Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)

1991-10-01 / 8128. szám

Beszélő, 1991.szept.21.

lo

tonai közigazgatásért és kiegészítésért, a katonai diplomáciáért, a műszaki fejlesztésért és az alapfokú tisztképzésért felelősek.

Az irányítás ún. „külső" feladat, ami kijárja a beavatkozást a testület belső mechanizmusába. A honvédség vezetője, legyen bármi a megnevezése, a VEZÉNYLÉS, a belső vezetés feladatát látja el. Ha ez a parancsnok egy személyben felel a parlamentnek, illetve a honvédelmi bizottságnak, a kormánynak és az államelnöknek minden önálló jogosítványt biztosítani kell a számára. Az autonóm testület vezetője ír le minden folyamatot mechanizmust ami a szervezeten belül megy végbe, beleértve a működési (hadműveleti) elveket, a személyi és materiális, valamint felkészítési folyamatokat is. Magától értetődik, hogy ehhez törzsre van szükség.

Miután ilyen bonyolult közegben a fegyveres szervezet körüli egyensúly gyakorta felborulhat, a KONTROLL, (amely nem csupán mechanikus ellenőrzés) a köztársasági elnök feladata. A magyar alkotmányos formációban ez abban jelentkezik, hogy ő a MH főparancsnoka, akinek személyi kötelmei is vjnnak. Ez az ún. védelmi terv jóváhagyásának jogkörében nyilvánul meg, ugyanis a főparancsnok ennek aláíráséikor és korrekciói során képes garantálni, hogy a honvédség az alkotmányosan szabályozott rendeltetésének teljesítésére és csakis arra készüljön fel.

Külön kell néhány szót szólni a VEZÉRKAR-ról. Ez a szervezet ugyanis több és kevesebb, mint a Honvédség Parancsnoksága. Jellegzetesen szakmai, profi feladatai ugyanis kiterjednek a Magyar Köztársaság honvédelmi garanciáinak valamennyi, így a hadseregen kívül jelentkező - nemzetgazdasági, infrastrukturális stb. elemeire és a hadsereg alkalmazásához igazodó fegyveres katonai tevékenység szervezésére és tervezésére is. A vezérkar képezi a hadsereg civil irányításának köztes szférájában a szakmai-katonai biztosítékot, információs bázist. így a vezérkar minden érdekelt szerv- elnök, parlament, kormány és parancsnok- szakmai törzse, informátora és egyúttal a döntések előkészítője is. Ezért a vezérkari főnök kinevezéséhez és felmentéséhez valamennyi vezetési testület egyetértésére és a jelölt parlamenti meghallgatására is szükség van.

A szükséges kompetenciát a vezérkar részére - abban az esetben, ha az a honvédség parancsnokának alárendeltje - ettől a függőségtől a övi] szféra felé elkülönített jogokkal és kötelezettségekkel kell biztosítani.

Miután ma kicsi a politikai esély e lényeges kérdéskör újbóli törvényi rendezésére, a fentebb említett, a mechanizmust akadályoz° joghézagokat átmenetileg konszenzussal, az intettek - a parlamenti pártok és független szakértők - által kidolgozott értelme^ olcmdnyban lehetne kiküszöbölni.

Mire való a hadsereg?

A hatásköri kérdések rendezése a nélkülözhetetlen haderőreform feltétele. A haderő átszervezését a nemzetközi körülmények megváltozása, a Varsói Szerződés megszűnése, az új geostratégiai szempontok és potenciális veszélytényezők megjelenése halaszthatatlanná teszi. Legalább ilyen fontos azonban, hogy a politikai intézményrendszer demokratikus átalakulása nyomán a honvédség új módon illeszkedik a társadalomba. A reform irányításához azt kell eldönteni, hogy az ország biztonságát az 1990-es években elsősorban nemzetközi és európai garanöák rendszerével és ennek kiegészítéseként alkalmas haderővel, avagy a honvédelem első számú támaszát képező erős - bár nem nagy - hadsereggel és ezt kiegészítő kapcsolatokkal, nemzetközi kontaktusokkal lehet-e garantálni. Úgy tűnik, jelenleg a prioritás kérdése már eldőlt, és bár jelentkeznek néhány területen ezzel ellentétes nézetek, a nemzeti konszenzus abba az irányba mutat, hogy egy, a mai európai közösségbe illeszkedő ország hadrendjét kell létrehozni.

A hadsereg reformja körüli vita fontos kérdése - s ebben még nincs egyértelmű álláspont - a honvédség rendeltetése. A fegyveres erők depolitizálódásához, az ország biztonságának értelmezéséhez egyaránt hozzátartozik, hogy a fegyveres erő alapvetően a — kívülről fenyegeti fegyveres erőszak elleni védelem eszköze, a szuverenitás és területi integritás fegyveres garanciája, és nincs belpolitikai hatalom- vagy rendszerfenntartó funkciója.

Ez a kérdés kétségtelenül összefügg a fegyveres erők irányításának kérdésével.

Éppen a honvédség pártsemleges'sége érdekében a felette való rendelkezési jogban meg kell legyenek a tartósság elemei, amit a parlamenti pártok széles körű egyetértésével választott köztársasági elnök meghatározott jogköre biztosít. A honvédség alaprendeltetésének kérdésében a valószínű többségi álláspont az ún. belső funkciók kiiktatása. Ez természetesen meghatározza a leendő honvédség arculatát is.

Úgy tűnik, olyan korszerű hadsereg kialakítására van szükség, amely strukturálisan támadóképtelen, egy esetleges határkörzeti válságot viszont képes elsősorban szervezettségével, különösebb mozgósítás nélkül is kezelni, és egy „legrosszabb esetben" felmerülő,-valószínűsíthető nagyságrendű (tehát nem nagyhatalmi vagy több ország összefogásán alapuló) támadást elsősorban a határövezetben megállítani, illetve elhárítani. így a honvédségre vélhetően a különböző készenléti erők és a területi-körzeti szervezeti felfogás lesz a jellemző. A harctevékenység alapja tehát nem a „magas belépődíj", hanem a „belépni tilos" elve: a politikai vezetés semmilyen hányban sem szándékozhat a viszonylag egyformán urbanizált térségeket feladni. Ezért a politikai konszolidációt követő nemzetközi garanciák érvénybe lépéséig fel kell tartóztassa a támadóit.

A reform természetesen hosszú távú. Megindítása halaszthatatlan, de jelentős csoportok véleménye szerint nem elsiethető. Ebben a tekintetben az országban vita van. Rendkívül fontos, hogy a parlament által elfogadott koncepciók nélkül ne kezdődjék semmiféle strukturális átalakítás, haditechnikai átfegyvérzés, mert ez később meg-