Hungarian Press Survey, 1991. november (8147-8149. szám)
1991-11-04 / 8147. szám
Pesti Hírlap, 1991.okt.29. 0-S BESZÉLGETÉS OBERSOVSZKY GYULÁVAL Hol van az az ősz? Legutoljára másfél évvel ezelőtt találkoztam Obersovszky Gyulával, amikor még nagyon kevesen tudták, hogy kicsoda ó, vagy ha tudták is, hallgattak róla. Én, mint a 40 év alattiak többsége, a nevét sem hallottam még, amikor a Mai Napnál dolgozó idős kollégám a fülembe súgta: most már (!) meg kellene keresni az Obersovszkyt. Okosan bólogattam, majd lopva az archívumba osontam és elővettem egy Ki kicsodát. Nem volt benne. Egy műveltebb kollégám segített: „Az Obersovszky? A Sportfogadás felelős szerkesztője”. Lépésről-Iépésre haladva, restelkedő hangsúlyokkal terhelt kérdezősködések után tudtam meg az igazságot: Obersovszky Gyula szerkesztette, írta és nyomtatta 1956- ban a forradalom lapját, az Igazságot. VIGH SÁNDOR______ Úgy foglalta el a nyomdát, háta mögött a budapesti ifjúsággal, mint 1848-ban Petőfi. 0 szervezte meg november 23- án az utcákat kiürítő „halott város” avagy „néma” tüntetést, majd december 4-én az Oktogontól a Hósökteréigvezetö asszonytüntetést. Közben — illegalitásba vonulva — titkos szerkesztőséget és nyomdát szervezett, és folytatta a lapot, Elünk címmel. HALÁLRA ÍTÉLVE Halálra ítélték ezért a szörnyű bűnért az akkor 28 éves fiatalembert. Közel 9 hónapon át tartották az úgynevezett halálos zárkában, már a hóhér is bejött, megtapogatta a nyakát, „nem lesz itt probléma”, kacsintott. Russel, a Béke Világtanács akkori elnöke Hruscsovhoz írt levelében követelt kegyelmet Obersovszky Gyula és szintén halálra ítélt társa, Gáli József számára. A kacsintgatós Kádár-rendszer életfogytiglanra változtatta a büntetést, talán annak a hét mázsa tiltakozó levélnek a hatására is, amely ez ügyben a hatalomhoz érkezett. Obersovszky 1963-ban közkegyelemmel, az úgynevezett ENSZ-kegyelemmel szabadult. Szabadult? Csak tágasabb lett börtöne. Útlevelet tavaly év végén kapott először, s azóta nem kell félnie a gondolattól; úgy hal meg, hogy nem látja a tengert. — A tengert látni és meghalni, valahogy így képzeltem, hisz, tudod minden „lelkes” ember, úgy értem lélekkel bíró, törekszik a teljesség felé, ki Istenben, ki a materiális mindenségben, ki egy harmatcseppben keresve azt, de a tenger, a maga végtelenség látszatát keltő nagyságával, mégiscsak a legalkalmasabb ennek a szférikus teljességnek az asszociálására, felidézésére. Tavaly ősszel voltunk a párommal Olaszországban, indultunk, amint megkaptuk az útlevelet, s hatvanhárom éves fejemmel végre megláttam a tengert — mondja Obersovszky Gyula angyalföldi lakásán, ahol beszélgetünk. — Úgy tűnik, azért nem készülsz c halálra — sandítok a szendviccsel, borral rakott asztal felé. — Hát nem. Nem tehetem. Nem hagynak. Soha ilyen erős nem voltam, ha hiszed, ha nem. — Gondolom jól esik, hogy végre kihúzhatod magad. Hogy kiderült, amit 1956-ban csináltatok, az nem szégyen, hanem dicsőség. CUDARUL JÓL — Kiderült? Hát nem tudom. Egy hónappal ezelőtt betértem eg>' butikba, hogy vegyek már magamnak egy nadrágot, mert tudod az úgynevezett rendszerváltás óta megszaporodtak a barátaim és a protokolláris