Hungarian Press Survey, 1991. augusztus (8100-8109. szám)
1991-08-27 / 8106. szám
hogy politikai szempont érvényesülne, s példaként mindjén megemlítette, hogy neki a legtöbb hivatalvezetője más pártbeli, sőt még MSZP-s is van közöttük. Tény viszont, hogy a másik két pályázót a köztársasági megbízón nem ismeri kellő alapossággal. Dr. Halmai Olivért, aki a volt megyei Köjál sugáregészségügyi osztályának vezetője, még látni sem látta, s dr.Várfalvi Vilmával, a volt megyei Köjál megyei főigazgatójával, a jelenlegi megyei tiszti főorvossal is csak egy ízben, az úgynevezett dekoncentrált szervezetek vezetőinek összejövetelén találkozón. Beszéltem a Magyar Orvosi Kamara regionális szervezetének főtitkárával dr. Szelíd Zsolnai, aki elpanaszolta, hogy a köztársasági megbízón acm kéne ki a véleményüket. Mikor ti kitudódon, felkeresték hivatalában. s tájékoztatták arról, hogy ők Várhelyi doktornőt tartják alkalmasnak. Ennek ellenére történt, ami történt, s a kamara legfeljebb abban reménykedik, hogy nem politikai állást akarnak kreálni. Ami egyébként kész öngyilkosság lenne, mert hiszen a törvény rendkívül komoly hatósági jogkörrel ruházza fel a kinevezendő megyei tiszti főorvosokat. Dr. Kenai Pál professzor országos tiszti főorvost mindenekelőtt arról kérdeztem: milyen küldetés vár vajójában a tisztiorvosi szolgálatra? Válaszát azzal kezdte, hogy meglepő módon ennek kifejtésére most nyílik először lehetősége. Pedig a szolgálat életre hívásának nagyon is drámai okai vannak. Mindenekelőtt a fokozatosan súlyosbodó népegészségügyi helyzet, de legalább ilyen mértékben az elszegényedés folyamata s a munkanélküliség is. Ugyanakkor az önkormányzati törvény életbelépésével megszűnt a megyei és városi főorvos, ezáltal bizonytalanná vált a nélkülözhetetlen feladatokat ellátó köjálok szerepe is. Az új szolgálat nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy közreműködésével az ezredfordulóra ne haljon meg több ember, mim ahány születik. Ehhez az szükséges - mondta az országos tiszti főorvos hogy leendő munkatársai legyenek egy kicsit próféták, elismert szaktekintélyek s az általános j emberi kultúra képviselői is egyben, j Vagyis ideális megyei tiszti főorvost j nem könnyű találni. Van, aki-ő maga is - amellett van, hogy elsősorban tapasztalt közegészségügyi szakember kerüljön erre a posztra, mások szerint viszont a népegészségügyet új emberekkel kell szervezni, akik lehetőség szerint gyógyító orvosok legyenek. A fővárosból és a 19 megyéből összesen 110 pályázat érkezett, ezeket áttanulmányozta, a szakmai követel- I mények alapján dr. Kertai Pál valamennyi régióban egy sorrendet alakított ki, s hasonlóan jártak el a köztársasági megbízottak is. Az egyeztetés a dr. Surján László által verbuvált bizottságban július 26-án volt, s akkor az esetek többségében nem tudtak megegyezni a megyei tiszti főorvosok személyét illetően. A véleménykülönbség természetesen az országos tiszti főorvos és a köztársasági megbízottak között volt. Ezért a miniszter úgy döntött, hogy személyes megbeszélésre invitálja azokat a pályázókat, akiket még nem ismer, s csak azt követően - szeptembei elsejével - írja alá a kinevezéseket. A miniszter dönt Kertai professzor kifejezte abbéli reményét, hogy - megítélése szerint a miniszter is ezt az elvet képviseli - végül a szakmai szempontok érvényesülnek, ám azzal nem ért egyet - nyilatkozta lapunknak hogy az elbírálás előtt ne\ek nyilvánosságra kerültek, s a legkülönfélébb nyilatkozatok hangzottak el. „Ez ugyanis személyi jogokat sért, s befolyásolhatja a bírálóbizottság tagjait”. A lényeg azonban az, hogy a kinevezések meghatározatlan időre szólnak, a „győzteseknek” el kell végezniük a tisztiorvosi tanfolyaraot - maga a miniszter lesz a vizsgabizottság elnöke -, s aki nem felel meg, azt felmentik. „Elképzelhető - mondta az országos tiszti főorvos hogy nem valamennyi jelöltem kap megbízást, de szeretnék olyan légkört teremteni, hogy zavartalan legyen minden megyei tiszti főorvossal az együnműködés ." Ami pedig a 140 városi tiszti főorvos személyét illeti: őket nem a miniszter, hanem dr. Kertai Pál nevezi ki, várhatóan szeptember közepén - a megyei tiszti főorvosok előterjesztése alapján. Ide kívánkozik egy hír: Győrben már azt is tudni vélik, hogy dr. Bajtay András megyei tiszti főorvos kit ajánl majd az országos tiszti főorvos figyelmébe... Kertész Péter