlet Hiszen azt jelentené, hogy a kereskedelmi bankok 30 százalékos kamatért begyűjtik a la köss ii a forrásokat, hogy t ..*n azokból megvegyék - x jegybanktól - azokat a kincstárjegyeket, amikért csak 22 százalékos kamatot kapnak. Ezt nem fogják vállalni, mert akkor csődbe mennek. Marad az, hogy közvetlenül a pénzpiacról kell finanszírozni a deficitet. Ez viszont igen rossz tőkeelosztást jelenL Eljátszott esély- Akkor hát nincs megoldás?- Az egyetlen, ám igen radikális megoldás, az államháztartás reformja. Hosszú távon semmiféleképpen nem kerülhető el az állarntalanítás. Ennek két pillére van: az állami tulajdon magántulajdonná alakítása, illetve az állam újraelosztó szerepének csökkentése. A kettő szorosan összefügg egymással. A privatizáció sikere például az államháztartás reformjától is függ. Erre azonban, attól tartok, csak az 1994-es választás után kerül majd sor. Az ezzel járó társadalmi feszültségeket, a radikális jövedelemátcsoportosítást ugyanis ma a kormány nem meri vállalni. Talán még 1990-ben vagy 1991 elején keresztüi lehetett volna vinni a reformot Akkor még meg lehetett volna teremteni a konszenzust; megegyezni a társadalommal abban, ki mit finanszíroz. De ezt az esélyt a kormánypolitikusok eljátszották. Inkább belementek a destruktív, társadalmi hangulatot romboló politikai konfliktusokba, mintsem a konstruktív, jövőt építő gazdasági konfliktusokat vállalták volna. Ezzel megnehezítették a maguk helyzetét, meg tulajdonképpen mindannyiunkét... Duret Judit
