Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-24 / 8246. szám
História, 1992/3.sz. IS Tizenöt év száműzetésben *V Kádár János páncélszekrényének dokumentumai alapján Rákosi Mátyás 1956 júliusától 1971. február 5-én bekövetkezett haláláig a Szovjetunióban élt. Az 1919-1924 és 1940- 1945 közötti évek utáni harmadik emigráció állomásai a kővetkezők voltak; 1957 nyaráig Moszkva, 1957 és 1962 között a Fekete-tenger közelében levó város, Krasznodar, 1962-1966 között egy, a kínai határhoz közeli kirgiz falu. Tokinak, azután csaknem egy esztendőt a Gorkijtól délre fekvő kisvárosban, Arzamaszban töltött a vakok és gvengélátók házában. Az utolsó otthona 1967 végétől a zárt város, Gorkij volt, azon belül is a külföldiek számára kijelölt lakónegyed. Az időről-idóre elterjedt pletykák ellenére egyszer sem járt ezekben az években Magyarországon, bár az MSZMP vezetése 1966-tól fontolgatta hazaengedését, sőt 1969 márciusában a KözpontfBizottság elvi döntést hozott hazahozataláról. Végül csak hamvai érkeztek meg 1971. február 12-én, hogy négy napra rá — Biszku Béla „szervezésében” — szigorú rendőri felügyelet mellett a család itthon temethesse eL Vendégből fogoly 1956 júliusában, amikor a szovjet vezetés álláspontját közvetítő Mikojan tanácsára Rákosi Mátyást leváltották első titkári megbízása és politikai bizottsági tagsága alól, még maguk az SZKP vezetői sem gondoltak arra, hogy a gyógykezelésre Moszkvába utazó politikus és felesége másfél évtizedig élvezi majd a Szovjetunió „vendégszeretetét”. Hogy mennyire nem számoltak sem idehaza, sem kinn tartós távollétével, azt jól mutatja, hogy Gerő Ernőnek augusztus végén az MDP Politikai Bizottsága megbízásából kérni kellett kinntartásának meghosszabbítását a nagy testvérpárt vezetésétől. Vajon mikor vált a gyógyüdülés száműzetéssé? Október 23-án, vagy október 28-án, amikor a forradalom Nagy Imrét emelte a hatalom csúcsára, amikor a volt közvetlen munkatársak Gerő Ernővel az élen követték Moszkvába az egykori főtitkárt? November legelején Rákosi Mátyás már ott tevékenykedett a Kremlben, tanácsokat osztogatott __ a magyarországi helyzet megoldására. Újra a szovjet vezetők közelébe került, akárcsak 1954-ben és ez a győzelmes visszatérés reményét idézte fel benne. Még talán azon sem lepődött meg igazán, hogy Kádár János és vezetőtársai november 11-én „feketelistát” állítottak össze a Rákosi-klikk tagjairól, elvégre — ahogy később Révai József mondta — a taktikai helyzet ezt követelte. Az MSZMP ismén 1956. december 5-i határozata, amelyben az „ellenforradalom” okai közül a Rákosi-Gerő-klikk politikája az első helyre került, már józanftóbban hatott a közben kibővült moszkvai magyar csoportra. December második felétől azonban elmaradoztak a látogatók, a szovjet pártapparátus hirtelen elvesztette érdeklődését Rákosi véleménye iránt Rákosi úgy érezte, most már lépnie kell, ezért január közepén levéllel fordult az Elnöki Tanácshoz és az Országgyűlés alelnökéhez, kérve, hogy vonják be a két testület munkájába. Még nem tudta, hogy Kádár János már 1956 novemberében eldöntötte: politikai riválisaival, Nagy Imrével és Rákosi Mátyással a hatalom kérdésében könyörtelen lesz. Nehéz eldönteni, hogy Kádár kitől félt jobban. A moszkvaiak mindenesetre közelebb voltak a tűzhöz.1 Amikor megérkezett Rákosi kérelme, Kádár jobbnak látta az ügyei az Ideiglenes Intéző Bizottság elé vinni. A döntés azonban nem volt egyszerű. Rákosiékkal szemben sem a nemzetközi kommunista mozgalomban, sem az MSZMP-hez csatlakozott apparátusban nem volt komoly ellenszenv. Egyre több régi ember kérdezte, kik is a tagjai annak a bizonyos kiátkozott klikknek. Haza kell hát engedni őket? De hisz ak1. Moszkvában tartózkodott Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Révai József, Hegedűs András, Piros László, Bata István, Kovács István, Egri Gyula, az első számú vezetők közül, mfg másod- és harmadvonalból Andics Erzsébet, Berci Andor, a Rákosi testvérek közül, Bíró Dezső, Bíró Ferenc, Bíró Zoltán, továbbá Dékán István, Hazai Jenő, Jancsik Ferenc, Komor Imre, Alapy Gyula és családjaik. Mozgási szabadságukat nem korlátozták. kor vagy meg kell mérkőzni velük, vagy felelősségre kell vonni legalább néhányat közülük! Az utóbbihoz a törvénysértések teljes felülvizsgálatára lett volna szükség, ami fenekestül kavart volna fel mindent itthon és külföldön. Maradt tehát a nyílt politikai ütközet, Kádáréknak azonban eszük ágában sem volt megmérkőzni a színvonaltalannak egyáltalán nem mondható Rákosi-Gerő-Révai trióval. Nem kockáztathatták hatalmuk egyetlen belső bázisát, az MSZMP-t egy kétes kimenetelű harc érdekében. Ráadásul Kádár nemcsak a kintiek és itthon maradt híveik összefogásától tartom hanem attól is, hogy a szovjet vezetés bármikor kijátszhatja ellene ezt az ütőkártyák ezért a moszkvai csoport lépcsőzetes megnyerése és felszámolása mellett döntött Révai József, Egri Gyula, Hazai Jenó hazatérhetett Rákosira és Gerőre öt a többiekre egy év haladékot kért és kapott az Ideiglenes Központi Bizottságtól. Aztán 1957 márciusában következett Moszkva, ahol a megosztott szovjet pártelnökséggel szemben, Hruscsov támogatásával sikerült elképzelését elfogadtatni, bár értésére adták, hogy a baloldallal szembeni további kampányt vagy felelősségrevonást nem nézik jó szemmel. Farkas Mihály befogadásáról pedig hallani sem akartak. Mindez talán nem lett volna elég Rákosival szemben, ha ő maga nem követ el végzetes hibáL Amikor ugyanis Rákosi hírül vette a szovjet és magyar vezetők között személyéről kötött megállapodást első felindultságában telefonon kérdőre vonta Hruscsovot és miután az visszautasította érvelését, támadó hangú levelet küldött az SZKP vezetőiének. 1957. április 18-án most már az SaKP Központi Bizottsága szögezte le: Rákosi „még mindig az ország vezetőjének szerepére tart igényt, pedig azt ő örökre elvesztette". Visszaélt a szovjet párt vendégszeretetével, információkat