Hungarian Press Survey, 1992. február (8200-8211. szám)

1992-02-18 / 8204. szám

Magyar Nemzet, 1992.febr.13.

It

Zsákutcás káderpolitika

A miniszteri felelősség - ma

Az induló magyar demokrácia 1990-ben a kormány felelősség alapjára helyezkedett. A legnagyobb kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt megállapodása - amely lefektette a kialakítandó alkotmányos rend alapjait - azt az álláspontot foglalta el, hogy fel kell adni a „miniszteri felelősség” elvben és papíron eladdig létezett intézményét és vissza kell térni a kormányfelelősség elvéhez. Ez utóbbi alapelv volt az 1945 előtti Magyarország alkotmányos kerete, és ezen az elvi alapon működnek a nyugati demokráciák is.

A miniszteri felelősség mint alkotmányos elv „szocialista vívmány”. Azt jelenti, hogy az egyes miniszterek ellen bizalmatlansági . indthány tehető, nem csak a kormány ellen. Ha a minisztertől az Országgyűlés megvonja a bizalmat, akkor az megválik tisztségétől, anélkül, hogy a kormány egészét ez érintené. Az elv a kormány akkori koncepcióját tükrözte. A politikai hatalmat nyílt titokként - H. G. Wells értelmében afféle „nyílt összeesküvésként" - az állampárt birtokolta, a kormány afféle gazdasági igazgatóság volt: az „ágazati feudalizmus” rendi képviseleti szerve, ahol a tárcák az egyes gazdasági érdekeltségek igazgatását intézték, s egyben informális érdekképviseletként a politikai alkuban, harcban igyekeztek tárcájuknak minél több pénz kiutalását kiharcolni. A miniszterelnök ennek az alkunak-csatározásnak a koordinátora volt. (Egy Kádár-kori miniszterelnök, Fock Jenő - valójában más okból történt - leváltását azzal indokolták, hogy nem bírt a lobbyérdekekkel.)

A miniszteri felelősség elgondolása abban az elképzelésben gyökerezett, hogy egyes lobbykat meg lehet zabolázni azzal, ha a parlament bizalmatlanságot szavaz az őket képviselő miniszternek, Ha ez ilyen áldemokratikus színjáték formában ‘ történik, talán az a közvéleményben levezet feszültségeket, miközben a politikai vezetés egészét nem érinti. Ellenkezőleg: olyan konfliktust, amely a diktatúrában a rendszer és a nép konfliktusaként jelenhet meg (például ellátási zavarok), egy minisztérium szintjére partikularizálhatja s azt ott lokalizálni tudja. A

rendszer sem nálunk, sem az egykori társországokban soha nem élt a levezető szerep alkalmazásának ezzel a lehetőségével: még egy felemás vagy mímelt miniszterbuktatást is a rendszerié veszedelmes engedménynek tartottak. Az elv mindenesetre így is világos volt. Nevezetesen, hogy valójában nincs kormány, mint a politikai uralom központja, hanem az ágazatok ,.rendjei" léteznek, s a társadalomnak voltaképp ezekkel van viszonya.

A demokráciában a politikai hatalomnak az a központja, amelyet az előző rendszerben az állampárt politikai bizottsága és főtitkára jelentett: a kormány. Az újonnan létrejött demokrácia elve: erős kormány - erős ellenzék. A kormánynak saját működési körében teljes körű autonómiával kell bírnia. Ez azt is jelenti, hogy a kormányt a miniszterelnök kizárólagos hatásköriéi állítja össze. A parlament a kormánynak mint egésznek szavaz bizalmat - míg a miniszter felelősségrendszerében az Országgyűlés egyenként szavaz az egyes miniszterekről. A kormány parlamenti felelőssége azt jelenti, hogy ha elveszti saját parlamenti többsége vagy annak egy része bizalmát, akkor bizalmi szavazással megbuktatható. Ezen túl csak azt a valójában már parlamenten kívüli felelősséget, hogy új választáson a választást elveszítheti.

Az elmúlt esztendő politikai tapasztalatai - s különösen a végén, a „költségvetési válság" nyomán - újra felvetik a miniszteri felelősség és a kormányfelelősség problémáját. A hosszúra nyúlt költségvetési vitában i ellenzéki oldalról elhangzott, hogy a j kormány nevezze meg, kik a felelőí reá a kormányon belül a költségvetés I kései benyújtásáért. A kérdés hang- i neme természetesen azt is jelezte, hogy a megnevezést következményeknek kell követnie. Amikor Kupa -pénzügyminiszter odavetette, hogy természetesen 6 a felelős, láthatóan > nem úgy értette, hogy ennek okából neki le kell mondania. A demokratikus gyakorlatban ilyen miniszteri nyilatkozató^ lemondás szokott követni! Ott egy effajta nyilatkozat nem improvizált lírai miniszteri önvallomás - amely azt akarja mutatni,

hogy a kormánytagnak milyen nehéz a sorsa, mennyi a baja, sok gondja mellett még a raplis ellenzék is kötözködik vele -, hanem bejelentése a lemondási elhatározásnak.

Nézzük meg a kiinduló állást: erős kormány - erős ellenzék. Nyilvánvaló, hogy ez az elv nem valósult meg. Erős kormány jött létre, amely azonban nemcsak hogy nem igényel saját korlátozása végeit erós ellenzéket, hanem a: ellenzéket fal- i hoz szorította, és minden, számára lehetségesei megtett az ellenzék erejének gyengítésére.

A miniszteri felelősség a gyenge (nem működőképtelen!) kormány elvén alapszik. Kél elvéről szó esett.

• Arról, hogy a parlament az egyes : minisztereket választja meg, ezzel a

• kormányfő kizárólagos hatásköréből i kiveszi a kormány összeállítását, és , azt aláveti a parlamenti ellenzék befolyásának. Gyakorlatilag a konf szenzust viszi be: ha egyes miniszte' reket az ellenzék is megszavaz, míg másokat nem, akkor a kormánytöbbség ráerőltetheti ezeket az cllenzékf re, de ez az eljárás ildomtalan és elkerülhetetlenül különbséget lesz a c mindenki minisztere és a kormány» párt minisztere közölt. A másik már V említett elv az, hogy miniszter ellen | személy szerint bizalmatlansági in- 1 dítvány emelhető.

Van mé^g egy harmadik is, és ez a legfontosabb. A miniszteri felelősség elve a bukott rendszernek abban az ideológiai koncepciójában gyökerezett, hogy a parlament feladata a kormány ellenőrzése. Tipikusan a „szocialista demokrácia” elve ez, a polgári demokrácia, amelynek eszméjében a kormányfelelősség gyökerezik, nem ismer ilyet. A „szocialista demokrácia” elképzelésében fel sem merült, hogy az Országgyűlés birtokolja a törvényhozó hatalmat. Ez nyilván a párt vezető szervei kezében van. Lehetséges azonban bizonyos ellenőrző funkciója a parlamentnek abban a tekintetben, hogy a kormányzat nem tér-e el ezektől az alapelvektől, és betartja-e saját jogszabályait azokban az esetekben, amikor ez közvetlen pillanatnyi érdekeit esetenként sérti. A nyugati de-