Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-03 / 8213. (8214.) szám

Magyar Hírlap,. 1992. február 27.

Közeledés indult meg Kína és India között, és szorosabbra fűződhetnek a kapcsolatok Kína és Japán között is. Ami a szigetországot illeti, nyugati szakértők szerint az 1992-es amerikai elnökválasztási kampány egyik kiemelt témája lesz az amerikai—japán viszony: Tokiót próbálja majd a propaganda bűnbaknak kikiáltani az elhúzódó recesszióért, a magas munkanélküliségért és az amerikai áruk romló versenyképességéért. Lényeges módosulás azonban nem várható a két ország viszonyában, még annak ellenére sem, hogy Japán ezután nemcsak a gazdaságban, de a politikában és a biztonságpolitikában is megpróbál nagyobb szerepet játszani a Távol-Kelet dolgaiban. A világpolitikában kialakult helyzet, az 1992-re várható I folyamatok határozzák meg a magyar külpolitika feladatait, nemzetközi mozgásterét. Az elemzésben a szakértők egyetértettek, hogy a hazai belpolitikai csatározásoknak immár a kormány külpolitikája is tárgya. A parlamenti ellenzék bírálja a kormányt, hogy a magyar külpolitika stratégiai irányaiban valóban létező konszenzusra hivatkozva „tabusította” a témát: nem ad felvilágosítást a külügyi döntések okairól, sokszor magukról a döntésekről sem kéri ki az Országgyűlés előzetes véleményét.

Tény, hogy Magyarország földrajzi elhelyezkedése ugyan megváltoztathatatlan, geopolitikai helyzete stratégiai énelemben mégis módosul: a Kelet nyugati pereméről a Nyugat keleti peremére helyeződik át.

Míg a kormánykoalíció az ellenzék praktikáival magyarázza peremhelyzetünket, az ellenzék azzal, hogy a kormány folytat olyan politikát, amelyik eltávolít minket Európától ahelyett, hogy közelebb vinne hozzá. A kormány egyébként is úgy érzi, hogy több tűz közé szorult: nemcsak az ellenzék — és a sajtó egy része — bírálja, de rosszindulatúan politizálnak az országgal szemben bizonyos szomszéd országok, és a nyugati világ sem tanúsítja azt a segítőkészséget, amely az érdemek miatt elvárható tőle.

A magyar külpolitika előtt több dilemma áll, amelyeket a BHKK szakénői a következőkben fogalmaztak meg:

1. Szerepértelmezés. Egyes hangadó körök a jelek szerint szívesen látnák, ha Magyarország regionális középhatalommá válna akár úgy, hogy kivívja magának ezt a szerepet, akár úgy, hogy elfogadja azt, amennyiben a körülmények folytán kialakul. Az ellenoldal viszont hazánk sorsát az európai integrációhoz kívánja kötni, és nem akar állandóan konfrontálódni a szomszéd országokkal a kisebbségvédelem vagy más problémák címén, inkább regionális együttműködést szorgalmaz.

2. Orientáció. Az egységesülő Európában nincs egyértelmű egység, pozíció- és hegemóniaharc dúl. Gyökeresen megváltozón ugyanis az Európai Közösség létrehozásakor meglévő helyzet: akkor a négy fő alkotó elem — Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Olaszország — nagyjából egyenlő erőt képviselt. Ma viszont Németország a többiekhez képest túlzottan megerősödött, és nyilvánvalóan szeretné betölteni azt a szerepet, ami nagysága, gazdagsága, kelet-közép-európai helyismerete és hagyományai alapján járna neki. A legfőbb stratégiai probléma azonban Magyarország számára nem az, folytasson-e német orientációt vagy nem — ennek ugyanis az adott helyzetben nyilvánvalóak az előnyei és aligha van alternatívája. A kérdés inkább az, hogy figyelembe véve azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az Egyesült Államok a NATG-n, egyes eurÓDai országok pedig az

EK-n belül tesznek a németek ellensulyozasara: kívánatos és célszerű-e a monogámia a külkapcsoiatokban?

