Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)

1992-04-07 / 8237. szám

Pesti Hírlap, 1992.ápr.2.

06

az ugródeszka, amely lehetővé tette, hogy felfigyeljenek r^juk. Természetében szerencsés esetek is voltak, amikor a tehetség párosult a bátorsággal. Orosz, lengyel, magyar írók között is voltak ilyenek. Általában azonban a Nyugatot meghatotta az író tragikus sorsa, szenvedése, akár úgy, hogy letartóztatták, akár úgy, hogy betiltották, s így megakadályozták mestersége gyakorlásában. Ma azonban kizárólag a keleti írók alkotói intelligenciájától függ a siker. Az írók tehát bizonyos mértékig halálra vannak ítélve. Ha eddig azt mondták nekik nyet, most az tehet bennünket „elégedetté”, hogy azt mondják no, vagy non. Azaz hiába beszélünk mi Európáról, amikor egy román író számára egy nyugati utazás — mondjuk Bukarestből Párizsba egy repülőjegy ára — az író kétévi keresetével egyenlő.

— Tragikus.

— Hiába álmodtunk mi útleveleket, ha azokat az íróasztalon tartjuk, és csak bámulunk rájuk Vagyis anyagi vonzata is van a kérdésnek. Folytathatom a fordítások ügyével, amely ugyancsak kényes dolog. Hasonló alkatú írókat kell találni, mint a szerző, basoló adottságukkal, vérmérséklettel, aki hú fordítását tudja adm a műnek valamelyik világnyelven. Hiába jelenik meg egy kis kiadónál a könyv, ha Nyugaton nem egy nagy cég dobja be a müvet, nincs eeély a sikerre. Kegyetlen óé bonyolult dolgok ezek. Nem is tudom, mi lenne a jó megoldás, ami ki is vezetne bennünket ebból az elzártságból, ebból a betegségből, hogy eltűnjön a provinciális szemléletmód. Jó lenne,

ha tudatosítanánk, hogy országaink a két világháború között Európához tartoztak, Budapest is, Bukarest is európai város volt, nem létezett ez a kisebbrendűségi komplexus, amelyet ennek a negyven évnek köszönhetünk. Minths egy más féltekére költöztettek volna bennünket. Továbbá él a nyugatiakban egy felsőbbrendűségi érzés velünk szemben, amelynek elóbb-utóbb szintén el kell tűnnie. Lehet, ehhez új generációnak kell születnie, mint ahogy Mózesnek is azért kellett népével a pusztában vándorolnia, hogy haljon Id a szolganemzedék, ■ csak az újazülöttek, a szabadság gyermekei jussanak az ígéret földére

KÖNNYŰ AZ ÉHEZŐT CSAPDÁBA CSALNI

— Hogyan fér meg önben az író ét a szövetségi elnök ?

— Be kell ismernem, abban az időben, amikor kényszerlakhelyem volt,jóval többet írtam, mint azalatt a két év alatt, amióta az írószövetség elnöke vagyok. Most írószövetségi elnöknek lenni azt jelenti,.hogy az ember,nem annyira művész,' mint amennyire könyvelő vagy kereskedő. Napi gondjaink, beszélgetéseink a papírárhoz, nyomdaköltségekhez, szállítási problémákhoz kapcsolódnak, azon tőjük a fejünket, hogyan fizessük ki idősebb írótársaink nyugdíját, honnan teremtsünk elő pénzt egy-egy lró nyugati utazására. Tehát hivatalnokká váltam egy olyan intézményben, amely . nem gazdaságos. Ha jövedelmezővé akarjuk tenni az irodalmat, a verset, a kritikát, az annyit jelent, mint jövedelmező ingyenesség, ami nyilván nonszensz, szélmalomharc.

— Nem támogatja a költtégvetét az írószövetséget?

— Politikusaink nem nagyon hajlandók befektetni a kultúrába, az irodalomba, mert az írók ellenzékbe vonultak, támadják a hatalmat, valamiféle ösztönös viszonyulás ez. Nem úgy van, mint Nyugaton, nálunk nem alakult ki a szponzorálás intézménye. Ráadásul az írószövetséget azért is támadások érik, mert felemelte szavát a nacionalizmus, sovinizmus ellen. Létezik egy olyan írói csoportosulás,, amely a

régi rendszerben nagyon is kol Laboráns volt, s amely a decemberi események után gyorsan magához tért, és befektette a sajtóba a Ceauseecu alatt szerzett milliókat. Most ezt arra használja, hogy bomlasszon, s természetes, hogy a nyomorúságra, éhezésre támaszkodva a nacionalizmus és sovinizmus húrjain kezdtek eljátszani. Ez — sajnálatos módon — minden válságos időszakban igen hatásos, az éhezőt könnyű csapdába csalni.

— Dinescu úr, nem könynyü IrÓBZÖvetségi elnöknek lenni manapság.Olvasóink nevében is sok sikert kívánok munkájához. Érezze magát jól Budapesten! >. „ . ,