Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)
1992-03-03 / 8213. szám
I I Magyar Nemzet,1992.febr.29. 0- Az 1992 végétől várható fellendülés jó hatását a: emberek nyilván már személyes sorsukban is érezni fogják...- Ezt már kell az embereknek érezniük, ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az Egyesült Államokban vagy Kanadában is recesszió van. De figyelmen kívül lehet hagyni azt, hogy a Szovjetunió helyén lévő köztársaságok gyakorlatilag fizetésképtelenek és légihídon gyorssegélyben részesülnek? Vagy hogy Lengyelország és Csehszlovákia, a két természetes szomszédunk a magyar külkereskedelemben már két-két százalékot sem tesz ki? A világnak ebben a felében olyan gyors gazdasági összeomlás következett be, amit Magyarország egyszerűen nem kerülhetett meg. A gazdaság strukturális átalakulásának, a kényszerű operációnak sok-sok embert érintő következményei vannak, mindez súlyosan jelentkezik az ország belső életében. De ha a magyar gazdaság kibírja már a szabad árakat, például az állami támogatás csökkenését vagy elmaradását, és eközben a forint tulajdonképpen erősödött; ezek a lények mind bizakodásra adnak okot. Adjon Isten - fogadj Isten- E bizakodás után beszélhetünk egy kicsit a sajtóról? Lát-e arra reményt, hogy a kormány és a sajtó viszonyában előbb-utóbb elérjük a tisztes „európai középszert"? Olyan helyzetet, amelyben a legkülönbözőbb szemléletű média létezik, de az újságíró nem akar mindenáron konßiktust keresni, botrányt kiszagolni, ahol vannak tekintélyes lapok, vannak jó polgári lapok, vannak bulvárlapok, és az újságírók hajlam szerint rendeződnek.- Annyiban korrigálnám vagy kommentálnám a kérdést, hogy a középszert könnyű megteremteni. Ady mondta 1907-ben, hogy a szocializmus itt jár közöttünk, mindenütt a középszer uralkodik. Az európai középutat meglelni kicsit nehezebb. Az írott sajtó, ha történeti szempontból nézzük ezt a korszakot, világviszonylatban kritikus helyzetbe került az elektronikus sajló megjelenésével és a vizuális tájékoztatással. Az emberek nagy tömege nem olvas újságot, a televízión, rádión keresztül tájékozódik, vagy csak kevesebb újságot olvas. Az írott sajtó virágkora a XIX. század és a XX. század első fele. Kérdés, hogy ez a virágkor visszatérhet-e? Az olvasási kultúra csökkent, ez a gyerekkorban kezdődik; állandó az óriási kínálat a tömegkommunikációban, először művelődési szelekcióval ennek egy részét az embereknek meg kell utálnia, utána kezdhetnek el újra újságot olvasni. Ez világprobléma. Tehát az a klasszikus sajló, amit álmainkban őrzünk, a nagy, az igazi publicisztikával, kérdés, hogy visszatér-e? Kérdés, hogy létrejön-e újra a sajtónak a belső hierarchiája, a nagy lapoktól a bulvárlapokig. A sajtónak is piaca van, a piacon pedig aszerint kel el az áru, hogy mire van kereslet. így az újságírónak sokszor meg kell alkudnia a piac követelményeivel úgy, hogy azt próbálja írni, amire vevőt talál. Ez a pornográfiától a revolversajtóig mindenre vonatkozik. Emiatt nem vagyok optimista. Egyáltalán, ebben az értelemben mit jelent az európai középút? Én nagyon örülnék személy szerint annak, ha lenne és megélne Magyarországon négy-öt nagy országos lap, s mindegyik meglelné - a szemlélete és a stílusa alapján - a maga lörzsolvasógárdáját, s amelyek valóban részét képeznék az emberek tájékozódásának. S lennének jó vidéki lapok is, amelyek akár országos lapokkal is vetekedhetnek. Ez sem teljesen helyes, hogy Budapesten véletlenül fordul elő, ha valaki egy vidéken megjelenő lapot a kezébe vesz. Én csak a reményemet fejezem ki, hogy ez lehetséges. Most, ami a kormány és a sajtó viszonyát illeti; nem a kormányról van szó és nem a sajtóról. Ha a fejünk tetejére álltunk volna, az újságírók kedvére bukfencet hánytunk volna, és ha én lettem volna a legkedvesebb, legközvetlenebb fiú, a hízelgéstől a kitárulkozó szolgálalkészségig, a sajtó akkor is támadott volna. Mert itt nem az a lényeg, hogy én egy „merev” vagy „frech” politikus vagyok, hanem az, hogy van egy politikai és emberi szemléletem. Az újságírók egy része azt hiszi, hogy ő bármit írhat, bármit kérdezhet, a politikusnak kötelessége arra reagálni vagy felelni. Én mindig azt vallottam, hogy amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. Tehát az alapkérdés az, elfogadjuk-e általánosan, amit Tamás Gáspár Miklós mint ellenzéki kifejtett, hogy a miniszterelnököt, a kormányt lehet szidni, de a kormány nem szidhatja az ellenzéket. Ez szemléletbeli torzulás. Az is, ha úgy képzelik el az alkotmányos demokráciát, hogy a sajtó kötelessége az ellenzékiség. A kritikusság, az igen, az