_3. Biztonságpolitika. ,A magyar biztonságpolitika legfőbb problémája a bizalmatlanság, amellyel a szomszédos országok viseltetnek” Magyarországgal szemben. Paradox módon az elmúlt évtizedekben nem azoktól kellett tartani, akik ellenében belekényszeríttettünk a Varsói Szerződésbe, hanem a Szovjetuniótól, amelyik belekényszerített. A Szovjetunió ma már nem létezik, utódállamai és a szomszédok felől háborús veszély nem fenyeget.

Dilemma azonban szép számmal adódik. Például az, hogy preferálandó-e bármelyik a posztszovjet utódállamok közül, s ha igen, akkor vajon Oroszország vagy Ukrajna? Hiszen Ukrajna a közvetlen szomszédunk, méghozzá közülük az egyetlen, amellyel minden téren — így a kisebbségek ügyében is — a legígéretesebben fejlődnek kapcsolataink. Viszont az orosz—ukrán ellentétek éleződése esetén Moszkva rossz szemmel nézheti és esetleg „büntetheti” a jó magyar—ukrán viszonyt.

A posztszovjet térséggel kapcsolatban gazdasági dilemmák is adódnak. Hatalmas piacról van szó, amelyet kár lenne elveszíteni. Csakhogy az összes utódállam gazdasága összeomlott, valamennyi fizetésképtelen — így hatalmas pénzügyi kockázatot képviselnek, nyersanyag-szállítmányaikra hagyatkozni pedig enyhén szólva felelőtlenség.

Újabb dilemma: tehetünk-e úgy, mintha nem vennénk tudomást környezetünk bilaterális ellentéteiről (lengyel—ukrán, cseh—szlovák, lengyel—litván, litván—orosz, ukrán—román), meddig és miként lehet ezektől távol maradni, mit tegyünk, ha igyekezetünk ellenére belekeveredünk valamelyikbe, mint a jugoszláv viszályba?

A szomszédos országokkal kapcsolatos dilemmák többnyire, de nem kizárólag a kisebbségi kérdéssel függenek"össze. A román, a szerb, a szlovák gondolatvilágba történeti, társadalomlélektani, gazdaságfejlettségi okok miatt mélyen beleitta magái a magyarellenesség. s ez a hivatalos politikában is megjelenik. Magyarországnak kötelessége ugyan szót emelni a magyar kisebbségek védelmében, kérdés azonban, hogy szabad-e és milyen mértékig alkalmazni az ,árukapcsolás” módszerét, vagyis a kisebbségi magyarság helyzetétől tenni függővé a kapcsolatépítést és vádlóként fellépni a nemzetközi színtéren a kisebbségi jogok megsértését állítva reflektorfénybe. A téma egyik szakértője szerint kifejezetten magyarellenes platformon kialakulóban van a román—szerb—«szlovák összejátszás. Magyarországnak arra kell törekednie, hogy normális viszonyt ápoljon még az emberi és kisebbségi jogokra fittyet hányó államokkal is. Tekintetbe kell venni, hogy az atlanti-nyugati világot riasztják a térség jórészt etnikai viszálykodásai; számukra a stabilitás a legfontosabb, ennek érdekében hajlandónak mutatkoznak „becsukni az egyik szemüket” és akár kevésbé demokratikus vezetést is elfogadni.

A feladat: megtalálni a megfelelő hangot és a leg- ' eredményesebb taktikát, amivel meghúsítható az ország bekerítését célzó román—szerb—szlovák összejátszás, képviselhető a magyar kisebbség védelme és a — nyugati elvárásokkal összhangban — jószomszédi viszony tartható fenn a környező országokkal.

Bonyolítja Magyarország helyzetét a menekültkérdés is. Stratégiai horderejű politikai döntés kérdése, hogy Közép- és Kelet-Európa elementáris erejű újjárendezódése közepette csatlakozzék-e az ország ahhoz a táborhoz, amely elérhetőnek véli a korábbi évtizedek békerendezéseinek revízióját. Területi és határkérdések keá

fülnek napirendre, ezek minden kockázatával, nemzetközi jogi, diplomáciai, nemzetbiztonsági következményeivel együtt. Ránnit tesz vagy nem tesz a magyar politika — a lecke fel van adva.

Vége