kötelességeim. Miniszterek fogadnak, egyesületek, meg aztán 56 ünnepére készülünk, annyi helyre hívnak, azt sem tudom, melyiket válasszam. Szóval kellett egy új nadrág. Bemegyek a körúton a butikba, volt is, de át kellett alakítani, kicsit rám kellett szabni. Ahogy ilyenkor szokás, fölveszik az adatokat, fölírják a nevemet is. s mondják, egy hét múlva jöhetek. Mentem is, de az eladó kislány zavarba jön, irulpirul, s mondja, nincsen kész a munka, jöjjek érte másnap. Én meg begurultam, elkezdtem ott cirkuszolni, hogy minek bolondítanak, öreg vagyok én már ahhoz. Akkor aztán bevallotta a kislány, hogy a nadrág nagyon is kész van, de a fónökasszony a lelkére kötötte, hogy azt csak ó adhatja át nekem, a fónökaszszonyra pedig két órát kellene várni. Hát most mi a macskanyavalyát csináljak, ugye, még sem rúgathatom ki ezt a bájos kisasszonyt, megvártam a főnöknót. Te, olyat még nem láttál! Úgy jött elém... Na nem akarom részletezni, mert nagyképűnek tűnnék, a lényeg, hogy megkért, visszautasíthatatlanul, hogy fogadjak el egy ingyen, öltönyt, mert ö tudja, hogy mit csináltam 1956-ban, hogy álltam meg a helyemet és utána mit álltam ki. — Szóval most jól érzed magad? — Cudarul jól. — Furcsa szókapcsolat. — Furcsa, de ez fejezi ki pontosan azt a kettősséget, amelyet megélni vagyok kénytelen. Azt, hogy miközben a személyiségem szabadabb lett, büszkeségemet minden eddiginél nagyobb erővel próbálják aláásni. Azt, hogy miközben e társadalom egy diktatúrából látszólag megszabadult, hiszen egy demokratikusan választott kormány van hatalmon, az alattomosság minden eddiginél nagyobb erővel támad, és kétessé teszi, sőt, gyakorlatilag veszélyezteti a megszerzett szabadságot. PUFAJKÁT SZMOKINGRA — Nem ártana, ha egy kicsit világosabban fogalmaznál. — Meg kel! neked mondanom, hogy én a Kádár-rendszerben jobban éltem. Kalitkában voltam, rab madár, de több volt az eleségem. — Még mindig nem értelek. — Tán nem értesültél róla, hogy kirúgtak a Sportfogadástól? —Azt gondoltam, otthagy tad. Azt hittem, az újraindított Igazság köti le minden erődet. — Hát nem. Sándor, nem. nem... Elpenderítettek, mintegy kiürült gvufásdobozt. — Ki merészelte ? Ha 1956- ban kivégeznek, ma talán már szobrod lenne, vagy utcát neveztek volna rólad el. — A halott Obersovszky Gyula nem lenne veszélyes. Az élő? Túl nehéz volt nekik. Főleg így, hogy egv kicsit nameg, miután kiderült, hogy igazam volt az Igazsággal. Szóval túlsúlyos lettem, kidobtak a léghajóból. Ugyanazok, akik annak idején halálra ítéltek, mert az igazi hatalom ma is az ö kezükben van. — A kommunisták ? — Hát persze. Vágy inkább a magukat hol ennek, hol annak nevezők. Mert vigyázz. én különbséget teszek. Voltak és vannak szép kommunisták is. Én így hívom őket. Kutrucz Gizellát, akinek volt ereje pártjával szembefordulni, mikor kiderült, hogy az vizet prédikál és bort iszik, vagy Eörsi Pistát, aki ma is baloldalinak tartja magát. Tehát gerince van. Ezek az én kifejezésemmel élve szép kommunisták voltak. Nem keverendők össze a gyilkosokkal, a lövetókkel, a kacsingatós Kádárral, a népet szándékosan félrevezetőkkel, akik a mai napig sem kapták meg méltó büntetésüket. De
