Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)
1991-10-09 / 8133. szám
Magyar Hírlap, 1991. Október b. Jl — Kö:ép-Kelet-Európa nemcsak e három államból áll, a ma- i gyár integrációs szándék miként I számol például Romániával, Jugoszláviával? — A nevezeti országokkal fenntartott viszony nem befolyásolja a magyar integrációs törekvéseket. Az viszont alapvető érdekünk, hogy az integrációs folyamatban Jugoszlávia és Románia minél eredményesebben részt vegyen. Nemcsak azért, mert szomszédos országokról van szó, hanem azért is. mert ezekben az államokban jelentős számú magyar él. A magyarországi külpolitika tehát mindenképpen segíteni fogja a két ország integrációs törekvéseit, ha ennek adottak lesznek a feltételei. — Nem tart attól, hogy a két országban idegenkedéssel fogadják az indoklást, azt, hogy Magyarország az ott élő magyarság miatt kíván segítséget nyújtani? — Én nemcsak ezt mondtam, hanem a szomszédságra is utaltam, s e két tényezőt együtt kell értékelni. A valóban európai gondolkodású politikusok így nem emelhetnek kifogást. — A jövő — egyelőre nehezen prognosztizálható — útjaira tévedtünk, holott még a jelen is több tekintetben tisztázatlan... — Mi tisztában voltunk azzal, hogy Franciaországnak, Spanyolországnak, Görögországnak, Portugáliának, Olaszországnak, Sőt Németországnak is — más-más vonatkozásban — ellentétesek az érdekei azzal, hogy Magyarország, , Lengyelország és Csehszlovákia a < szakértői tárgyalások során elért kondíciók mellett kapjon társult tagságot. A francia vétó rendkívül kellemetlen, de nem teljesen váratlan fordulat volt, erre a francia belpolitika értékelése során számítani lehetett. Az Európai Közösség 12 ! állama nem egységes a társult tag- ; ság igényének megítélésében, de • abban igen, hogy az európai egyesülési folyamat igen fontos politi- < kai és gazdaságpolitikai kérdés. A napi érdekek ezt a felismerést átmenetileg beárnyékolhatják, de aki magát a folyamatot megakasztja, rossz szerepet vállal, mert a következmények szinte beláthatatlanok. A nyugati politikusok dilemma előtt állnak, elmélyíteni vagy kiszélesíteni kell az Éurópai Közösség tevékenységét, esetleg párhuzamosan mélyíteni és szélesíteni azt? Franciaország és Spanyolország az elmélyítés mellett száll síkra. Ennek az a lényege, hogy új tagokat csak jóval később vegyenek j fel a közösségbe, először — a *> vámunió és a gazdasági unió útján — lehetőleg azonos szintre hozzák fel a 12 országot. Ellentmondásosnak és károsnak tartom a felfogást, amely kizárólag gazdasági szempontok jól-rosszul összeállított sorozatát kívánja érvényesíteni. Ez ugyanis elsősorban politikai kérdés kell, hogy legyen, ahogy volt például Portugália és Görögország felvételének idején. Mindkét országban megbukott a ditatórikus rendszer, s ahhoz, hogy ezek az államok ne kerüljenek az anarchia és gazdasági lesüllyedés állapotába, fel kellett venni őket az Éurópai Közösségbe. Ezért a régi tagoknak bizonyos áldozatokat kellett hozni. Ugyanez a helyzet most velünk is. Nem arról van szó, hogy nem kell a lehető legnagyobb mértékben eleget tenni a közösség által elvárt gazdasági feltételeknek, hiszen ezek hiányában teljesen kiszolgáltatottakká válnánk. De az baj, ha csupán ez az egyetlen szempont érvényesül a megítélésben, és ezt is rugalmatlanul kezelik. Amikor a francia vétó ténye napvilágra került. volt olyan felelős nyugat-európai politikus, aki azt mondta: Franciaország néhány ezer tonna húsért eladja a kelet-európai országokat, s lehetetlenné teszi a felzárkózásukat. Azóta Európa távlatokban is gondolkodó politikusai erős nyomás alá helyezték a vétót emelő franciákat, akik szeptember 30- án jobb belátásra tértek. Úgy tűnik, most már nem lesz akadálya annak, hogy november végén aláírják a három kelet-közép-európai ország társult tagságáról szóló okmányt. ■ — Az Európai Közösségben mely országokból áll a „másik oldal" ? — Elsősorban Nagy-Britanniából és Németországból. Ezekben az országokban is léteznek a közösség tevékenységének elmélyítése mellett érvelő politikusok, ám a vezető politikusok többsége a közösség kiszélesítése mellett foglal állást, akárcsak Hollandiában és jórészt Belgiumban is. Az országok magatartásának elemzését nem vállalhatom, mert az álláspontok folyamatosan változnak, hol keményebbek, hol pedig rugalmasabbak. A magyar külpolitika igen aktív, s ennek nem marad el az eredménye. Arra törekszünk, hogy mindenütt pontosan értsenek bennünket. Az Európai Közösség minden országával szoros együttműködést szeretnénk, ennek mértéke természetesen függ a gazdaságtól, a i hagyományoktól, s a földrajzi távolságtól is. — Magyarország integrációs törekvéseibe hogyan illeszkednek a biztonságpolitikai szempontok? — Az európai tizenkettek biztonságpolitikai koncepciójába tartozónak ítélhetjük a magyar érdekeket is. Az a véleményünk, hogy az európai biztonságot a NATO-ra, az észak-atlanti gondolatra kell alapozni, de több út is elképzelhető. Az egyik a Nyugat-európai Unió fejlesztése, amely több téves elképzeléssel szemben nem jelentene rivalizálást a NATO-val. Ellenkezőleg, a Nyugat-európai Unió a NATO európai pillére lenne, s ehhez — a közösség társult tagjaként — csatlakozhatna Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia is. Ha ez nem sikerül, van másik út is, s erről manapság rengeteg a vita Keleten, Nyugaton egyaránt. Együttműködve az Egyesült Államokkal, az Európai Közösségből lehetne kialakítani valamiféle európai biztonsági rendszert. Mindkét megoldás számol azzal, hogy az amerikai jelenlétet fenn kell tartani Európában, pillanatnyilag másként értelmezett biztonságot Európában nem lehet elképzelni. Ebben a században Európában nem lehetett megoldani sorsdöntő kérdéseket az Egyesült Államok nélkül. Éppen ezért volt érthetetlen számomra az Egyesült Államok Jugoszláviával kapcsolatos távolságtartó álláspontja. — A Szovjetunióban történt puccskísérlet az ön véleménve szerint alakította-e valamiképpen az európai biztonságpolitikai elképzeléseket? — A puccs leverése a Szovjetunióban gyorsította az átalakulási folyamatokat és ismét bebizonyította, hogy nincs visszaút. Az elmúlt egy-két esztendőben a NATO már nem tekintette ellenségnek a Szovjetuniót, s a Szovjetunió is deklarálhatja, hogy nem ellensége a NATO-nak. Az előbb kifejtett transzatlanti gondolathoz feltétlenül hozzátartozik, hogy nincs hatékony európai biztonsági rendszer Oroszország nélkül, annak ellenében. Bármennyire utópisztikusnak tűnik, az európai folyamatban, a
