Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-31 / 8231. (8232.) szám

Magyar Hírlap, 1992.márc.26.

1!

Ez a beruházás állatorvosi eset

A honvédkórház építése körüli botrány igazi szenzáció. Végre egy látványosan bizonyítható ügy, hiszen jól látni, amit nem látni: va jon mikor lesz az utolsó, végleges átadási határidő. Az eddig elköltött pénzből már fel lehetett volna újítani a töbhi, gyengélkedő kórházat, de csak pártízű vádakat és panaszos szakmai nyilatkozatokat hajlani. Meg azt, hogy keressük meg a felelőst. F.hben még a legeltérőbb érdekek is harmonikusan elsimulnak, pedig ritka ez manapság. Keressük hát együtt, ki a felelős. Ki írta alá a számlákat, ki engedélyezte, hogy „milliók folyjanak el"? Maid Tibor, a Közületi Beruházó Vállalat irodavezetője kissé megviseltnek látszik. Mert ő a számlák aláírója. De a csapot nem ő nyitja ki.

Asztalos Kálmánnak átengedjük a vádak tisztázását. A nagysága és titokzatossága miatt is izgalmas beruházás Haid Tibor tájékoztatása és a dokumentumok sűrű kiteregetése után mint egy állatorvosi ló áll előttünk a Róbert Károly körúton. Eső veri. sár dagasztja a földet, ahol egykor — vajon mikor? — a látogatók Papp Károly utcai bejárata, egy elegáns bank és illatos fodrászüzlet nyílik.

— Hol kezdődik a történet? — kérdezem Haid Tibortól, aki — mert sokszor kérdezték már —, emlékezetből idézi a dátumokat, az összegeket, csak neveket nem említ, pedig biztos, hogy azokat sem felejtette el.

— Fontos, hogy 1985-ben kezdjük. Ekkor készített egy sikertelen beruházási programot az Iparterv a honvédelmi bizottság számára.

— Miért bukott meg?

— Mert gyanúsan alacsony végösszeget, alig több mint 5 milliárdot kért a honvédkórház meglévő épületeinek rekonstrukciójára és az új létesítmények kivitelezésére, j Legfőbb ellenzője az akkor még j Állami Fejlesztési Bank — mára j Intézet — volt, véleménye szerint j legalább 40-50 százalékkal alábecsülték a költségeket.

Nem kérdezem meg, hogy mi- '■ ért. Tudjuk, akkoriban egy-egy beruházási program „sikere” elsősor- | ban attól függött, mekkora összeg állt a végén. Ha tízmilliárd körüli pénzt akartak volna kiszakítani az akkor és azóta is egyfolytában szegény állami költségvetésből, nem biztos, hogy meg tudták volna védeni érdekeiket. Ahhoz pedig akkorra már hozzászoktunk, hogy a beruházások soha nem időre, és soha nem annyiért készülnek el, mint azt induláskor bizonygatták. Ne feledjük, ez még az építőipari versenytárgyalások, a vállalkozások kora előtt történt, amikor a kivitelezők csak kísérletképpen ajánlkozhattak egy munkára — egyszerűen kijelölték a kivitelezőket. Különösen egy ilyen nagy értékű és

fontos létesítménynél. De mert akkor is nyilvánvaló volt a helyzet furcsasága, szabad gazdálkodásáért cserébe a beruházó 3 százalék „kártérítést” kapott — ami egy j többmilliárdos beruházásnál szép ! summa volt. |

— Az elsőhöz viszonyítva sike- t res, a megvalósuláshoz képest 1 ugyancsak „szűkkeblű" második < beruházási program mikor készült el?

— Azt 1986. június 6-án fogadták el, 8,8 milliárdról szólt, és azt írta elő, hogy 1994 végén be kell fejezni. De azt senki nem tudta, vagy nem merte megmondani, mekkora legyen az árkockázati fe-1 dezet, vagyis az infláció hatása. Végül évenként 4,2 százalékban állapodtak meg. A generáltervezésre az Ipartervet jelölték ki — haragudtak is érte az egészségügyi létesítmények tervezői —, a generálkivitelezésre pedig a Középületépítő Vállalatot, amelynek volt már kórházépítési gyakorlata. Még az alvállalkozókat is „vezényel-j ték”, de akkor ezen senki nem le-1 pődött meg. A beruházás lebonyo- j lításával a HM-alapítású Közbert j jelölték ki.

— Véleménye szerint miért csú- | szott el ennyire a kivitelezés?

— A költségeket elosztották j ugyan a beruházás éveire, de azt a pénzt, amire a munkák folyamatát terveztük, soha nem kaptuk meg a költségvetéstől. Abban viszont biz- • tos vagyok, hogy amekkora összegeket a HM kapott a költségvetésből címzetten a kórházépítésre és -rekonstrukcióra, azok mind ide kerültek, tehát se lakások, se lakta- I nyák nem épültek belőlük. Még az is előfordult, hogy ha 50 vagy 200 ■ millióval túlléptük az éves keretet, azt is kifizette a HM.

— Ki és hogyan ellenőrizte a pénzek elköltését?

Haid Tibor nagyot sóhajt:

— Sokan, sokszor. Szoros ellenőrzésben dolgozunk — ez a szak- j

szava a pénzügyi műveletnek, de határozói értelmében is kifejező. Értelmezéséhez tudni kell, hogy annak idején a honvédelmi bizottság folyamatos és szakaszos tervszolgáltatási kötelezettséget írt elő, aminek az volt az értelme, hogy építészeti egységenként készültek el a tervek, így mindig a legfrissebb építészeti információ alapján,

és folyamatosan lehetett — volna

— kivitelezni.

— Ezeket a terveket a szerződés befogadásakor ellenőrizte és jóváhagyta az ÁFI, de az első :?űró maga a honvédelmi bizottság volt. Ha itt „átment”, akkor beszereztük a szakhatóságok engedélyét, majd tervbírálatra vittük. Ezen minden érdekelt (a szakhatóságok, a leendő üzemeltető és azok főnöke) részt vett és nyilatkozott, hogy elfogadhatók-e a költségek és az ezzel elérhető műszaki megoldás, vagy fordítva: indokolt-e, hogy az ajánlott műszaki megoldáshoz ennyi pénzre lesz szükség. A tervzsűri minősítette a terveket azzal, hogy alkalmasnak találták — vagy sem

— a szerződéskötésre. Ha elfogadták, akkor megszereztük az építési engedélyeket a kerületi tanácstól, illetve később az önkormányzattól, majd az alvállalkozókkal kezdtünk tárgyalni. Anélkül, hogy egy fillér lett volna nálunk. Azt ugyanis mindig a munka teljesítése után, az én igazolásom alapján fizette ki az ÁFI. Természetesen úgy, hogy szakemberei is ellenőrizték, elkészült-e az a munka, amiért adták a pénzt. Volt rá eszközük, hogy az indokolatlan pénzeket visszaszerezzék.

— Általában elfogadta a tervtanács, amit eléterjesztettek?

j — A műszaki tartalmat igen, de az ajánlott árakat nem mindig. Nem tudom pontosan, hányszor dobták vissza átdolgozásra, de például a hőközpontnál, az orvosi gázellátó épületénél nem volt vita.

— Mi volt a teendőjük, ha új variációt kellett készíteni?

— Ha új árat kellett kalkulálnunk, azt úgy tudtuk volna szabadon megtenni, hogy alkudozni kezdünk a szállítókkal, engedményeket kérünk. Már amelyiktől lehetett, hiszen őket is kijelölték, mi