Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)

1992-04-24 / 8246. szám

História, 1992/3.sz.

gyűjt és áskálódik a magyar elvtársak ellen — el kell távolítani Moszkvából. S ez a Molotov-Malenkov-Kaganovicscsoport bukása után be is következett: Rákosi és felesége 1957 augusztusában Krasznodarban kapott új szálláshelyet. A gyógyüdűlés száműzetéssé vált

A vezér egyedül marad

Révai József időközben igazolta az előzetes félelmeket. Az 1957. júniusi pártértekezleten új formulát javasolt a pártegység értelmezésére: „minden kommunista mínusz árulók”. Ennek megvalósítása egyet jelentett volna a régi vezetők politikai reaktivizálásávaL Kádár és vezetőtársai ezzel szemben élesen és sikeresen léptek fel. Révai elszigetelődött, a Rákosi-csoport visszatérésében reménykedő aktívaréteg vereséget szenvedett.

Rákosi Mátyás politikai megsemmisülése 1957 szeptemberében, Kínában fejeződött be, amikor Kádár János Mao Cetung, Csu Te, Liu Sao-csi, Csou En-laj és mások előtt tette fel a kérdést: mi legyen a száműzött vezérrel? Mao a legkevésbé ebben a kérdésben kívánt konfrontálódni a szovjet vezetéssel, így áldását adta a hruscsovi megoldásra. A szocialista országok kommunista és munkáspártjai novemberi értekezletének vastapsa Kádár János kétfrontos koncepciójára már a koronát tette fel a műre: Nagy Imre árulóként, Rákosi Mátyás használhatatlan politikai rekvizítumként hullott ki a riválisok sorából:

A magabiztossá váló első titkár most már radikális megoldást akart. 1958. január 24-én — felülvizsgálva a korábbi határozatot — a Központi Bizottsággal Rákosi Mátyás örök száműzetését mondatta ki.

Nagy Imre sorsa néhány hónap múlva teljesedett be. (Június 16-án végezték ki.)

1958 szeptemberére a moszkvai emigrációt is sikerült felszámolni. Hegedűs András, Kovács István, Piros László és a többiek zökkenőmentesen illeszkedtek be az új politikai rezsimbe. Az egymástól és a magyar társadalomtól elszigetelt két bukott pártvezető — Rákosi és Gerő — nem okozhatott többé komoly gondot.

Rákosi Mátyás vendéglátása még szívélyes volt, úgy élt, mint egy kormánytisztviselő, de mozgási szabadsága, kapcsolattartási lehetőségei felett őrködött a magyar követség munkatársai mellett egy vele nem túl barátságos férfiú: az SZKP Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának vezetője, Jurij Andropov. Rákosi Mátyás 'ugyan kifejezésre juttatta az 1958. januári döntéssel szembeni értetlenségét, a magyar párt vezetői azonban most már nem nagyon törődtek kellemetlen levelezőpartnerükkel, és még akkor sem foganatosítottak rendszabályokat, amikor hírül vették, hogy az „öreg” 1958 nyarán felutazott a szovjet fővárosba. Biztosak voltak abban, hogy belátja helyzete reménytelenségét, elfogadja a neki szánt szerepet és látványosan kapitulál az MSZMP politikája előtt. 1959 októberében — a kádári politika nemzetközi közönség előtti győzelmi ünnepének szánt VII. kongresszus előtt — Rákosi Mátyás levelet kapott az MSZMP vezetésétől. Beismerő, önkritikus válaszlevelet vártak tőle, de ő semmiféle politikai nyilatkozatra sem volt hajlandó. •

1960 tavaszán aztán Rákosi még határozottabb akcióra szánta rá magát A szovjet-kínai konfliktus kiéleződésének hatásában bízva újra Moszkvába utazott és most már fenyegető hangon követelte hazahozatalát Protektorokat. azonban nem talált, így kénytelen volt visszatérni Krasznodarba.

Kádár János dühös és érteden volL Szigorú vizsgálatot rendelt el, a szovjet nagykövet — Boldóczki János — „repült”! Rákosit a Szovjetunióba utazó Aczél György és Nógrádi Sándor hallgatta ki. Nyilvánvaló volt, hogy reménytelen helyzeté ellenére sem adta meg magát, opponálja az itthoni politikai vonalvezetést, még egy vizsgálatot is hajlandó maga

ellen kiprovokálni, csak hazajöhessen.' Ezt a szívességet azonban nem tette meg neki a Politikai Bizottság. A Rákosi-ügykirobbanásához újra külső lökés kellett. 1961 októberében a desztalinizáció folytatása jegyében lezajlott az SZKP XXII. kongresszusa.

A harmadik Rákosi-„per”

Azt Kádár János is tudta, hogy a XXII. kongresszusnak hatása lesz a többi kommunista párt, így az MSZMP magatartására is. A kérdés csak az volt, milyen irányba lendítse tovább az állampárt szekerét. Az ötvenes évek törvénysértéseinek ügyét nem akarta előtérbe állítani.

Az 1962-es év története még szinte feltáratlan. Annyit azonban az eddig megismert iratok és Marosán György viszszaemlékezése is sejtet, hogy a pártvezetés szinte belesodródott a koncepciós perek ügyébe, hogy a Biszku Béla vezette bizottság ténykedése az MSZMP felső vezetésében személyi válság kialakulásához vezetett A vizsgálat túl közel került a törvénysértések teljes köre és a hazai és külföldi felelősök megnevezéséhez. A korabeli politikai bizottság jó néhány tagjának — magának Kádár Jánosnak — politikai létszükségletévé vált, hogy az okok rajtuk kívüli, szubjektív tényezőkre vezetődjenek vissza. Rákosi Mátyás és Gerő Ernő párttagságát nem lehetett megmenteni, mind az 1957-es, mind az 1958-as megoldási terv összeomlott Az 1962 augusztusi nagy központi bizottsági „perben” az első számú vádlott Rákosi Mátyás bűnösnek találtatott — tegyük hozzá, joggal Mások nem — kevesebb joggal. Az „öreg” száműzött kizárásának hitelessé tételéhez ráadásul felhasználták a teljesen hamis frakciózási vádat is. Eszerint Rákosiné levelezése itthoni rokonaikkal politikai felforgató szándékot takart. Kádár János személyesen írt levelet Kozlovnak, az SZKP illetékes titkárának, Fenyicska asszony felelősségre vonása érdekében.

A jogi felelősségrevonástól a törvénytelenségek első számú felelőseként megnevezett és megbélyegzett Rákosi Mátyás ennek ellenére megmenekült. 1963-ban — mielőtt vizsgálat indult volna ellene — amnesztiában részesült A büntetés mégsem maradt el. A magyar vezetés kérésére az SZKP KB Elnöksége foglalkozott az üggyel és Hruscsov javaslatára Rákosi Mátyást és feleségét 1962 szeptemberében a belügyi szervek egy isten háta mögötti kirgiz faluba, Tokmakba szállították.

Remények - csalódások

Tokmakban a száműzetés legkeményebb négy éve kezdődött a hetvenedik életévét betöltő Rákosi Mátyás számára. Életfel-