Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)

1992-04-08 / 8238. szám

& ségünk. Tehát az Európai Közösségbe kell bejussunk, és minél előbb. Ez a jövőnk. Én tizenhárom éve dolgozom a közösségben, tudom, hogy milyen óriási hatalmat jelent. Nekünk, ma­gyaroknak tetszik-e vagy sem, a tag­ságra van szükségünk, mert az biz­tonságot ad, erőt ad, prosperitást ad. Az a feladatunk, hogy bejussunk az Európai Közösségbe és azután ennek a keretében, főleg kulturális kérdé­sekben szükségünk lesz regionális megoldásokra. Mindenekelőtt a gaz­dasági és biztonsági kérdésekben elengedhetetlen a közösségi tagság, és «zt minél Jiamarabb meg kell szerez­nünk. Mert mi nem tudjuk, hogy mi Jog még történni a volt Szovjetunió­ban.- Miért, Ön szerint mi történhet?- Én nagyon pesszimista vagyok, múlt héten fönn voltam a balti álla­mokban, például Lettországban, ahol még ott van a szovjet hadsereg, látom készülődhet a robbanás. Az ember, ahogy a történelmet tanulmányozza, mindegyre arra bukkan, hogy a hosszú háborúk után, ha békekötésre kerül is sor, mindig ugyanaz történik. A katonaság továbbviszi a háborút, nem tud megállni, bandává lesz, meg­szakítja kapcsolatait a civil kor­mánnyal, banditák lesznek. Most en­nek a bandának 35 ezer atombombája lesz. Ez a katonaság hallatlanul öncé­lú. De nem csak tisztán a katonaság­ról van szó. Például Rigában tudtam meg, milyen sok gyár ott a katonasá­gé. Ez lehetetlen állapot. Nekem az egyik balti elnök elmondta, hogy be­szélt az orosz generálissal, aki kije­lentette neki: parancsolhat, amit akar a helyi kormány, de mi nem megyünk el innét. Nézzék meg kérem, mi törté­nik Moldovában, mi történik a Ti­­raszpoli Köztársaságban. Jelei van­nak már annak, hogy mi fog történni. Nagy robbanás lesz a katonaság ré­széről. Nem zárok ki polgárháborút sem, főleg a Dnyeszter-parti orosz köztársaság ügyében. Hogy Közép- Ázsiában lesznek polgárháborúk, az egészen nyilvánvaló. Aztán nemzeti­ségi robbanások jönnek, mert ez a mostani Oroszország is túl nagy', még ez is koloniális birodalom.- Az utolsó gyarmatbirodalom, ahogy ön nevezni szokta.- A Szovjetunió egy részét dekolo­­nizálták, de nagyobb része megma­radt, és ebből baj lesz még...- Mit lehet tenni ebben a helyzetben?- Véleményem szerint először is a biztonságunkra kell gondolni.- Ez mit jelent? NATO-tagságot?- NATO-tagságot, vagy bármit, de elsősorban a biztonsági követelmé­nyeknek kell eleget tenni. Még most. Remélem, hogy eljön az idő, amikor le tudunk szerelni, de most még nem jött el annak az ideje. Ez volna az el­ső. A második dolog, hogy föl kell venni a holnap embereivel a kapcso­latot. A baj az, hogy a mi politikánk mindig az volt, hogy a tegnap embe­reivel beszéltünk. Szóval még mindig imádják Gorbacsovot. Látták hogyan fogadták őt Németországban? Ő sze­rintem tegnapelötti ember...- Ki a holnap embere? Jelcin elnök?- Én inkább az egyes kis államok vezetőit tekintem annak. Mielőtt mindezek az események megtörtén­tek, egy dolog feltűnt nekem, példáid az, hogy a közép-ázsiai városokban ki találkozott a japánokkal, kínaiakkal, Népszabadság, 1992.ápr.4. koreaiakkal. Az európaiak mind Moszkvába mentek. Nekünk meg már, ott kellett volna lennünk, felvenni a kapcsolatot, például Tbiliszivel és így tovább. Mert ott van a jövő, mert ott új állami-gazdasági struktúrák léte­sülnek, ott van gazdasági-politikai; érdekeltségünk, ha a jövő világrendre gondolunk.- A mindenütt jelen lévő nacionalizmus szétfeszíti az egykori szovjet birodalmat. Nem veszélyeztetheti ez is az Európához való csatlakozásunkat?- Európában mindenki tiszteli azt, hogy Magyarországon nincsenek ki­sebbségi problémák. Hallatlan elő­nyünk az egész európai politikában, hogy stabilak vagyunk. Mindenki tudja, hogy nálunk a demokráciát nem fogják megbuktatni. Azonkívül itt nincsenek azok a kisebbségi prob­lémák, amelyek most például Cseh­szlovákiában nagyon érzékelhetőek. Romániáról nem is beszélve.- Ön mindig többes szám első személy­ben beszél Magyarországról. Hogyan éli meg a magyarságot, ugyanígy vonzódik a csehekhez vagy a lengyelekhez is?- Az összes közép-európai állam­hoz persze nagyon közel állok, de leg­közelebb a magyarokhoz, ez a fő nyelvem, az iskolában is ezt tanul­tam. Érettségiztem annak idején a nagy Ady becsénél, Ady Lajosnál - ez egészen természetes volt.- Csehül nem tud?