Hungarian Press Survey, 1992. február (8200-8211. szám)
1992-02-11 / 8200. szám
Új Magyarország, 1992.febr.1 H3 Véletlen persze, mégis, mintha szimbolikus meseelemként szolgálna a tény, hogy Benedek Istvdn professzor, elmeorvos és író (a nagy mesemondó, Benedek Elek unokája, a kiváló irodalmár, Benedek Marcell fia) éppen hetvenhét esztendős most, amikor hosszabb j beszélgetésre, sajtónyilatkozatra | szánta el magát. ír, dolgozik ma is í szüntelenül, s olykor nyilvánosan l is hallatja szavát egyes fórumo- ■ kon, de a magyarság még éló néhány polihisztorának egyike alapjában véve visszavonultan él hosszú évek óta. Életmódját feltehetően az évtizedes tudósi-írói tapasztalat, a bölcs rezignáció alakította így, megszólalását az elpusztíthatatlan cselekvésvágy és az aggodalom inspirálta.- Rendkívüli módon nyugtalanít - mondta Benedek István -, hogy mostanában két fenyegető veszélyt látok felbukkanni a magyar társadalom életében. Két szélsőséget. A legbaloldalibb bolsevizmus és a legjobboldalibb náci fasizmus fenyegető veszélyét. És mind a kettő olyan veszedelem, amellyel a demokrácia szinte képtelen szembeszállni. Hiszen ha a demokrácia tényleg demokrácia, akkor a pluralizmus nevében szabad utat kell engednie mindenféle kezdeményezésnek, a szélsőbalnak és a szélsőjobbnak egyaránt.- Ön szerint hol van a határ?- Az a szörnyű, hogy nemigen lehet határt húzni Most próbálko- ■ zunk azért... Azt mondjuk: a kom- , munizmus jöhet, mert mi ugyan < már túl vagyunk rajta és tudjuk, . hogy szamárság, de hát kommunista párt van, a jogait megszerezte - élhet. A fasizmus nem jöhet, azt nem engedjük be, mert az már negyven évvel korábban bizonyította be, hogy életképtelen és emberellenes. A kommunizmus csak ‘ nemrég bizonyított valami ■hasorv' lót, de még egyelőre, hogy úgy mondjam - szobatiszta.- És mi kellene ahhoz, hogy erős társadalmi nyomás jöjjön létre mindkét szélsőséggel szemben?- Nagyon egyszerű. Józanság és tisztesség. Erre kellene nevelni az embereket. Le kell győznünk Káint! Ülünk a varázslatos hangulatú dolgozószobában, a hatalmas, faragott könyvespolcok lábainál, és abban a pillanatban pontosan átérzem, mi az: tanulni valakitől. Felszívni a legkülönfélébb ismereteket, tudást, világszemléletet. Kialakítani olyan belső harmóniát, amely egyszerűen lehetetlenné teszi, hogy valaki tisztességes emberhez nem méltó megnyilatkozá-1 sokat tegyen.- De professzor úr... - szólalok i meg végre, és kezem a szép, antik ; fotel karfáját markolássza. Meg-i nyugvással konstatálom, hogy a < kárpitozást a macska a sarkaknál ! már kissé rongyosra kaparta. Hála Istennek, az áhítat régióiból ismét > a földön vagyok -Attól tartok, ama élő nemzedékeket eléggé megtépázta a sors, mostanában nemigen alkalmasak a .tanítvány' szerepére. Az embereknek elegük van abból, hogy az előző rendszerben annyian nevelni akarták őket, atyáskodni óhajtottak felettük. Aid már az általános műveltség alapjait is egyre kevesebben sajátítják el, a fiatalok például alig olvasnak. Ilyenformán van még remény arra, hogy a lelki ráhatás eredményes lesz? • -Kétségtelen tény, hogy a tanulás iránya, a tudás összetétele mára átrendeződött. Ma a gyerekeknek . már számológéppel a zsebükben . kell születniük, a kisiskolások tan- > anyagába pedig elektronikai bűvészmutatványok tartoznak : Ugyanebben a korban viszont nem ismernek - nem ismertetnek meg velük - öt-hat magyar írónál többet. Úgy nőnek fel, hogy fogalmuk sincs például arról, ki volt Márai Sándor. Ez számomra elszomorító, de természetesen nem csupán ezen múlik, hogy később, bizonyos helyzetekben emberhez méltó vagy méltatlan döntéseket hoznak majd. Inkább a nemzet kultúrájának általános szintjétől függ, amelyet bizony neveléssel még kell teremteni. Mert a kultúra nem más, mint a szabadság kiélésének lehetősége, vagyis a szabadság jó, megfelelő korlátozása. Hiszen teljes szabadság nincs! Akkor mindenki akár meg is ölhetné a másikat. Ma itt mindannyian zavarodott helyzetben vagyunk. Kiléptünk a sötétből, széthúztak előttünk egy függönyt, elókerül»J?Jbao)yaiU J^plgQ^ - agielysJskeL együtt éltünk, de nem tudtunk róluk. Vagy nem pontosan. Vagy egészen másképp Kiderült, hogy sok mindennek, amit tanultunk, az ellenkezője vagy még az ellenkezője sem igaz.- A hétköznapi ember ma nyilvánvalóan kapaszkodási pontokat keres...- És ezek nem lehetnek mások, csakis a józanság és a tisztesség. Azt kell mondanom, addig vagyok optimista, amíg a reményt, hogy az emberekben ez a két tulajdonság kerekedik felül, el nem veszítem. Sajnos, ma még nemcsak a kormány és az ellenzék áll egymással szemben, hanem a legkülönfélébb jó és rossz erők, amelyek egymást és önmagukat is vicsorogva gyötrik, és nem hagyják felszabadulni a gátlások és kötelékek tömegéből. Erős szellemi hatásra volna szükség, hogy az acsarkodás megszűnjön. De sajnos a kormánynak ma alig van eszköz a kezében, amellyel a néphez, a tömegekhez szólhat. Úgy gondolom, akik az új rendszert létrehozták, nagy hibát követtek el, amikor a sajtót, a médiát kiengedték a kezükből.- Tudja-e, hogy erre a megjegyzésére nyilván sokan rákapnak majd és azt mondják: Lám, el akarja hallgattatni az ellenzéki sajtót...- Nem elhallgattatni kellett volna, hanem megakadályozni, hogy hosszú ideig csakis az ellenzéki szó jusson el az ország minden részébe. Hogy képes legyen a nemzeti érdekekerínem szolgáló megnyilvánulásokkal a gazdasági és társadalmi összeomlás fenyegetésével manipulálni a társadalmat. Dehát Antall József - mint annyi más terhet - nyilván azt is elvállalta, hogy vonszolni fogja ezt az országot az ellenzék állandó támadásai közepette is, meg is játszva egy kicsit önmaga és á világ számára azt, hogy ez a természetes. Hogy a demokráciában áz a helyes, ha naponta felaprtiják apróra a kormányt, és minden gondolatát szétcincálják...
