Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-07 / 8237. szám
dl ményei a két nagy pán pokoljárásáról s a Fidesz mennybemeneteléről megegyeznek az idei ellenmárcius döbbenetével és inózatával, a populisták által mozgósított „álnép" és a kormánypánok által „leváltott” nép keserves-szomorú ünnepi kavargásával. Az új kurzus válságának csalhatatlan jeleként a szélsőjobb szerepet kapott a magyar politikai arénában. Március idusán a magyar belpolitika újabb mélypontjához érkezett el. Bizonyos kormányzati körök leváltották a népet és megcsúfolták forradalmait. Nemcsak a belpolitikában, hanem az egész tönénelmi tudatunkban súlyos zavar fenyeget, ha a bőrfejűek lépnek fel márciusi ifiakként és politikailag szenilizált öregek 1956 szellemének egyedüli örököseként. A belpolitika ijesztő jelenségei a kisgazdáknál kezdődtek. Ok tették először a demagógiát, a politikai garázdaságot és az útszéli hangnemet a politikai élet „normális", megszokott jelenségévé. 1992 tavaszára a politikai hangnem és stílus eldurvulása, szélsőjobboldali csoportocskák utcai garázdálkodása és a populista szárny nyilvános fenyegetőzése már megszokottá vált. A kormánypártok válsága és idegessége abban is megmutatkozik, hogy már a miniszterelnök is „ostobaságot” és „hazugságot” emleget ünnepi nyilatkozataiban kritikusai kapcsán, s a szövetséges kereszténydemokraták elnöke is megfeledkezik az eleim illemszabályokról nyilvános beszédeiben, ha elragadja a hevület. A torgyánista kisgazdák kiváltak ugyan a koalícióból, de az egész kormánypárti koalíció közben lassan „kisgazdásodott”, legújabb beszédstílusuk aligha arat kirobbanó sikert a nemzetközi sajtóban. Az ellentétes erők kölcsönös lerombolódása természetes űrt teremtett a politikai életben, amely helyzetbe hozta a Fiatal demokratákat s némileg megemelte a szocialisták ázsióját is; visszafogottságuk és szakértelmük révén. Az új helyzet logikus következményeként a Fidesz potenciális kormánypártként mutatkozott be pécsi kongresszusán, s ez arra késztet minden elemzőt, hogy új forgatókönyvet dolgozzon ki a két év múlva esedékes választásokra. Az ilyen gondolatkísérletnek nem pusztán játékos jelentősége van. hiszen a politikai élet szereplői tudva-tudatlanul ilyen forgatókönyvek alapján cselekszenek, bármennyire is messze van még a vá-1 lasztás, és sok minden történhet még addig. Az SZDSZ manifeszt válsága óta, narkotikumként az MDF soraiból triumfáló és gusztustalan írásművek jelennek meg. igyekezve elfelejteni, • Magyar Hírlap, 1992.ápr.2. hogy a kormánypártok kudarctörténete még tekintélyesebb, és sokkal kisebb méltósággal viselik el a politikai vereségeket (lásd az Alkotmánybíróság' visszatérő szidalmazása). Az MDF teljhatalomra törekvése jelentős mértékben összehozta az ellenzéki pártokat, ahogy ezt az Orbán—Tölgyessy—Horn „értelmiségi beszélgetés” nagyon jól érzékeltette, amely a Beszélőben jelent meg. Mégis, naivitás lenne azt gondolni, hogy a kormánypártok és az ellenzék markáns ütközése révén csak egy ilyen polarizált választási küzdelem felé löknek-taszítanak az újabb fejlemények. Orbán Viktor nyilvánvalóvá is tette ezt a fenti beszélgetésben, jogosan tartva attól, j hogy a magyar politikai élet < hosszabb távlatra két ellentétes tá-i borra hasad, amelyekben akarva-j akaratlan megörökítődnek a népies-i urbánus viták túlideologizált ellenté-í tei. Új helyzet van, új szereplőkkel. A kisgazdák már kettéhasadtak, az MDF-ben és az SZDSZ-ben a kicsi1 még gyötri a nagyot, ki tudja, kibírják-e pártszakadás nélkül 1994 tavaszáig. Az MDF-et mindenesetre már régen csak a hatalom abroncsai tartják össze, s ez egy meghasonlott pártnak az új választáson már nem elég, hiszen tudhatja jól, a választók megint a hatalomban lévők ellen fognak szavazni. Új arcok és új eszmék kellenek, eleddig egy egész politikai vezetőgárda felmorzsolta magát, és teljesen feléli politikai tőkéjét 1994 tavaszáig. Mindenki meg tudja mondani azt a tucat embert, akivel az MDF csak elriasztani tudja majd a választókat. Hatalmi újrarendeződés lesz, akárki nyer és bármilyen arányban, új politikai kurzus kezdődik majd. Ez az MDF- en belül helyzetbe hozhatja Pozsgay Imrét és Bíró Zoltánt, akik meglovagolhatják az elkerülhetetlenül megérkező nosztalgiahullámot is, vagy az MDF igazi liberálisait, mint az emelt fejjel távozó és csorbítatlan politikai tőkével rendelkező Kiss Gy. Csabát. A nagypolitika történései és a közvélemény-kutatások sokkoló adatai tehát egy irányba, a mély változások, a kurzusváltás irányába mutatnak. Nem egyetlen párt felé, bár manapság kétségtelenül úgy látszik, hogy csak a Fidesznek van esélye arra, hogy 20 százalék fölé kerüljön és relatíve győztes párt legyen. A tendencia a középpártosodásé, a választásokon a 10 és 20 százalék közötti sávba fognak beszorulni, ez alá a kereszténydemokraták kerülhetnek, no meg a meghasonlott kisgazdák. így egyedül az újraalakított koalíció a bizonyos, talán nem is lesz elég hozzá három párt, mivel arányosabb lesz a szavazatok és mandátumok megosztása. Ebben a koalíciós kavargásban pedig csak az elképzelhetetlen a reális, mint például egy Orbán Viktor—Kiss Gy. Csaba—Surján-kormány. vagy horribile dictu egy Pozsgay—Tölgyessy —(T.G.M.?)kormány. Ez persze egyfelől a tiszta képzelődés birodalma, másfelől azonban józan ténymegállapítás a két év utáni fordulópontról, 1992 tavaszán. A magyar „politikai bajnokság" első félidejében a csapatok egymás hibáiból éltek, a második félidő a kapkodva végrehajtott cserék és taktikai próbálkozások időszaka lesz. Se jobb, se rosszabb — más.
