Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-31 / 8231. (8232.) szám

Magyar Hírlap, 1992.márc.26.

egy hajóban ültünk. Csak ott tudtunk élni a versenyeztetés és az áralku lehetőségével, ahol a beruházási program tájékoztató árakat szerepeltetett.

— Mennyit karcsúsodtak a költségvetések egy-egy átdolgozás után?

— A második nekifutásra általában 20 százalékkal olcsóbb árakat tudtunk a tervtanács elé vinni. Ezt követték a szerződések, az ÁFI ismételt észrevételei és esetleges korrekciója, majd megkezdődhetett a kivitelezés. Még egyszer hangsúlyozom: minden munka — legyen az akár egy kapu — elvégzését a bank ellenőrizte. Nekünk nem volt közvetlen kapcsolatunk a vállalkozókkal, csak kértük az AFI-t, fizesse ki a számlát. Mi azért nem lehettünk nagyvonalúak, mert jött a bank, és azonnal kihúzta volna a számláról az indokolatlan munkavégzést.

—' Egyesek mégis nagyvonalúnak ítélik a felvonulási létesítményeket.

— Persze. Mert azokat még 1986-ban tervezték, és úgy, hogy állandóan itt dolgozhasson ezeregyszáz ember.

— Ehhez képest most mennyien vannak itt?

— Alig hatszázan. Ennyinek tudunk munkát adni. És ez azt jelenti, hogy az 1994-es befejezés műszakilag lehetetlen. Azért, mert soha nem kaptuk meg azt a pénzt, amit a beruházási program ütemes megvalósítása kívánt volna, mert tavaly december 5-én kelt Antall József levele, amelyből megtudtuk, hogy az idei évre 1,9 milliárd forintot kapunk. Én már szeptembertől készítettem a tervvariációkat: •mi lesz, ha 1,2 mílliárdot adnak, és mit végezhetünk el, ha 2,8 milliárdot. Ma viszont, március végén fogalmam sincs, jövőre mennyi

pénzzel gazdálkodhatok. Ez nem presztízskérdés, hanem a munkám megbénítása: nem köthetek szerződést — még idei, vagyis nyilván olcsóbb áron —, egyáltalán nem tudom, mire keressek vállalkozót.

— Bár ez itt nem a rendőrség, kérem, foglalja össze: miért kerül már most is több mint a kétszeresébe a beruházás?

— Elkezdése óta belépett az áfa, ami 25 százalékkal kapásból megemelte a számlák végösszegét. Menet közben egyeduralkodók lettek az építőipari szabadárak: a fa négyszer kerül többe, a kavics háromszor, pedig itt a szomszédban a Duna, ahonnan kotorják. Érti? Nem 20 százalékkal drágább, hanem a négyszerese! A tervek költségbecslése és a munka elvégzésére kötött szerződés között nemritkán egy év telt el — például a közműalagútnál, amit egyszerűen kihagytak az eredeti programból —, és ha csak az évenkénti 30 százalékos inflációt vesszük alapul, ez máris milliókat jelent. Éppen azért, hogy a vállalkozók ne a hasukra ütve ajánlgassák nekünk az árakat, a magunk védelmében és tájékoztatására kértük meg az Építésgazdasági és Szervezési Intézetet, negyedévenként dokumentálja részünkre a valóságos ármozgásokat.

Haid Tibor gyakorlottan sorolja az érveit. Nyilván még szüksége lesz rá, hogy az asztalán felhalmozott dokumentumok közül biztos kézzel húzza ki azokat, amelyek védelmében szólnak. Utoljára például a Középület-építő egyik százmilliós számláját, amit nem igazolt. Minőségi kifogásai vannak.

— Mit gondol, hányat írunk, mire elkészül az új és a rekonstruált honvédkórház?

— Nem jósolok. És így nem is tudok válaszolni, csak ha megfordítom a kérdést. Ha valaki eldönti, hogy mikorra kell befejezni, és ehhez mellékeli a pénzt, akkor megmondom, hogy azt lehet-e vállalni. A műszaki megoldás és a pénz ismeretében meg tudom mondani. Mint ahogy azt is tudom, minél tovább húzzák, annál többe kerül.

A minden nyomorúság ellenszereként várt világkiállítás — információink szerint — sürgőssé tenné, hogy 1996-ra elkészüljön a kórház. De ez csak szóbeszéd.

• Szikora Katalin