Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)

1991-09-25 / 8125. szám

Figyelő, 1991.szept.19.

mert a társadalom tulajdonnal nem rendelkező széles rétegei aligha fogadnák el azt a magántulajdont, ami a szemük láttára, de beleszólásuk nélkül jött létre, a régi pártállami bürokrácia és menedzsment politikai és kapcsolati tőkéjének metamorfózisa, közkeletű szóval „átmentése” révén. De ugyanúgy nem fogadják el a még korábbi tulajdonos rétegek reprivatizációját, sőt részleges kárpótlását sem, ha abból kimaradnak. Nem is lehet ebben a kérdésben abszolút igazságot, mindenkinek jó megoldást találni, legfeljebb kompromisszumokra törekedni. Szerintem az a lényeg, hogy az új tulajdonviszonyok kialakítása során ne legyenek számottevő társadalmi rétegek, amelyek csak vesztesek vagy csak nyertesek ebben a „játékban”, mert az olyan feszültséget idézne elő, ami veszélyeztetheti az egész gazdasági átalakítást.

A privatizáció államosítása mellett szól ugyanakkor az az érv, hogy az állami — más szóval kincstári — tulajdonnal az állam minden fejlett piacgazdaságban felelősen, megfontoltan gazdálkodik, és úgy privatizálja, hogy az előnyös legyen az országnak, például jövedelemtermelési, foglalkoztatási vagy költségvetési szempontból. Én ezt az állami szerepvállalást teljesen indokoltnak, helyesnek és ésszerűnek tartom, rögtön hozzátéve, hogy ehhez feltétlenül szükséges a széles társadalmi nyilvánosság, a politikai és szakmai szervezetek kontrollja, nehogy suba alatt új „zászlósurakat” kreáljanak.

Az elmúlt hónapok tapasztalatait értékalva ón hogyan látja: a spontán, autonóm folyamatok vagy az „újraállamosítás” jslsnségal eros&dtak fal a gazdaságban és a társadalomban?

>■ Az elmúlt év folyamatai öszszetettek és ellentmondásosak. Szerintem az a legnagyobb probléma, hogy nem állnak rendelkezésünkre kellő számban megbízható adatok e folyamatokról. Ebben nyilván az adatszolgáltatás és a saját szakmám is ludas. A szociológiával és magammal szemben is nagyon kritikus és elégedetlen vagyok, mert nem gyűjtjük és elemezzük eléggé a gazdasági és társadalmi folyamatokra vonatkozó adatokat. Szerintem túl sokat nyilatkozunk az újságokban, a televízióban, és nem foglalkozunk eleget a szakmánkkal. Pedig a Magyar Szociológiai Társaságnak hétszáz tagja van, csak fel kéne ébrednünk végre és empirikus vizsgálatokat kezdenünk, mert most nemigen tudjuk, mi történik.

Ezért én is inkább benyomásaim alapján mondom, hogy a magyar társadalomban az elmúlt évben dinamizálódási folyamat zajlott, ami a társadalomnak körülbelül felső egyharmadát érintette. Pozitív jelenség az is, hogy gyorsan nő az egyéni magánvállalkozók száma: elsősorban a kereskedelem és a szolgáltatás szférájában. Ugyanakkor nemcsak az állami, hanem a második gazdaságban is tapasztalhatók a süllyedés és az összeomlás jelei. A legnagyobb gond a mezőgazdaságban van, mert nem kapott elegendő állami védelmet, ehelyett a kormányzat túl gyorsan és túl nagy mértékben építette le az állami támogatásokat. A kedvezményes húsakció klasszikus példája volt annak, hogyan nem szabad szubvencionálni, miközben olyan világgazdaságban, amelyben élünk, muszáj szubvencionálni a mezőgazdaságot

Problémának érzem azt is, hogy a Nyugatról beáramló tőke

erőteljesen a kereskedelem szférájában jelenik meg és ott igen gyakran monopolhelyzetet idéz elő vagy erősít meg. A kérdés az, hogy a külföldi tőke elegendő vámot és adót fizet-e a magyar államnak és elegendő munkalehetőséget teremt-e. Ha igen, nincs vele baj, ha nem, akkor kérdéses, hogy az ilyen tőke hasznos-e az országnak. A monopolhelyzettel az a probléma, hogy nagyon nehéz vele szemben fellépni bármely ígéretes kompetitiv vállalkozásnak. Véleményem szerint itt monopóliumellenes jogszabályokra van szükség, mert a verseny önmagától nem jön létre, hiszen általában minden tőkés vállalkozás <-,eve monopolhelyzetre, a verseny korlátozására törekszik. Törvényes garanciákat és szankciókat kell tehát létrehozni a monopóliumok ellen, és ez természetesen vonatkozik az állam monopolhelyzetére is.

Ami az állam gazdasági áa társadalmi szerepét Illeti, egyesek radikálisan csökkenteni, korlátozni kívánják azt, mások — talán jóval többen — viszont a mostaninál sokkal többet várnak, kívánnak vagy követelnek az „állambácsltól", elsősorban gazdasági és szociális kérdésekben. A két ellentétes álláspont közös jellemzője: az állammal ás a demokratikus Intézményrendszerrel ezemben növekvő bizalmatlanság, elégedetlenség ás nagyfokú türelmetlenség. Ml erről a véleménye?

>■ Szeretném ezúttal is hangsúlyozni, hogy azt a történelmi feladatot, amivel a közép-európai társadalmak szembenéznek, nem lehet néhány év alatt megoldani. A polgári társadalom, a fejlett piacgazdaság kialakulása, megszilárdulása ugyanis a világ más részeiben két-háromszáz évig tartott. Vagyis elsősorban türelemre és józan önmérsékletre van szükség, ami persze nagyon nehéz, hiszen a történelmi időszámítás és