Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)
1991-10-01 / 8128. szám
Beszélő, 1991.szept.21. 9 DEÁK PÉTER -Mi van a katonai viták mögött? A Beszéld biztonságpolitikai vitájában Beöthy Mihály (július 13.) és Szentesi György (augusztus 10.) a hadseregfejlesztés koncepciójáról, Király Béla (július 20.) és Matus János (szeptember 7.) a hadsereg irányításáról mondta el a véleményét A haderőreform nem jelentheti azt, hogy minden régi struktúrát és minden régi koncepciót le kell rombolni - állítja jelen cikkünk szerzője, Deák Péter nyugalmazott ezredes, a hadtudomány doktora, a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja nevű független intézmény igazgatója. Következő számunkban ismét Király Béláé a szó. A Magyar Néphadsereg az 1980-as évek eleje óta belső nehézségekkel, mi több, válságjelekkel küzdött. Ezek alapvető előidézője az az ellentmondás volt, amely a viszonylag progresszív és függetlenedő külpolitika és a Varsói Szerződés tagságából eredő alárendelt katonapolitika között húzódott. Ez bizonyos doktrinális torzulásokhoz vezetett a magyar honvédelem teljes struktúrájában, de további következményekkel is járt Az ország képtelen volt teljesíteni a szövetség had erő-fejlesztési előírásait, 1983-tól kezdve pedig a hajlandóság is megjelent, hogy ezek elől kitérjen. A katonai költségvetés folyamatos csökkentése nem csupán a beszerzéseket redukálta, hanem szűkösebbé tette a hadsereg fenntartására fordítható összegekéi is. Romlottak az infrastrukturális körülmények, szerényebbek lettek a hivatásos állomány juttatásai. Ez tovább csökkentette a katonai pálya iránti érdeklődést, állandósult a létszámhiány, mindennapossá vált a túlterheltség - így tovább romlottak a belső viszonyok, tovább süllyedt a haditechnika működőképessége. Reformkísérletek A fennálló haderőstruktúra nem felelt meg a geostratégiai érdekeknek, és praktikus működési zavarok is jellemezték. A gondok megoldása érdekében átszervezési kísérletek is történtek - a vezetési struktúra reformja, a légvédelem új szerkezete, a szárazföldi haderő átalakítása - ezek azonban nem hoztak gyökeres változást. Az egész helyzetet rontotta, hogy a hadsereg közvetlen pártirányítása megmerevítette a struktúrát, és útját állta a rugalmasságra törekvő rekformoknak. A Honvédelmi Minisztérium mint adminisztratív irányító szerv a néphadsereg mindennapos életének vezetésére is rákényszerült, s ez bürokratizáló tényezőként hatott. 1989-90-ben a Németh-kormány és a Kárpáti-féle katonai vezetés a honvédelem irányítási struktúrájában jelentős változtatást vitt keresztül. Az átszervezés indítékai közül hármat érdemes megemlíteni, nevezetesen: 1. meg kellett oldani a minisztérium és a honvédség vezetésének összefonódásából eredő - már említett - mechanikus zavarokat; 2. biztosítani kellett - legalábbis így látszott célszerűnek -, hogy a rendszerváltás időszakára a honvédség intakt és depolitizált legyen; és végül 3. a jogállammá alakulással együtt létre kellett hozni egy szalonképes, alkotmányos és demokratikus hadseregmodellt, amely biztosítja a fegyveres erőért viselt felelősség hatalmi ágak szerinti szétbontását. Az átalakítás eredménye vezetőcsere; az irányítási szférába az 1960-as évek elején indult, zömmel katonai középiskolát végzett, jól felkészült, elsősorban szakmai vezetőgárda került, amelynek politikai felfogásában már csak mellékesen jelentkezett az ideológiai elkötelezettség. Az időhiány meg a pártirányításból öröklött reflexek következtében ezt a strukturális átszervezést azonban szűk kabinetmódszerrel, szakszerűtlenül dolgozták ki, így az irányítás rendszerben kompetenciazavarok, joghézagok és egyéb hibák maradtak fenn, illetve újak jelentek meg. E zavarokat tovább mélyítette a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége között kialakított „paktum". Miután a honvédelem és a hadsereg irányításában mind a köztársasági elnököt, mind a kormányt felelősség terheli, a honvédség vezetésének ké*dése politikai üggyé vált, és ez a még elviselhető irányítástechnikai zavarokat végképp elmélyítette és összekuszálta. Megosztott szerepek A kormányzat és az államfő között a honvédség irányításáról kialakult vita a taxisválság idején a hadsereg esetleges bevetésének kérdésben élesedett ki Azóta a kérdés lényege az, hogy ki rendelkezik a politikai mechanizmus olyan kemény eszközével, mint a honvédség, amely egyúttal a hatalmi hatáskör szimbóluma is. A Honvédelmi Minisztérium és a honvédség parancsnoka közötti - most talán megoldódóban vagy csendesed őben levő - ellentét ennek a leképeződése; ez a vita, bár részben szakmai, főleg a felelősségvállalás feltételeire koncentrálódik. A vita eldöntéséhez abból az alapelvből célszerű kiindulni, hogy demokratikus jogállamban a haderő olyan autonóm nemzeti testület, amely alkotmányban és törvényben meghatározott rendeltetéssel bír, és ettől eltérő alkalmazása megengedhetetlen. Az ilyen struktúrák működtetésében rendkívül fontos a SZABÁLYOZÁS, az IRÁNYÍTÁS, a VEZÉNYLÉS és a KONTROLL egymástól elkülönített és szervesen együttműködő rendszere. A SZABÁLYOZÁS egyértelműen törvényalkotási feladat. Az Országgyűlés és annak honvédelmi bizottsága olyan kemény és folyamatos szabályozási lehetőséggel rendelkezik, mint az éves költségvetés jóváhagyása. A költségvetés nagysága és szerkezete egyértelműen meghatározza a honvédség fenntartásának és fejlesztésének lehetőségeit. A döntéshez természetesen korrekt, részletes előterjesztés és szakszerű analízis szükséges. Az éves költségvetés mellett szükség van a hoszszabb távú programok külön törvényi meghatározására is. Az IRÁNYÍTÁS egyértelműen igazgatásikormányzati feladat. A kormánvzatnak, a minisztériumnak tehát rendelkeznie kell azokkal a hatáskörökkel és jogosítványokkal, amelyek lehetővé teszik a honvédség alkotmányos rendeltetésének betöltéséhez szükséges feltételek felmérését, megállapítását, imputját és a fonások felhasználásának ellenőrzését. Ez semmiképpen sem igényli, hogy a mindenkori miniszter a MH szolgálati elöljárója legyen. A feltételek közé azonban távolról sem csupán az anyagiak tartoznak, hanem a politikai, személyi, infrastrukturális kondíciók is. így- a testület körüli politikai atmoszféra, presztízs, valamint a biztonságpolitikai koncepciónak megfelelő arculat kialakítása is kormányzati feladat és hatáskör. Ezért célszerűbbnek látszik a HM rendelkezési körébe tartozó feladatcsoportot bővíteni azokkal a szervezetekkel és apparátusokkal, amelyek a beruházásén, a ka