- Csehül egy kissé értek, tudtam...- Hány nyelven beszél elnök úr?- Hét nyelven tudok beszélni. Kel­lene még egypár nyelvet hozzátanul­nom, habár nyolcvanéves vagyok.- Néhány hónapja nagyon pesszimistán nyilatkozott a jugoszláv helyzetről, azt hi­szem, nem sok örömet okozott önnek, hogy a jóslatai beteljesedtek. Miért történt ez?- A Nyugat ezt kezdettől fogva nem látta reálisan. Vissza kell tekin­tenünk, hogy hogyan is létesült Ju­goszlávia; mindenkinek megígérték az önrendelkezési jogot, és senki sem kapta meg, azonkívül azután jött a skurtinai gyilkosság, amikor megöl­ték Stjepan Radiöot. (A horvát ellen­zéki parasztpárt vezére volt. 1928. jú­nius 20-án egy Punisa Racsics nevű szerb képviselő a szkupstina ülésén rálőtt, és több horvát képviselővel együtt megsebesítette. Rádió augusz­tus 8-án belehalt sebeibe. - A szerk.) Az ilyen gyilkosságok vagy kivégzé­sek mindig nagy bajt okoznak. Nem­régen voltam Szlovákiában, és egy­szerre csak ráeszméltem a vezető po­litikusokkal beszélgetve, hogy mennyire hat rájuk még ma is, hogy a háború után felakasztották Tisót. Maga a tény, hogy a szlovák államfőt kivégezték, hallatlan hatású volt. Stjepan Rádió halála végleg meg­szüntetett minden szimpátiát a szer­­bekkel a horvátoknál. A horvátok nyugatiak, a szerbek kifejezetten bi­zánci emberek. Például, Horvátor­szágban mit talál a templomokban? Magyar szenteket, Szent Istvánt, Szent Lászlót... Nyugati tradíció van ott, mindig is nyugati tradíció volt. A szerbek évszázadokon át török ura­lom alatt éltek, eközben Horvátor­szágnak mindig voltak nyugati kap­csolatai. Ezt a különbséget ma nem értik. Azután a Nyugat részéről töb­ben is ügyetlenül politizáltak. Amikor múlt év áprilisában Baker Belgrád­­ban járt, például kijelentette, hogy Amerika minden körülmények között fenn fogja tartani Jugoszláviát. Ezzel az Adzsicsoknak, Kadijeviceknek megmondotta, hogy mi a célja. A belgrádi amerikai nagykövet, Zim­mermann, pedig beszédet tartott, amiben azt mondta, hogy Amerika sosem fogja elfelejteni, hogy mind a két világháborúban a szerbek voltak az ö szövetségeseik. Szították az el­lentéteket. Aztán jöttek az ügyetlen­ségek a Nyugat részéről. Az első volt De Michelis olasz külügyminiszter ki­jelentése Zágrábban, hogy ha Horvát­ország független akar lenni, akkor öt­ven éven át elszigetelődik. De Miche­lis persze ügyes ember, most ő Hor­vátország legjobb barátja. De azt most még egy éve kijelentette... Aztán jöttek mások, akik nem is­merték a helyzetet. Nagyon ügyetle­nek voltak, bátorították a szerb had­sereget, hogy lépjen akcióba. Aztán jött a jugoszláv néphadsereg nagy ve­resége Szlovéniában. Akkor én éppen lent voltam Szlovéniában - közelről láttam, hogy milyen óriási vereséget szenvedett a szerb hadsereg. A horvá­tok, sajnos, ügyetlenek voltak, nem segítettek akkor a szlovénoknak. Ak­kor sokkal nagyobb lett volna az egy­ség. Mára, hála Istennek, sikerült Hor­vátországot és Szlovéniát elismertet­ni, remélem, hogy Boszniával is rend­be jönnek a dolgok, habár az sokkal nehezebb lesz. De a fő feltétel az, hogy valamiképpen meg kell állítani ezt a vad hadsereget. Ezt csak úgy le­hetne elérni, hogy igazi és tényleges nyomást gyakorolunk Szerbiára, mert hiszen Szerbiáé ez a hadsereg.- Ennek az egész háborúnak ránk nézve meghatározott következményei is vannak. Például Magyarországot Belgrád állandóan azzal gyanúsítja, hogy revíziós szándékai vannak, hasonlókat hallani Szlovákiában is. Mi erről a véleménye?- Mindenképpen azt mondták vol­na, hogy a magyarok irredenták. Hi­! szén ez az ő saját kisebbségük miatt van. Érmek a problémának csak ak­kor lenne megoldása, ha mindenkire kötelező kisebbségi státus jönne létre. Ma nincs ilyen. Ezért én még szeret­ném az Európai Közösségben elérni, hogy dolgozzuk ki a közös európai ki­sebbségi státust. Kétszer próbáltuk már a parlamentben, kétszer bukott meg ez az egész dolog, mert a görögök nagyon ellenálltak - nekik van török kisebbségük -, mások se szerették na­gyon. De erre szükség van, hogy vala­hogy kijussunk ebből a helyzetből. Van egy nagyon jó előzménye a do­lognak, az a javaslat, amit az Európa Tanács hozott a múlt évben egy ki­sebbségi konvencióról. Elsőrangú pa­pír! Remélem, sikerül ratifikálni. De amíg kisebbségek vannak, lesznek nemzetközi nehézségek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom