Hungarian Press Survey, 1991. november (8147-8149. szám)

1991-11-04 / 8147. szám

Pesti Hírlap, 1991.okt.29. 0-S BESZÉLGETÉS OBERSOVSZKY GYULÁVAL Hol van az az ősz? Legutoljára másfél évvel ezelőtt találkoztam Obersovszky Gyulával, amikor még nagyon kevesen tudták, hogy kicsoda ó, vagy ha tudták is, hallgattak róla. Én, mint a 40 év alattiak többsége, a nevét sem hallottam még, amikor a Mai Napnál dolgozó idős kollégám a fülembe súgta: most már (!) meg kellene keresni az Obersovszkyt. Okosan bólogattam, majd lopva az archívumba osontam és elővettem egy Ki kicso­dát. Nem volt benne. Egy műveltebb kollégám segített: „Az Obersovszky? A Sport­­fogadás felelős szerkesztője”. Lépésről-Iépésre haladva, restelkedő hangsúlyokkal terhelt kérdezősködések után tudtam meg az igazságot: Obersovszky Gyula szerkesztette, írta és nyomtatta 1956- ban a forradalom lapját, az Igazságot. VIGH SÁNDOR______ Úgy foglalta el a nyomdát, há­ta mögött a budapesti ifjúság­gal, mint 1848-ban Petőfi. 0 szervezte meg november 23- án az utcákat kiürítő „halott város” avagy „néma” tünte­tést, majd december 4-én az Oktogontól a Hósökteréigve­­zetö asszonytüntetést. Köz­ben — illegalitásba vonulva — titkos szerkesztőséget és nyomdát szervezett, és foly­tatta a lapot, Elünk címmel. HALÁLRA ÍTÉLVE Halálra ítélték ezért a ször­nyű bűnért az akkor 28 éves fiatalembert. Közel 9 hóna­pon át tartották az úgyneve­zett halálos zárkában, már a hóhér is bejött, megtapogatta a nyakát, „nem lesz itt prob­léma”, kacsintott. Russel, a Béke Világtanács akkori el­nöke Hruscsovhoz írt levelé­ben követelt kegyelmet Ober­sovszky Gyula és szintén ha­lálra ítélt társa, Gáli József számára. A kacsintgatós Ká­dár-rendszer életfogytiglanra változtatta a büntetést, talán annak a hét mázsa tiltakozó levélnek a hatására is, amely ez ügyben a hatalomhoz érke­zett. Obersovszky 1963-ban közkegyelemmel, az úgyne­vezett ENSZ-kegyelemmel szabadult. Szabadult? Csak tágasabb lett börtöne. Útle­velet tavaly év végén kapott először, s azóta nem kell fél­nie a gondolattól; úgy hal meg, hogy nem látja a ten­gert. — A tengert látni és meg­halni, valahogy így képzel­tem, hisz, tudod minden „lel­kes” ember, úgy értem lélek­kel bíró, törekszik a teljesség felé, ki Istenben, ki a materiá­lis mindenségben, ki egy har­­matcseppben keresve azt, de a tenger, a maga végtelenség látszatát keltő nagyságával, mégiscsak a legalkalmasabb ennek a szférikus teljesség­nek az asszociálására, felidé­zésére. Tavaly ősszel voltunk a párommal Olaszországban, indultunk, amint megkaptuk az útlevelet, s hatvanhárom éves fejemmel végre meglát­tam a tengert — mondja Obersovszky Gyula angyal­földi lakásán, ahol beszélge­tünk. — Úgy tűnik, azért nem ké­szülsz c halálra — sandítok a szendviccsel, borral rakott asztal felé. — Hát nem. Nem tehetem. Nem hagynak. Soha ilyen erős nem voltam, ha hiszed, ha nem. — Gondolom jól esik, hogy végre kihúzhatod magad. Hogy kiderült, amit 1956-ban csináltatok, az nem szégyen, hanem dicsőség. CUDARUL JÓL — Kiderült? Hát nem tudom. Egy hónappal ezelőtt betér­tem eg>' butikba, hogy vegyek már magamnak egy nadrá­got, mert tudod az úgyneve­zett rendszerváltás óta meg­szaporodtak a barátaim és a protokolláris kötelességeim. Miniszterek fogadnak, egye­sületek, meg aztán 56 ünne­pére készülünk, annyi helyre hívnak, azt sem tudom, me­lyiket válasszam. Szóval kel­lett egy új nadrág. Bemegyek a körúton a butikba, volt is, de át kellett alakítani, kicsit rám kellett szabni. Ahogy ilyenkor szokás, fölveszik az adatokat, fölírják a nevemet is. s mondják, egy hét múlva jöhetek. Mentem is, de az el­adó kislány zavarba jön, irul­­pirul, s mondja, nincsen kész a munka, jöjjek érte másnap. Én meg begurultam, elkezd­tem ott cirkuszolni, hogy mi­nek bolondítanak, öreg va­gyok én már ahhoz. Akkor az­tán bevallotta a kislány, hogy a nadrág nagyon is kész van, de a fónökasszony a lelkére kötötte, hogy azt csak ó ad­hatja át nekem, a fónökasz­­szonyra pedig két órát kelle­ne várni. Hát most mi a macs­kanyavalyát csináljak, ugye, még sem rúgathatom ki ezt a bájos kisasszonyt, megvár­tam a főnöknót. Te, olyat még nem láttál! Úgy jött elém... Na nem akarom részletezni, mert nagyképűnek tűnnék, a lényeg, hogy megkért, vissza­­utasíthatatlanul, hogy fogad­jak el egy ingyen, öltönyt, mert ö tudja, hogy mit csinál­tam 1956-ban, hogy álltam meg a helyemet és utána mit álltam ki. — Szóval most jól érzed magad? — Cudarul jól. — Furcsa szókapcsolat. — Furcsa, de ez fejezi ki pontosan azt a kettősséget, amelyet megélni vagyok kénytelen. Azt, hogy miköz­ben a személyiségem szaba­dabb lett, büszkeségemet minden eddiginél nagyobb erővel próbálják aláásni. Azt, hogy miközben e társadalom egy diktatúrából látszólag megszabadult, hiszen egy de­mokratikusan választott kor­mány van hatalmon, az alat­tomosság minden eddiginél nagyobb erővel támad, és ké­tessé teszi, sőt, gyakorlatilag veszélyezteti a megszerzett szabadságot. PUFAJKÁT SZMOKINGRA — Nem ártana, ha egy kicsit világosabban fogalmaznál. — Meg kel! neked monda­nom, hogy én a Kádár-rend­szerben jobban éltem. Kalit­kában voltam, rab madár, de több volt az eleségem. — Még mindig nem érte­lek. — Tán nem értesültél ró­la, hogy kirúgtak a Sportfoga­dástól? —Azt gondoltam, otthagy ­tad. Azt hittem, az újraindí­tott Igazság köti le minden erődet. — Hát nem. Sándor, nem. nem... Elpenderítettek, mint­egy kiürült gvufásdobozt. — Ki merészelte ? Ha 1956- ban kivégeznek, ma talán már szobrod lenne, vagy utcát ne­veztek volna rólad el. — A halott Obersovszky Gyula nem lenne veszélyes. Az élő? Túl nehéz volt nekik. Főleg így, hogy egv kicsit na­­meg, miután kiderült, hogy igazam volt az Igazsággal. Szóval túlsúlyos lettem, ki­dobtak a léghajóból. Ugyan­azok, akik annak idején halál­ra ítéltek, mert az igazi hata­lom ma is az ö kezükben van. — A kommunisták ? — Hát persze. Vágy in­kább a magukat hol ennek, hol annak nevezők. Mert vi­gyázz. én különbséget teszek. Voltak és vannak szép kom­munisták is. Én így hívom őket. Kutrucz Gizellát, aki­nek volt ereje pártjával szem­befordulni, mikor kiderült, hogy az vizet prédikál és bort iszik, vagy Eörsi Pistát, aki ma is baloldalinak tartja ma­gát. Tehát gerince van. Ezek az én kifejezésemmel élve szép kommunisták voltak. Nem keverendők össze a gyil­kosokkal, a lövetókkel, a ka­­csingatós Kádárral, a népet szándékosan félrevezetőkkel, akik a mai napig sem kapták meg méltó büntetésüket. De

Next

/
Oldalképek
Tartalom